Megjegyzés: Ez a fici befejezett, hét részes. A lap alján tudsz az egyes részekre ugrani.
Műfaj: romantikus
Figyelmeztetés: 12+ és yaoi
Megint eljött az este, és mindenki
nyugodtan tett-vett a házban, ahogy mindig. A nappaliban Yesung, Kyu és Wookie
kreativitás játékot játszottak, miközben az asztal másik oldalán Siwon és Shindong
halkan beszélgetett.
Az első emeleten Heechul éppen a gép előtt
ült, és belefeledkezett a játékba. Egy szobával arrébb Leeteuk elmélyülten
hallgatta a saját hangját az iPhone-ján, mert épp egy új dalon dolgozott, amit
nemsokára a bandának is be akart mutatni.
A második emeleten Donghae és Hyukie az
előbbi szobájában bömböltették a hifit, grimaszokat vágva és nevetve táncoltak
a zenére, majd az ágyon ugráltak, és egyéb bolondságokat csináltak.
A többiek nem voltak a házban. Henry és
Zhoumi egy közös fotózásra utaztak, mások pedig egy TV-s vetélkedőben
képviselték a csapatot.
A nappaliban a halk alapzajt Shindong
hangja törte meg:
- Éhes
vagyok, ti nem?
Odament
a hűtőhöz, kinyitotta az ajtaját, de az italokon és a tejen kívül csak egy
darab sajtot talált. Azonnal bekapta azt, majd teli szájjal csak ennyit
mondott: - Ezzel nem megyünk sokra. Rendeljünk sült csirkét, mit
szóltok?
A csirke szóra már a többiek is
felkapták a fejüket. Wookie megszólalt:
- Jól
van, akkor én megrendelem. Hyung, szólnál a többieknek is az emeleten? - fordult Yesung felé.
- Persze,
Wookie, máris megyek.
- Köszönöm.
Akkor, ha jól számolom, kilencen vagyunk. Shindong hyung gondolom, kettőt kér,
így tíz csirkét fogok rendelni - mondta, és már hívta is az
ételkiszállítókat.
Miközben a csirkére vártak, tovább
folytatták megkezdett tevékenységeiket. Az első emeleten Heechul éppen
befejezett egy pályát a számítógépes játékban, és elégedetten konstatálta,
hogy megint ő nyert. Kikapcsolta a gépet, aztán egy pár pillanatig csak ült, és
nézett maga elé.
Egyszer csak felkapta a fejét, és
mosolyra húzta a száját, mert eszébe jutott valami. Felpattant, és Leeteuk
szobájához futott, ahol ő még mindig az új dallal foglalkozott.
Heechul izgatottságában kopogni is
elfelejtett, úgy szaladt be a szobába. Leeteuk észrevette, hogy kinyílt az
ajtó, ránézett a fiúra, és kivette a füléből a fülhallgatót, mire Heechul
megszólalt:
- Képzeld,
hyung, tegnap felhívott Onew, és mondta, hogy látta, ahogy Hongki és Geunsuk… -
kezdte el, de már nem tudta befejezni a mondatot, mert Leeteuk félbeszakította:
- Ne
haragudj, de látod, hogy mit csinálok, gyere vissza inkább később.
Heechul elszomorodott, de tudomásul
kellett vennie leadere szavait, utóbbi ugyanis nem szerette, ha akkor zavarják,
amikor éppen elmélyülten dolgozik. Így lassan visszasomfordált a szobájába.
Fel-alá járkált, malmozott hosszú
ujjaival, bámulta a plafont, miközben egy dalt dúdolt; majd alig tíz perc
elteltével megint eszébe jutott valami, és bement Leeteukhöz vigyorogva, aki
megpillantva őt, ismét kivette a füléből a fülhallgatót.
- Mi
az már megint?
- Hyung,
mikor megyünk el újra a vidámparkbaaa? – kérdezte olyan hangsúllyal és
arckifejezéssel, mint amikor egy kisfiú az apukáját kérleli. – Kyu mondta, hogy
megint az a kedves ahjumma van ott, akivel a múltkor beszélgettünk. Olyan régen
voltunk már együtt…
- Figyelj,
ezt majd megbeszéljük később. Most nem érek rá, koncentrálnom kell. De ezt
magad is észrevehetnéd.
Heechul lehorgasztott fejjel távozott a
szobából, és ment be pár lépés után a sajátjába. Nem tudta, hogy mit kezdjen,
csalódottan vágta le magát a székre, és elkezdett rajzolgatni. Közben végig
azon kattogott az agya, hogy kerülhetne ismét közel leaderéhez.
Pár perccel később meghallotta, hogy
Leeteuk ajtaja kinyílik, és ő elindul a folyosón a lépcső felé. Felragyogott az
arca, felpattant, odaszaladt mellé, és megfogta annak kezét. Leeteuk komoly
tekintettel nézett rá:
- Kérlek,
ezt most ne csináld, főleg ne a többiek előtt. – Angyali hangjában ekkor mintha
határozott elutasítás csengett volna, miközben lefejtette a fiú kezét a
sajátjáról.
Heechul megint elszomorodott, és ezzel
a szomorúsággal az arcán kullogott leadere után a lépcsőn lefelé. Vajon
sosem fogja vállalni a kapcsolatunkat a többiek előtt?
Eközben odalent Kyu elővette a
telefonját, és ezt mondta:
- Ez
egy mikroport.
Beledugta
a hátsó zsebébe, majd úgy tett, mintha a rajta lévő kis mikrofont a pólójára
csíptetné.
- Nagyon
jó, ötletes! - lelkendezett Yesung és Wookie.
Ezután Wookie következett, kezébe vette
a telefont:
- Ez
egy kisautó – mondta halkan, és úgy tett, mint egy kisgyerek, aki a földön autókázik.
Leeteuk és Heechul ekkor már majdnem
leértek a lépcsőn. Utóbbi meglátta, hogy a többiek kreativitás játékot
játszanak az asztalnál, és a szomorúság helyett ismét kirajzolódott a flegma
vigyor az arcán.
- Az
én ötletem sokkal jobb volt, de rendben van – mutogatott magára Kyu Wookie-ra
nézve, aki nem szólt semmit, csak jót mosolygott a maknae szemtelenségén, mert
már megszokta azt.
Yesung épp a telefon felé nyúlt, amikor
Heechul Leeteuk elé ugrott; odarohant az asztalhoz, felkapta Yesung orra elől a
telefont, majd vigyorogva az asztal túlsó széléhez szökkent vele:
- Ez
egy sminktükör – szólt nőies hangon, és úgy tett, mint aki éppen sminkeli
magát, miközben csábosan billegtette szempilláit.
Mindenki nevetésben tört ki, kivéve
Yesungot, aki szúrós szemekkel nézett a fiúra:
- Hyung,
legközelebb szólj, ha játszani akarsz.
- Ne
haragudj! - szólt lágyan Heechul, és közben olyan boci szemekkel nézett, hogy
megint mindenki nevetni kezdett.
- Jól
van, ha akartok, játsszatok ti is - mondta Kyu egykedvűen, mintha ő vezetné a játékot,
miközben pakolászni kezdett az asztalon, hogy több helyet csináljon a
többieknek.
Heechul mosolyogva ült le az egyik székre, és Leeteuk is követte. Velük szemben Siwon egy pillanatra
átnézett Shindong feje fölött, hogy jobban lássa a történteket. Ő maga ezt
észre sem vette, utóbbi viszont sejtette barátja viselkedésének okát.
Leeteuk pont Yesung elé ült le az
imént, így neki kellett következnie a játékban. Kezébe vette a telefont,
nézegette néhány másodpercig, majd így szólt:
- Ez
egy tábla csoki! - Széles mosollyal imitálta, ahogy a csokiba harap.
Hát ez nagyon jó volt! Nem értem mit akarsz még a karakterekről tanulni, szerintem szuperül bánsz velük, mindenkit nagyon jól leírsz. A kedvencem viszont Heechul, már az előzőbe is imádtam, ahogy vele/róla írsz! Nagyon érzed a srácot :P
VálaszTörlésEzt komolyan mondod? Mármint, hogy nincs gond a karakterekkel. Kaptam egy nagyon durva kritikát emiatt, és igaznak éreztem, hogy ellentmondásosan viselkednek.
VálaszTörlésHeechultól kiesik a szívem, tudod... :) Ezzel most úgy feldobtad a napomat. :)