Hogy lehet egy fiú ennyire szép? (Eunhyuk & Taemin; EunHae)

Van, hogy hirtelen született vágyaink szárnyán messzebbre szállunk, mint szabadna. Bűnös élvezet ez, mely súlyos teherként nehezül az ember lelkére, ahogy tudatosul benne, mit is tett.

Hacsak... a felismerés nem szabadít meg tőle rögtön azután, hogy ránk helyezte.

Műfaj: romantikus
Figyelmeztetés: yaoi és 14+

- Már megint én pakoljak helyetted, édes? - szóltam Hae-re, aki szokás szerint egy szál boxerban feküdt az ágyunkban, s olyan lelki nyugalommal válogatott a TV csatornák között, mintha a világon semmi dolga sem lenne.

- Mindig csak aggódsz. Inkább bújj ide hozzám - vont mellkasára.

- Ezzel nem tudsz lekenyerezni - leheltem egy puszit kulcscsontjára.

- Ó, oda nézz, az ott Taemin! - engedett el hirtelen. - Hmm, jó ez a koreográfia - mutatott a képernyőre, s ez utóbbi mondatával engem is kíváncsivá tett.

- Hú, tényleg szexire sikeredett. Ezzel a platinaszőke hajjal pedig valami eszméletlen a hatás - feledkeztem bele a látványba, ami jól láthatóan nem volt Hae ínyére. Ez tetszik... - Hogy lehet egy fiú ennyire szép? - sóhajtottam látványosan. Tudtam, hogy ezzel a megszólalással kiverem szerelmemnél a biztosítékot.

- Hogy micsoda? Talán én nem vagyok neked elég szép? – húzta ki magát egy kissé felülve, így a takaró lecsúszott, s látni engedte tökéletes mellkasát.

Nem, nem nézek oda, szenvedj csak egy kicsit…

- Hát, nem is tudom... - folytattam a játékot rezzenéstelen arccal, mire még a szája is tátva maradt a megdöbbenéstől. Olyan édes volt, hogy elnevettem magam a látványtól.

- Csak hülyéskedtem. Tudod, hogy nekem te vagy a legszebb - zártam le ajkaimmal az övéit, melyek még mindig résnyire nyitva voltak.

- Ezt még visszakapod - mormolta csókunkba, majd belemarkolt a hátsómba.

- Előbb menjünk pakolni - távolodtam el arcától, s ujjbegyeimmel végigsimítottam rajta. Felkeltem az ágyból, ő pedig derekamat átkulcsolva lépkedett mellettem.

*

Másnap reggel egyenesen a stadion rajongóktól elkerített, hátsó bejárata előtt tett ki minket a furgonunk. A Girls Generations-ös csajok már ott csacsogtak az ajtónál, Henry pedig azonnal odaszaladt hozzájuk. Az EXO-sok is hamarabb odaérhettek már, ugyanis néhányan tőlünk pár méterre beszélgettek egymással.

- Gyere, köszönjünk nekik! - fogta meg a csuklóm Hae, és azonnal Luhan és Yixing felé húzott.

Jóban vagyunk a fiúkkal, de igazság szerint aznap nem túl nagy kedvem volt az aktuális cikis sztorijaikat hallgatni. Miközben Hae velük nevetgélt, unalmamban körbe-körbe nézelődtem, és már vagy háromszor végigfuttattam tekintetem a stadion betonoszlopain, amikor megérkezett a SHINee-s fiúk furgonja.

Először Key szállt ki, aki szokás szerint a rövidnadrágja tisztaságának ellenőrzésével kezdte, ahogy a betonra lépett, majd rögtön nekiállt telefonálni. Utána jött Taemin, egy egyszerű farmerban és pólóban, arcán olyan gyermekien bájos mosollyal, ami teljes ellentétben állt azzal a vadsággal, amit múlt este a színpadon mutatott.

Egészen belefeledkeztem gondolataimba, amikor Henry - őt észrevéve - rögtön kiszakította magát a lányok gyűrűjéből; odaszaladt Taeminhez, és egy cuppanós puszit nyomott annak arcára, majd meg is ölelte.

De utálom, amikor így viselkedik...

Mintha Hae ott sem lett volna, automatikusan Taemin felé vettem az irányt. Viszont amilyen bátran elindultam, annál nagyobb bizonytalanság vett rajtam erőt, ahogy egyre közelebb értem hozzá. Mit is mondhatnék neki? A szívem idegesen kezdett verni. Igazán szexi voltál a tegnapi show-ban? Ez olyan tolakodó. Láttam a műsort, és nagyon tetszett a koreográfia? Á, ez meg túl sablonos...

- Szia, hyung, régen láttalak! - emelte rám ekkor tekintetét, én pedig megremegtem.

- Szia, én... láttalak a tegnapi műsorban. Nagyon jó voltál - nyögtem ki a legelső és legsemmitmondóbb dolgot, ami eszembe jutott, s próbáltam a legtermészetesebb mosolyomat elővenni.

- Köszönöm. Én is láttam a teasereteket, és csak gratulálni tudok! Ez a vadnyugati hangulat igazán egyedi. - Arca szinte ragyogott, ahogy mosolygott, miközben a langyos szél világos tincseivel játszadozott. Volt már valaha ilyen haja?

- Jól van, srácok, legyetek jók, én lelépek - törte meg a pillanatnyi csendet Henry. - Nagyon jó voltál! A csajok őrjöngtek érted. Csak így tovább! - veregette meg Taemin vállait, majd elsétált, hogy újból a lányokat boldogítsa.

Újra rá néztem, de nem jött ki hang a torkomon. Mintha az agyam lefagyott volna. De mégis, mitől?

- Na, mi a helyzet? - karolta át ekkor a derekam Hae. Ő is Taemin műsorát dicsérte, de szinte nem is hallottam szavait.

Képtelen voltam levenni a szemem róla. Ahogy lágyan füle mögé helyezte szemébe lógó tincseit, ahogy zavarában szerényen elnevette magát, miközben ajkait piszkálgatta, ahogy megilletődötten felhúzta szemöldökeit, olyan látványt nyújtva, mint egy őzike...

Hogy lehet egy fiú ennyire szép?

- Mennünk kell, hívnak a kozmetikusok - mutogatott a bejárat felé Hae.

- Ah... rendben, menjünk - köszörültem meg a torkom zavaromban.

- Hwaiting, hyung! - mosolygott rám Taemin, és hirtelen úgy éreztem, a lábaim is cserbenhagynak. Ekkor tudatosult bennem, hogy a szívem már nem idegesen kalapál, sokkal inkább úgy dobálózik mellkasomban, mintha meg akarna győzni, hogy kívül tágasabb.

- Hwaiting! - integetett neki Hae, én pedig ösztönösen utánoztam mozdulatát.

*

 Szokás szerint egy egész csapat öltöztetett és sminkelt minket. Minden mozdulatom rutinból ment, szinte már gondolkodás nélkül táncoltam végig az összes számunk koreográfiáját, miközben a gondolataim teljesen máshol jártak.

Levonultunk a színpadról, de még az öltözőben is csak őt láttam magam előtt. A többiek beszélgetése azonban egyik pillanatról a másikra elnémult, mintha valaki egy távirányítóval kapcsolta volna ki a hangjukat, s mire észbe kaptam, az öltöző üresen állt.

- Mégis, hová ment mindenki? Az előbb még itt voltak - gondolkodtam hangosan, majd kisétáltam a folyosóra, de az is szinte sóhajtozott a kihaltságtól.

Nem is tudom, mi vezetett, de úgy éreztem, követnem kell azt az érzést, amely egyenesen a SHINee-s fiúk sminkszobájába vezetett. Tudtam, hogy most valószínűleg épp öltöztetik és festik őket, mégsem parancsoltam megálljt lépteimnek. Be kell oda mennem, muszáj... Ujjaimat a kilincsre csúsztattam, és egy határozott mozdulattal lenyomtam azt.

Legnagyobb meglepetésemre azonban egyedül találtam Taemint a szobában. Az egyik széken ücsörgött, és úgy tologatott egy szemceruzát ujjaival az asztallapon, akár egy cica a játékát.

- Hol vannak a többiek? - pillantottam rá.

- Luhan arcát megcsípte egy darázs, és most mindenki odarohant, hogy vele foglalkozzon - sóhajtott, miközben még mindig a szemceruzát fixírozta. - Még a sminkesek is itt hagytak. Segítenél? Ez nekem sosem ment - állt fel a székből, s felém nyújtotta a ceruzát.

- Mindjárt megcsinálom - léptem közelebb hozzá, s így, néhány centiről még vonzóbbnak láttam őt. Kivettem ujjai közül a ceruzát, és óvatosan, alig hozzáérve elsöpörtem szőke tincseit homlokából, hogy hozzáférhessek szemeihez.

Rezzenéstelenül nézett rám, persze, arra várt, hogy minél hamarabb végezzek. Ahogy azonban hozzá simultam, minden egyes lélegzetvételét éreztem arcomon.

Ez a fiú gyönyörű. Sosem láttam még ennyire szépnek.

A ceruza még mindig ott volt a kezemben, de teljesen elfeledkeztem róla. Szándékomon kívül is Taemin kívánatosan telt ajkaira vándorolt a tekintetem, amelyek úgy vonzották az enyémeket, akár egy csodaszép virág nektárkelyhe a közelébe repülő méhet.

Visszanéztem szemeibe, melyek meglepettséget mutattak, mégsem lökött el magától, s nem is szólalt meg. Lassan közelítettem arca felé, végig tartva a szemkontaktust, nehogy elijesszem, bár úgy tűnt, nem fél tőlem.

Végre megízleltem rózsaszín ajkait, melyek simogatásába szinte beleszédültem. A ceruza a padlón koppant, majd elgurult, de ez érdekelt akkor legkevésbé.

Akarok még belőle. Túl gyönyörű ahhoz, hogy a legelső kóstolásnál megálljak.

Még a nyelve is tökéletes volt, gyengéden játszadozott az enyémmel, olyannyira felforrósítva, hogy azonnal a hátsójára csúsztattam kezeimet, s magamhoz húztam. Szinte elfogyott a levegőm, ahogy orrlyukaimon keresztül próbáltam lélegezni. Zihálva néztem gyönyörű, sötét szemeibe, miközben az ajkaimra csapódott forró lehelete.

Éreztem, hogy ő is kíván engem, és erre a gondolatra mintha apró pillangók szabadultak volna ki eddig szinte fájóan sóvárgó szívemből, s egész bensőmben szétterjedtek. Nem mondott semmit, de tekintete és gyengédsége mindent elárult.

Ujjaimmal pólója alá férkőzve cirógattam felsőtestét, miközben ajkaimmal áttértem fülcimpájára. Nyelvem eljátszadozott apró, aranyszínű fülbevalójával, s ő halk sóhajok közepette markolta pólómat.

- Ez a gyenge pontod? Eszméletlenül... kívánatos vagy - leheltem fülébe, majd átfogtam vékony derekát, s a pult széléhez toltam.

Teljesen hozzásimultam, így éreztem, hogy ő is olyan kemény már odalent, mint én. Apró puszit leheltem rózsaszín ajkaira, majd megszabadítottam pólójától…

*

- Édes, ideje felkelni - szólt közbe egy idegen hang, én pedig hátrakaptam a fejem, hogy ki lehet az.

De várjunk csak, ez Hae hangja... Felkelni? - Ébresztő! - éreztem ajkait az enyémeken, és hirtelen kipattantak a szemeim.

- Hány óra van? - kaptam fel a fejem.

- Hét óra tíz perc. Te kérted, hogy ébresszelek fel hétkor.

Úgy bámultam magam elé, akár egy zombi. Tényleg csak álom volt? Pedig én éreztem... Akkor ezért nem volt semmi logikus az egészben? Darázscsípés, és mindenki csak úgy eltűnik... - Gyere, menjünk gyorsan fürdeni - szakította meg a gondolatmenetem Hae édes mosolya.

Megfogta a csuklóimat, így segítve felkelni. - Olyan csendes vagy. Talán rosszat álmodtál? - állt meg előttem néhány centire, szemeimet fürkészve.

Igen, nagyon rosszat, mert álmomban megcsaltalak. De ahogy most téged nézlek, biztos vagyok benne, hogy te vagy számomra a legszebb.

- Nem, csak még kába vagyok egy kicsit. Előbb inkább igyunk egy kávét, mit szólsz? - húztam közelebb magamhoz, hogy gyengédséget sugárzó szemeibe nézzek.

- Azt, hogy szeretlek, Lee Hyukjae - mormolta ajkaimra, majd lágy csókba invitált.

- Én is nagyon szeretlek - támasztottam meg homlokom az övén, így nézve szemeibe, melyek persze, elhomályosultak előttem, de így is a legszebbek voltak a világon...

...Ézemi...