Aki ismer, jól tudja, hogy régóta dédelgetett álmom mesét írni, amit most végre sikerült megvalósítanom. Nem titok, hogy a rigó egy számomra fontos személyt szimbolizál, ám ezúttal nem nevezném meg az illetőt.
***
A tökéletlen reménycsillag (Jungkook, V)
„Jungkook úgy érezte, talán most képes lehet elbúcsúzni káprázatosan tehetséges, törődő és szeretetteljes hyungja emlékétől. De valóban így kellene tennie?”
***
Lélekmadarak (Jennie, Bloo)
Illékony világom egyetlen biztos pontja te voltál. Mindenemet odaadnám, ha újra a karjaidban tartanál, de már nem kellek neked többé.
Mondd, hogyan éljek tovább nélküled?
***
Nem értetted meg, mit jelent, hogy csak az enyém lehetsz – de most már senkit nem vihetsz az ágyadba. Veled együtt halt meg szánalmas életem egyetlen célja. Mondd, mit kéne tennem most?
***
Háromszögből tricikli
Idővel a dolgok, az emberek, és még a történetek is egészen másmilyenné alakulhatnak…
***
A lepkefülű lyuktündér (BaekYeol)
A történet Baekhyun szemszögéből íródott.
Megkérek mindenkit, hogy ezt a novellát semmiképp se vegye komolyan, inkább egy görbe tükörként tekintsen rá, ékes példaként arra, hogy nem szabad egy yaoi smutot megírni. A párosítást se vegye senki a szívére; semmi bajom a két fiúval, és a karakterábrázolás szándékos sekélyessége miatt szinte bárkiket a helyükre lehet képzelni.
***
Mindig is úgy gondoltam, az életem célja az, hogy megvalósítsam az álmom - a rég vágyott boldogság helyett mégis valami egészen más, valami szorongató hidegség ült mellkasomra. Mi is adhatott vajon valódi értelmet a létezésemnek?
***
A kétlábú szék (JongTae)
Két pillérre építettem életemet; egy rozoga tákolmányt, melynek falait nagy kedvvel vakoltam simára és színeztem sárgára, vastag festékréteg mögé rejtve a hanyagul összeácsolt, ingatag faszerkezetet. Ennyi elég lett volna boldogságomhoz: a tökéletesség illúziója a felhők fölé emelt volna – csakhogy nem így történt…
***
Szállj el (TaeKai)
Légy falevél, ha elérnek a közelgő tél hírét hozó, kérlelhetetlen szelek – hisz’ mindig is gyenge akaratú voltál egyedül szembeszállni a világ törvényével. Vagy légy cinege az égig érő ágak között: Találd meg tündöklő napsugarad, és hagyd, hogy a szelek minden fájdalmad és kétséged elrepítsék.
***
Szeress úgy, ahogy csak te tudsz (JongTae)
Egy angyal és egy démon - egymás kedvesei, menedékei, akik a szerelmük miatt váltak kitaszítottá. Múltjuk és jövőjük is összefonódik, korábban elnyomott érzéseik egymás iránt már újraéledtek, elveszett emlékeik híján azonban tapogatózva keresik a párjuk boldoggá tételéhez vezető utat.
***
Csodák...
Hittem bennük, és napról napra egyre kitartóbban dolgoztam, hogy kimászhassak a gödörből, ahol az életem indult – ők pedig újra és újra felemeltek, egyre magasabbra repítettek.
Abban a pillanatban azonban lemondtam róluk, amikor felismertem, valójában mennyire véges is a létem. Szótlanul folytattam az utam nélkülük, egészen addig, míg el nem érkeztem az utolsó elágazásig.
Valóban léteznének, csupán a beléjük vetett hitem gyengült meg? Ha erősen akarom, ezúttal is megsegítenek? Vagy talán ostobaság volt egy pillanatig is önmagam helyett bennük bíznom?
Döntenem kell...
***
Megvilágosodás (KeyHyun)
Teremtettem egy világot,
amelyben nélküled élhetek, a falak azonban - melyeket a félelmeim tégláiból
emeltem - maguktól kezdtek elporladni.
Végre érzem a glóriád, mely
mindig is felettem tündökölt...
***
Miattam jutottunk
idáig, s mégis én kérlek, hogy add át magad újra az érzésnek, amit én hoztam
felszínre benned – amit azután eltemettettek veled a siker és a hírnév
temetőjében. Most azonban ledöntöm a racionalitás emelte sírkövet, s ásni
kezdek...
***
Lehetetlen (Myungsoo)
- Boldogság...
Tényleg azt hiszed, hogy ez számít? Amikor a gyermekeid majd vacsorát kérnek,
ezt fogod az asztalra tenni? Szánalmas vagy, és az is maradsz, ha úgy gondolod,
hogy majd pont te, Kim Myungsoo fogod megváltani a világot! – Apám dühös szavai
olyan élénken visszhangoznak fülemben, mintha csak ebben a pillanatban mondta
volna ki őket, pedig már négy hosszú éve történt.
- Igen, azt
hiszem. Sőt, nemcsak hiszem, tudom is. – Így feleltem akkor, s kihúzva magam,
vissza sem nézve, magabiztos mosollyal arcomon sétáltam ki a nehéz, lakkozott
faajtón.
Úgy gondoltam, én
majd - fiatalabb létemre – megleckéztetem őt, és mindenki mást is, aki
lekicsinylőn tekint rám. Ehelyett azonban nekem nyújtott leckét az élet,
megmutatva, mennyire kevéssé is ismertem, mikor már azt hittem, mindent tudok
róla...
***
Emlékeid kábulatában (JongKey)
Hiába szeretlek, már nem vagy az enyém. Habár mellettem élsz, de többé nem velem; pillantásaid, érintéseid mégis láthatatlan láncokként húznak újra és újra közel hozzád. Csak egy kérdésre válaszolj: Miért?
***
Azt hittem, csak egy egyszerű ember vagyok, aki azért létezik ezen a Földön, hogy minél több társának átadhassa azt az élményt, amit a tánc jelent számára. Egészen addig éltem ebben a jótékony vakságban, míg az elmém zavara nem döntött lassanként romokba mindent, amit addig felépítettem.
Bár nem tudtam róla, valójában ekkor léptem a sors által kijelölt utamra. Az útra, mely kétfelé ágazik, s melynek vége megadja a választ rég feltett kérdésemre...
***
Vajon megbocsájtást
nyerhet a sorstól egy olyan személy, aki elvette egy embertársa életét, vagy a
bűntudat mellett egész életében cipelnie kell vállain a magány és a
boldogtalanság súlyos terhét is?
Ha új életet
kezdünk, minden jóra fordul?
***
Sok kisgyerek álmodik arról, hogy egyszer majd űrhajós lesz; bolygókat fedez fel, és barátságos földönkívülieket ismer meg. Hogy én is erről álmodtam-e? Nem tudom, ugyanis azok a „barátságos” földönkívüliek kitörölték az emlékeimet, akikből parazitát csinált a saját intelligens találmányuk, és akiknek nap mint nap gyógyítgatom a sérüléseit...
***
Van, hogy hirtelen született vágyaink szárnyán messzebbre szállunk, mint szabadna. Bűnös élvezet ez, mely súlyos teherként nehezül az ember lelkére, ahogy tudatosul benne, mit is tett.
Hacsak... a felismerés nem szabadít meg tőle rögtön azután, hogy ránk helyezte.
***
A tudósok folyamatosan dolgoznak az időutazás megvalósításán, de még nem tudni, mikor sikerülhet; azt pedig még nehezebb megmondani, mikor válhat biztonságossá, és mindenki számára elérhetővé. Ha pedig ez meg is történik, nagy valószínűséggel csak a múltba tudunk majd utazni, a jövőbe nem.
Az intelligens földönkívüliek létezése sem bizonyított, de ha véletlenül meglátogatnának minket, azonnal értesülnénk róla.
Te is így tudod, igaz? A valóság csak kevesek számára látható, akiknek egyike én vagyok…
***
Néha észre sem vesszük, hogy egyszerűen elsétálunk amellett, akit szeretünk; nem foglalkozunk a vágyaival, elsiklunk afelett, hogy kimutassuk az érzéseinket. Néha pedig ez a valaki a leglehetetlenebb helyzetben ébreszt rá minket, mekkora hibát követtünk el, így követelve jogos elégtételt...
***
Alapos és lelkiismeretes munka… Azt hittem, erre is alapozhatom az életem. Úgy gondoltam, ezzel elvonhatom a figyelmem arról az űrről, amely a szívemben tátong. De jött ő, és hirtelen mindent másképp láttam. Színekkel töltötte meg szürke világom, azt a világot, amelynek ő már nem lehetett része…
***
Lehetséges egy örökkévalóságon át titkolózásban élni? Megéri a szerelem a kockázatot, hogy bármikor az örök Mélységben találd magad?
Az angyalok kiváltságos lények, de talán épp e létüknél fogva fosztatnak meg a boldogságtól.
***
Egy pillanat elég, hogy az ember elméjében elpattanjon egy lezárt üvegcse, és a repedésen keresztül a felszínre bukkanjon valami, amit már rég elfeledtünk, esetleg nem is tudtunk a létezéséről, mert még önmagunk elől is elrejtettük.
Egy pillanat elég, és a sejtjeinket elborító érzés átveszi az uralmat felettünk, lebilincselve és elnémítva józan eszünket.
***
Egy párkapcsolat sosem csak két emberről szól; mindig ott vannak a körülmények, amelyek belefészkelik magukat az életükbe. Ha felismerik, hogy ezek tolják egyre távolabb őket egymástól, mégsem tudnak megszabadulni tőlük, vajon mit tesznek?
A történet komolytalannak tűnhet a hangnem és a szexualitás miatt, de remélem, a mögöttes tartalom is érződni fog olvasás közben.
***
Műfaj: romantikus, erotikus
Figyelmeztetés: 18+
***
„Csak álltam ott, mint egy
szerencsétlen, legszívesebben leültem volna a földre. Ekkor viszont ismét
megjelent a szemeim előtt az a csodálatosan szép szempár, amely egyaránt
sugároz férfias erőt és érzékenységet.
Nekem kell ez a fiú, és kész -
hallottam a fejemben a saját hangomat, és egy határozott mozdulattal bekopogtam
az ajtón.”
Egy könnyed hangvételű
történet, amelyben Donghae és Eunhyuk sétálni indulnak, és útba ejtik a közeli
plázát is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése