Szerelem első látásra (Leeteuk)

Műfaj: romantikus, erotikus

Figyelmeztetés: 18+ 

Megjegyzés: Ez a fici egyik kedves dongsaengemnek, Tinának íródott. Persze, ettől függetlenül bárki elolvashatja, és ez alkalommal is szívesen fogadok mindenféle építő jellegű véleményt.

Bár vállaimon már ott ült az egész heti fáradtság, ahogy kiléptem az épületből, a sugárzó napsütés mintha néhány másodperc leforgása alatt feltöltötte volna a testemet és a lelkemet. Elengedtem a kapitányság nehéz bejárati ajtaját, amely egy újabb tenyérpárhoz csapódott, melynek tulajdonosa szintén épp kifelé igyekezett.

Fekete, szegecses magas sarkúmban felszabadultan lépdeltem lefelé az ezüstszürke fényben úszó lépcsőkön, majd amint leértem, behunytam a szemem, tüdőmet megtöltöttem a friss levegővel, és kinyújtóztattam az üléstől elgémberedett tagjaimat.

Ez alatt a néhány másodperc alatt sok ember elviharzott mellettem; hallottam a női cipősarkak fürge kopogását, és a férfi lábbelik lapos csoszogását. Mind rohantak, bele az életükbe, de ezúttal nem követtem a tömeg példáját, bár nekem is volt még aznapra elintézni valóm.

Csak élvezni akartam egy kicsit a napfényt, hiszen olyan kevés időm jutott erre: Az irodában egész nap riadt, kisírt szemű áldozatok és szemtanúk fájdalmas emlékei között kellett turkálnom, hogy képes legyek magam elé idézni és lerajzolni az elkövetők arcát. Nem volt időm és lehetőségem kifelé bámészkodni az ablakon, hogy az eget kémleljem.

Hazaérve a kis lakásomba, rendszerint vacsorát készítettem magamnak, elvégeztem a szokásos napi rutint, majd fáradtan rogytam le a kanapéra, hogy azután a TV bámulásával zsibbasszam még egy kicsit az agyam, mielőtt lefeküdnék.

Ez az este is az előzőekhez hasonlónak ígérkezett, munka után viszont még beterveztem egy kis vásárlást, mivel szükségem volt egy elegánsabb kinézetű szandálra, amit a nyári melegben hordani tudok majd.

Most is a kedvenc boltom felé vettem az irányt, amely a kapitányságtól csupán kétsaroknyira volt. Még három évvel ezelőtt bukkantam rá erre a helyre, amikor felvettek ide dolgozni. Nem hogy a munkába illő öltözékem nem nagyon volt akkoriban, de még azt se tudtam igazán, mi állna jól nekem, mert jobbára csak egy farmerből, egy pólóból, és egy egyszerű sportcipőből állt a mindennapi öltözetem.

Az eladók viszont nagyon kedvesen siettek a segítségemre, amint észrevették tanácstalanságomat. Sokat köszönhettem hát nekik, amit azzal próbáltam meghálálni, hogy a törzsvásárlójukká váltam.

-  Szia! - köszöntem Heejinnek - aki az egyik eladó volt az üzletben -, miután beléptem.

-  Szia, Kyungmi! Miben segíthetek? - üdvözölt a szokásos mosollyal arcán.

-  Nos, szeretnék valami szandált, ami...

-  Olcsó, de elegáns? - szólt közbe.

Ez a lány már jobban tudja, mit akarok, mint én magam.

-  Pontosan! - bólogattam.

-  A lábbelik átkerültek oda hátra - mutatott az üzlet másik vége felé. - A főnöknek az az ötlete támadt, hogy bővítsük a választékot esküvőre szánt cipőkkel, mert összebarátkozott a szomszéd ruhakölcsönző tulajával. Azóta a cipőkkel már nem én foglalkozom, hanem Leeteuk. Kedves srác, majd meglátod - mosolygott rám.

-  Hát, jól van. Mindjárt letesztelem, van-e olyan kedves, mint te - vigyorogtam Heejinre, aki szinte már a barátnőm volt, azt leszámítva, hogy mindig csak itt, a boltban találkoztunk egymással.

Megkerülve a fém állványokat, egy magas, szőkésbarna hajú, kedves arcú férfit pillantottam meg, éppen az első polc sarkának támaszkodva húzogatta csillogóan tiszta, barna bőr cipőjét a fa padlón. A fehér ing és a bézs nadrág, amit viselt, tökéletesen simult rá, kiemelve formáit.

Hmm, szép felsőteste lehet… - állapítottam meg magamban a látottak alapján, mikor a férfi felém fordította arcát:

- Üdvözlöm! Miben segíthetek? - A hangja lágy volt, szinte angyalian csengett, nekem pedig hirtelen az összes levegő elszökött a mellkasomból, és egy fél pillanatra elfelejtettem újat venni.

- Ööö... Szandált keresnék, olyan elegánsabb fajtát. Valami nem túl díszeset, de azért mégis legyen nyári hangulata.

Nyári hangulat... Ez nem egy festmény! Ennél nagyobb hülyeséget nem tudtál kinyögni?

- Máris megnézem, mit tehetek. - Kecsesen megfordult, és hátrafelé indult a sorok mellett, így feltűnés nélkül megszemlélhettem őt hátulról. Szó, ami szó, igazán formás feneke volt, ami csak tovább emelte az összpontszámot. Egy ilyen eszméletlenül jó pasi biztos foglalt...

- Mit szólna ehhez? - nyújtott felém kis válogatás után egy fémes zöld, magas talpú szandált, amelynek pántjait apró virágok díszítették. - Szerintem jól állna önnek ez a szín - húzódott mosolyra újra a szája.

De édes mosolya van...

- A zöldet szeretem, a virágmintát viszont nem nagyon - forgattam a kezemben a szandált.

- Nem tenne mégis egy próbát? Csak próbálja fel, segítek - nézett rám olyan lágyan és kedvesen, hogy képtelen voltam nemet mondani.

Tudom ám, hogy csak azt akarod elérni, hogy vásároljak. Miért hagyom magam mégis csőbe húzni?

- Foglaljon helyet – tett elém egy kis széket. Ahogy kibújtam fekete cipőmből, a lábfejemre pillantott, ujjaival végigzongorázott a dobozok között, és kihúzta a megfelelő méretűt.

Automatikusan a szandál felé nyúltam, hogy kivegyem a kezéből, de másik kezét lágyan végigsimította az enyémen.

- Hagyja csak, majd én. – És ismét az az angyali mosoly rajzolódott arcára.

Festeni sem lehetne szebbet. És az érintése… Mégis, mi van velem? Hiszen nem is ismerem!

Bal kezét a bokám alá helyezte, míg a jobbal rácsúsztatta lábfejemre a szandált, majd óvatosan leengedte a lábamat a padlóra, és megtette ugyanezt a másik lábammal is. Lehajoltam, hogy becsatoljam, erre a fejem egy hangos koppanással ütődött az övéhez.

- Jaj, ne haragudjon, én… Nagyon sajnálom, én… - hebegtem, és azt se tudtam, mit tegyek. Felé nyúltam, de a következő pillanatban el is kaptam a kezem, majd a másikkal sajgó kobakomat simogattam.

- Jól van? – emelte rám tekintetét, mint akinek kutya baja, pedig biztos voltam benne, hogy neki is ugyanennyire fájt, ha nem jobban.

- Én.. igen, persze. – Alig tudtam beszélni, és éreztem, hogy az arcom színe valószínűleg konkurálhat egy frissen főtt rákéval. – Mindjárt megvan. – Úgy döntöttem, inkább gyorsan újra lehajolok, hogy becsatoljam a szandált, ám ettől is mintha még inkább a fejembe futott volna a vér.

Amint elbántam a csattal, hirtelen felálltam, és a tükörhöz sétáltam. Minden oldalról megnéztem, miközben Leeteuk is közelebb lépett hozzám. Éreztem magamon a tekintetét, és ettől hihetetlenül zavarba jöttem. De azt el kellett ismernem, hogy a szandál nagyszerűen állt rajtam, és még kényelmesnek is találtam.

- Nos, mi a véleménye? – kérdezett, és szinte a nyakamon éreztem a forró leheletét, pedig jó kétméternyire állhatott tőlem.

- Tetszik, azt hiszem, megveszem – feleltem, és tekintetét elkerülve fordultam meg, hogy visszasétáljak a kis székhez. Levettem a szandált, majd sietve visszadobtam a dobozába, és tettem egy lépést a kassza felé. 

- Várjon, kérem! - szólt utánam, mire tétován hátrafordítottam a fejem. - Mit szólna egy kávéhoz holnap délután? - Hirtelen elakadt a szavam.

Most komolyan elhívott engem?

- Ah, rendben, nagyon szeretem a kávét - vágtam rá az első idétlen mondatot, ami eszembe jutott, és ezzel újra mosolyt csaltam az arcára.

-  Jó lesz, ha önért megyek négykor?

- Iiigen - mosolyogtam körülbelül úgy, mint akivel most közölték, hogy övé a lottó főnyeremény. - Akkor megadná a címet?

- Ööö, persze, máris - cipzároztam ki a táskámat, és felírtam mindent egy kis cetlire, amit lesütött szemmel nyújtottam felé.

- Akkor holnap... Vigyázzon hazafelé! - hajtott fejet, miután elvette a kezemből a kis papírt. Én is elköszöntem, majd - még mindig eszméletlenül zavarban - a pénztár felé sétáltam.

- Mondd, csak, Leeteuk... szóval... nős, igaz? Nem is, kitalálom: Szoknyapecér, aki mindenkit elcsábít a kedvességével, de miután megkapta, amit akart, sorsára hagyja az áldozatait, ugye? - kezdtem hadarni, ahogy megláttam Heejint a pénztárgép mellett.

-  Hogy mi? Csak nem randira hívott? - ért fülig a szája.

- De igen, de félek, hogy itt valami nem stimmel, túl szép ez így - kezdtem körmömmel kaparászni a szürke asztallapon.

- Kyungmi, te túl sok bűnesetet hallgattál ma, és rémeket látsz. Leeteuk nagyon aranyos srác, ha nem lennék férjnél, tutira bepróbálkoznék nála - sóhajtott, majd elnevette magát. - Sok sikert!

- Köszönöm - ragadt át rám is az öröme, majd felkaptam a szandálomat a pultról. Kiléptem az utcára, és a legközelebbi buszmegállóhoz sétáltam. A hazafelé úton egyfolytában Leeteuk járt a fejemben. Olyannyira elkalandoztak a gondolataim, hogy majdnem elfelejtettem időben leszállni a buszról.

Másnap délután már fél négykor teljes díszben sétálgattam le-fel a lakásban, képtelen voltam megülni a hátsómon, és folyamatosan hosszú, vörös hajamat igazgattam a tükörben, ami ezúttal is leginkább egy szénaboglyára emlékeztetett. Gondoltam, felavatom az új szandálomat: azt vettem fel egy bézs miniruhával. Nagy nehezen eljött a négy óra, és megszólalt a csengő.

A kapucsengőből Leeteuk édes hangja szólalt meg, én pedig gyorsan beengedtem a lépcsőházba. Magam sem tudom, mi történt velem előző nap; úgy elvarázsolt, hogy a szívem máris gyorsabbra vette a tempót, ahogy tudatosult bennem, hogy nemsokára találkozunk.

- Hű, te... nagyon szép vagy! - nézett végig tetőtől talpig, miután kinyitottam neki a bejárati ajtót.

- Nagyon köszönöm - öntött el azonnal a forróság. Mégis, mit művel velem ez a srác? - Te is nagyon jól nézel ki - próbáltam feltűnés nélkül végigfuttatni tekintetemet fekete ingén, amely ezúttal is kiemelte felsőteste tökéletes formáit. - Máris hozom a táskám, addig gyere be nyugodtan - invitáltam az ajtóból befelé, majd a szobámba szaladtam.

Mire visszatértem a nappaliba, amelyen át lehetett eljutni a kijárathoz, ő már a falon függő festményt figyelte.

- Mehetünk? - kérdezte halkan, miután felém fordult.

- Igen, persze – vágtam rá mosolyogva.

- Sajnálom, csak ezzel szolgálhatok - mutatott egy ránézésre tíz év körüli, apró, sötétkék autóra.

- Ugyan, semmi baj. A limuzint úgysem szeretem - próbáltam poénkodni, miközben beszálltam; erre egy újabb angyali mosollyal jutalmazott, amely azonnal szíven talált.

Talán erre mondják, hogy szerelem első látásra? - tűnődtem, mikor hirtelen megszólalt:

- Tetszik a lakásod. Kicsike, mégis igazán otthonos, ezek a meleg színek pedig jókedvre derítenek.

- Igazán így gondolod? - tördeltem kezeimet. Már megint zavarba hoz.

- Igen, és hidd el, értek ehhez, esztétikát tanultam az egyetemen.

- Esztétikát? És mégis cipőket árulsz? Mármint... ne haragudj, ne értsd félre, nincs ezzel semmi baj, csak... - hebegtem, mire közbeszólt:

- Ne szabadkozz, sokan nem értik, miért csinálom ezt, de úgy érzem, én erre születtem, ez a hivatásom. Tudod, szeretek segíteni az embereknek. Jó látni, hogy felragyog az arcuk, mikor megtalálják a hozzájuk illő cipőt, ami egy kicsit a társuk lehet a munkában, vagy abban, amit szeretnek csinálni. - Jól látszott, hogy valóban szívvel-lélekkel végzi a munkáját, és ez még szimpatikusabbá tette őt a számomra.

A nyüzsgő belvárost elhagyva egy kedves kis kávézó elé kanyaradott be. Csak néhány kis asztal állt odabent, színes bárszékekkel. Az ablak mellett helyet foglalva kézbe vettem az itallapot, ahogy Leeteuk is. Pár másodpercnyi csendes böngészgetés után azonban arra eszméltem, hogy már harmadszor haladok végig szememmel a választékon, de még mindig nem fogtam fel, mit olvastam.

Zavart mosollyal tekintettem Leeteukre, aki viszonozta a pillantásomat. Valóban nagyon szeretem a kávét, de ebben a pillanatban ez a fiú sokkal jobban érdekelt, mint bármilyen kávékülönlegesség. Néma szemkontaktusunkat az odaérkező pincérnő zavarta meg:

- Mit adhatok? - fordult rögtön felém. Leeteuk valószínűleg látta az arcomon a tanácstalanságot, mert gyorsan megszólalt:

- Nekem egy sima eszpresszót, legyen szíves.

-  Ah, az nekem is jó lesz - szólaltam meg végre, és ekkor újra találkozott a tekintetünk.

Beszélgetésbe elegyedtünk, és minél többet megtudtam róla, annál vonzóbb lett számomra. Úgy vettem észre, neki is kedvére van a társaságom, mert nagyon kíváncsi volt az életemre, a munkámra, a mindennapjaimra. Egyre több árulkodó pillantást és apró mosolyt küldött felém, a végén pedig már együtt nevetgéltünk egymás történetein.

Olyannyira belefeledkeztünk a társalgásba, hogy észre sem vettük, mennyire eltelt közben az idő. A pincérnő figyelmeztetett minket, hogy záróra van. Miután a számlát rendezte, Leeteuk az órájára pillantott, majd megszólalt:

- Nincs kedved moziba menni? Ha most elindulunk, még időben odaérünk. Úgy tudom, most játsszák az Édes illatot. - Ekkorra már tegeződtünk.

- Nagyon szeretném megnézni azt a filmet, menjünk! - vágtam rá boldogan.

Úton a mozi felé tovább beszélgettünk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a kezemre csúsztatja a kezét, és gyengéden simogatni kezdi az ujjaimat. Hátamon végigfutott egy hűs áramlat az érintésétől, nem akartam, hogy elengedje a kezem.

Megérkeztünk, és egy párként, kézen fogva léptünk a jegypénztárhoz. A teremben péntek este ellenére elég kevesen voltak, így anélkül el tudtunk jutni a helyünkre, hogy egy csomó emberen keresztül kellett volna gázolnunk.

A filmben nem csalódtam: humoros és romantikus volt, amilyennek ígérték. Leeteuk közben végig a kezemet fogta. Az egyik szerelmes jelenetnél valahogy automatikusan egymásra néztünk. Ő az ajkaimra pillantott, majd újra a szemeimbe, mintha szavak nélkül kért volna engedélyt. Vágytam az ajkaira, de nem akartam ráerőltetni magam, megvártam, míg ő kezdeményez.

Lágyan és óvatosan csókolt, először csak az ajkaival, majd a nyelve is helyet kért magának a számban. Viszonoztam a gyengéd közeledését, és úgy éreztem, mintha a föld felett szárnyalnék; vele, akit még alig ismertem, mégis az első pillanattól vonzódni kezdtem hozzá.

Csókunk egyre forróbbá vált, úgy éreztem, a szívem felrobban, és apró darabjai szétáradnak a testemben, belefúródva minden porcikámba, hogy aztán erőt vegyen rajtam az az édes fájdalom, amivel kívántam őt. Igen, ekkor már többet akartam belőle, a része akartam lenni.

Csak arra eszméltünk, hogy felvillannak a lámpák: a filmnek vége lett. Igazából a felét nem láttuk, de ez egyáltalán nem zavart minket, mert teljesen más járt már ekkor a fejünkben. Egymásra néztünk, és szavak nélkül megértettük a másikat. Kézen fogva sétáltunk ki a moziból, majd beszálltunk az autóba. Nem tudtam, hová akar vinni, de vele a világ végére is elmentem volna.

Nagyjából félórányi kocsikázás után lassan feltárultak szemem előtt a partot jelző fények. Igen, Leeteuk a tengerpartra vitt engem. Megállt egy félreeső helyen, kiszállt az autóból, és nekem is kinyitotta az ajtót.

- Honnan tudtad, hogy ez a kedvenc helyem? Nem is beszéltem róla - néztem rá kérdőn.

- Valahogy éreztem - mosolygott angyalian, és újra megcsókolt. Szinte olvadtam a karjaiban, semmi másra nem vágytam, csak hogy érezhessem őt.

Egyszer csak eltávolodott tőlem, a csomagtartóhoz lépett, és kivett belőle egy összehajtott plédet, majd cinkos pillantást vetett rám, én viszont durcásan fordultam el:

- Szóval, ez így szokás nálad… Akkor inkább hazamennék – fogtam meg a kocsiajtót, hogy beszálljak.

- Várj, félreérted! - lépett oda hozzám.

- Azt kötve hiszem, elég egyértelmű a dolog - forgattam a szemeimet, ahogy elém állt.

- Kérlek, hallgass meg - fogta meg gyengéden az államat, arra késztetve, hogy a szemébe nézzek.

- Hallgatlak. - Kíváncsi voltam, miféle magyarázattal áll elő.

-  Tudod, szegénykém már nem mai csirke, gyakran bekrepál a fűtés - biccentett az autóra. - Ezért van nálam pléd, hogy ne fagyjak meg a hidegben, ha esetleg ilyesmi történik.

- Hmm, nem rossz, de még nem győztél meg.

- Akkor gyere, mutatok valamit. - Megfogta a kezem, és a csomagtartóhoz vezetett. Kinyitotta, és volt benne még egy, vastagabb paplan, egy pár bundás kesztyű, és egy cuki rénszarvasos sapka.

- Na, most már hiszel nekem? - nézett rám mosolyogva.

- Átmentél a vizsgán - vigyorogtam rá.

- Na, és, mi lesz a jutalmam? - kezdett újra közelíteni felém.

Nem válaszoltam, e helyett teljesen átadtam neki az irányítást. Ajkai kényeztetése után csakhamar nyelve is utat talált a számba, és megint olyan gyengéden simogatott, hogy úgy éreztem, lábaimból kiszáll az erő.

Eltávolodott tőlem, majd a sziklák közé vezetett. Pár kisebb szürkésen csillogó kődarabot átlépve a homokos parton találtuk magunkat.

- Jó lesz itt? - nézett rám cinkos mosollyal. Szemei szinte világítottak a telihold és a csillagok fényétől megvilágított éjszakában.

- Tökéletes - leheltem ajkaira, mire leterítette a plédet a homokra. Ismét egymás ajkait kezdtük ízlelgetni, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben, majd megszabadítottuk egymást a ruháinktól, amelyeket a pléd szélére dobtunk.

Ahogy feltárult előttem csodálatosán szép felső teste, azonnal csókokkal halmoztam el, miközben ő a melleimet simogatta. Átkarolta a derekam, és gyengéden ráfektetett a plédre. Apró csókokat lehelt melleimre, amelyek mindegyike szinte égette a bőrömet, majd fokozatosan haladt lefelé, tovább forrósítva bennem a vágyat.

A nőiességemhez ért, nyelve hegyével óvatosan kényeztetni kezdte a csiklómat, amire egyre hangosabb sóhajokkal feleltem. Ekkor óvatosan belém hatolt a középső ujjával. Csakhamar kitapintotta érzékeny pontomat, amit egy újabb hangos sóhajjal adtam tudtára. Ezután ezt a pontot izgatta, miközben nyelvével folytatta a csiklóm kényeztetését.

Azelőtt még sosem tapasztaltam ehhez foghatót; az egész testem beleremegett, a nőiességem pedig egyszerre lüktetett kívül és belül.

Ez biztosan a mennyország - futott át az agyamon, miután a gyönyör mezejére léptem.

Leeteuk megtörölte a száját, majd fölém mászott, és megkóstoltatta velem a saját ízemet. Ez viszont egyáltalán nem zavart abban a pillanatban, csak arra vágytam, hogy teljesen az enyém legyen, hogy végre magamban érezhessem őt.

Nem váratott sokáig: Óvatosan belém hatolt merev férfiasságával, és mozogni kezdett bennem. Mindketten felnyögtünk a gyönyörtől, és szorosan kapaszkodtunk egymás karjaiba. Csakhamar újra eljuttatott a mennyországba, amely látható elégedettséggel töltötte el.

Kihúzódott belőlem, majd nekem is segített felállni a plédről, és a helyemre feküdt. Semmit sem kellett mondania, óvatosan fölé másztam, és beleültem kemény férfiasságába. Egyre hangosabb nyögéseket hallattunk, és én újra elértem a vágy tetőfokát, ahová néhány másodperc múlva Leeteuk is követett.

Ráborultam tökéletes mellkasára, és pár percig így feküdtünk, míg a lélegzetvételeink vissza nem álltak a rendes tempóra. Lemásztam róla, és mellé feküdtem, így együtt bámultuk a csillagokat, miközben a tenger nyugtató morajlását hallgattuk.

Egyszer csak egy hullócsillag húzott fehér csíkot az égen, majd amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt.

- Te is kívántál valamit? - fordítottam a fejem Leeteuk felé.

- Nem - nézett rám mosolyogva.

- Nem??? - Nem akartam elhinni, amit hallottam.

- Már megkaptam, amit kívántam, és így most minden az enyém, semmi másra nincs szükségem. Szeretlek, Kyungmi!

- Én is szeretlek, mindennél jobban! - feleltem, majd egy utolsó forró csókkal pecsételtük meg azt a csodás éjszakát, amikor a szerelmünk elkezdődött.

...Ézemi...