Figyelmeztetés: 12+ és yaoi
Miután mindenki kész lett a
mosogatással, Donghae megszólalt:
- Mit
szólnátok egy izgalmas játékhoz? Mondjuk egy kis üvegezéshez a mi
módszerünkkel.
Ez náluk a következőt jelentette: Valakit leültetnek egy székbe, pár lépésnyire az asztaltól. Bekötik a szemét, majd pörgetnek az üveggel. Akire az üveg mutat, annak kell megcsókolnia a bekötött szeműt, akinek pedig az a feladata, hogy kitalálja, ki csókolta meg.
Ez náluk a következőt jelentette: Valakit leültetnek egy székbe, pár lépésnyire az asztaltól. Bekötik a szemét, majd pörgetnek az üveggel. Akire az üveg mutat, annak kell megcsókolnia a bekötött szeműt, akinek pedig az a feladata, hogy kitalálja, ki csókolta meg.
- Jól
van, ez még belefér lefekvés előtt, de aztán mindenki megy aludni, mert holnap
nehéz napunk lesz – mondta Leeteuk.
- Jöhet
a játék! – lelkendezett Heechul, és közben arra gondolt, hogy valamilyen
úton-módon ezzel talán elcsábíthatja majd szerelmét végre.
- Jellemző,
hogy miről szól ez is – húzta a száját Siwon, pedig máskor előszeretettel vesz
részt hasonlókban. Most azonban kedvetlenül húzódott közelebb az asztalhoz,
mintha neki már mindegy lenne, bármi is fog történni. Shindong szótlanul
követte őt.
- Rendben!
Akkor haladjunk úgy, ahogy most leültetek. Kezdd te, Wookie! Gyere, ülj ide a
székbe! – folytatta az ötletgazda.
Wookie szégyenlősen előlépett, odament
a székhez, és lassan beleült. Donghae bekötötte a szemét, majd megpörgette az
üveget, ami végül Yesungra mutatva állt meg.
Utóbbit mintha megrázta volna valami,
de nem akarta, hogy ezt mások is észrevegyék, ezért gyorsan odament a székhez,
és lágy csókot lehelt Wookie ajkaira. Hiába tagadta, hiába nem mondta ki, a
szíve egyre erősebben vert.
Wookie persze nem látott semmit, de valahogy
a szívében érezte, hogy ki csókolta meg. Erre vágyott már nagyon régóta. Olyan
erős érzések lettek úrrá rajta, hogy alig kapott levegőt. Elvörösödött, és
arcát a kezeibe temette, nem tudott megszólalni.
A jelenetet Yesung is tágra nyílt
szemmel figyelte, közben pedig továbbra is erősen vert a szíve, és kavarogtak
gondolatok a fejében. Nem volt a szavak embere, ezért sem mondta el eddig, hogy
már az első közös forgatásukkor beleszeretett Wookie-ba. Félt, hogy elijesztené
őt, és akkor a barátságuk is elveszne, ezért inkább csendben maradt, és megelégedett
ezzel a kapcsolattal.
Viszont ahogy telt az idő, egyre
kevésbe volt képes eltitkolni az érzéseit, most pedig úgy érezte, nem bírja
tovább, el kell mondania neki, hogy szereti, bármennyire is retteg a
következményektől.
A néhány másodperces csendet Siwon
gúnyos nevetése szakította meg, aki sikeresen elterelte ezzel saját
gondolatait:
- Mi
történt, Wookie? Olyan régen csókoltak meg, hogy mindegy, ki teszi?
- Tssss!
Fogd be, te hülye! Elrontod a játékot – intette le Shindong.
Wookie
ekkorra tért annyira magához, hogy meg tudjon szólalni:
- Yesung
volt az? – kérdezte.
- Igen,
én voltam.
- Ügyes
a srác, tapsoljuk meg! – kiáltott vidáman Hyukie, és mind megtapsolták Wookie-t,
aki ugyanúgy ült ott bekötött szemmel, megkövülve.
Mikor Yesung hangja azt mondta, hogy
valóban ő csókolta meg, úgy érezte, a szíve kiesik a helyéről.
- Jól
van, vegyétek le a sálat! – szólalt meg Donghae.
Yesung odalépett Wookiehoz, és nem
gondolkodott tovább, csak a szívére hallgatott. Szembeállt vele, két kézzel
lágyan megfogta a sálat a fején, majd odahajolt mellé, és halkan a fülébe
súgta:
- Szeretlek,
Wookie.
Ezután leoldozta a sálat, és búcsúzóul
huncut pillantással nézett Wookie mandulaszemeibe. Az utóbb említett megdermedt
egy pillanatra, és lassan támolygott vissza a helyére. A szíve úgy égett, hogy
az már inkább fájdalomhoz hasonlított. Nem akart hinni a fülének és a szemének.
Tényleg
ezt mondta neki Yesung? Csak neki mondta? Nem értette rosszul? És ahogy utána
nézett… Most mi lesz?
Ezek
a gondoltatok kavarogtak benne, mikor Donghae ismét megszólalt:
- Siwon,
most te jössz!
- Rendben.
– mondta Siwon egykedvűen, majd leült a székbe, Donghae pedig bekötötte a
szemét, majd pörgetett. Az üveg Heechulra mutatott, amikor megállt.
Neki egyébként is nagyon rosszul esett,
hogy Leeteuk olyan hidegen bánt vele egész este, ezért úgy gondolta, most
revansot vesz egy kicsit. Flegma vigyorra húzta száját, csendben felállt,
odalibegett Siwonhoz, és olyan érzéki nyelves csókban részesítette, amilyet egy
hercegnő szokott adni a szeretőjének.
Látszólag Siwon csak meglepődött ettől
a nem várt vadságtól, és hamar meg is szólalt:
- Ez
csak Heechul lehet, senki más – mondta, és egy fél pillanatra mosoly ült a
szájára, de gyorsan úgy tett, mintha mi sem történt volna.
- Eltaláltad
drágám! – lépett oda Heechul. Mikor levette a sálat, olyan közel hajolt
Siwonhoz, hogy az orruk is majdnem összeért. Siwon pislogni is elfelejtett egy
pillanatra, de a következőben már komoly arcot vágott, és leült a helyére.
Most vette észre, hogy mellette
Shindong milyen mélabús arcot vág, és ekkor tudatosult benne, hogy a vacsora
óta nem is hallotta őt viccelődni. Tudta viszont, hogy Shindong nem szereti, ha
az érzései felől kérdezősködnek, ezért úgy tett, mintha nem venne észre semmit.
- Hyung,
te jössz! – szólt Donghae Leeteuknek. A leader felállt az asztal mellől, és kis
mosollyal az arcán a székhez lépett, majd beleült.
Örömmel vett részt minden vicces
dologban, ellenére nagyon megfontolt ember volt, aki szinte mindig a józan
eszére hallgatott, mikor döntéseket kellett hoznia. Ezért is akarta magát távol
tartani Heechultól. Úgy érezte, leaderként nem teheti meg, hogy elveszti az
eszét. Ráadásul pont miatta, aki még egy jelzőlámpát is el akarna csábítani…
Nem-nem,
egy leadernek össze kell tartania csapatot, nem majomkodhat az egyik taggal,
mint egy tizenéves. Ez nem történhet meg újra.
Közben viszont belehasított elméjébe az
a csók, amit Heecul Siwonnak adott. Ettől annyira erős dühöt és féltékenységet
érzett, hogy a fogait is összeszorította. Persze senki nem vehet észre semmit –
tért észhez gyorsan, és mosolyt erőltetett arcára.
Ez a rengeteg gondolat addig a néhány
másodpercig futott keresztül az agyán, amíg Donghae bekötötte a szemét,
odalépett az asztalhoz, és pörgetett. Az üveg ismét Heechulra mutatva állt meg.
Heechul remélte, hogy végre el tudja
csábítani a szerelmét. Csendben odalépett hozzá, lassan fölé hajolt, majd
először nagyon lágyan, csak az ajkaival csókolta meg, majd átdugta a nyelvét is
annak szájába.
Leeteuk ekkor hiába igyekezett, nem
tudott ellenállni, és nyelvével viszonozta a simogatást. Érezte, hogy Heechul az,
hiszen ki más tudna még így csókolni?
Nem,
ez nem lehet igaz – gondolta, mert érezte, hogy minden észérve és ellenállása
szertefoszlik az elméjében, és a szíve őrülten ver.
A lehető legkevesebbet mutatva
érzéseiből próbált megszólalni:
- Heechul,
ilyet csak te tudsz, nem nehéz kitalálni.
- Igen,
és még sok minden van, amit csak én tudok – súgta a fülébe Heechul, miközben
elkezdte kioldozni a sálat. Lecsúsztatta azt szerelme nyakára, majd mélyen a
szemébe nézett egy pillanatra, miközben megnyalta a száját.
Leeteuk próbált úgy tenni, mintha ez az
egész nem hatna rá, és mosolyra húzta a száját Valójában azonban olyan erős
vágyat érzett, hogy a férfiassága is megkeményedett. Az volt a szerencséje,
hogy elég vastag nadrág és hosszú póló volt rajta, így a többiek ezt nem vették
észre.
Siwon csak nézte a történteket, és
ökölbe szorította a kezét az asztal alatt. Shindong megfogta a vállát, és
odasúgta neki:
- Gyere,
beszéljünk!
- Hagyj!
Inkább sétálok egy kicsit az udvaron – szólt Siwon elutasítóan, majd
felpattant, és szó nélkül kiviharzott az ajtón. Barátja utána ment, de Siwon
továbbra sem volt hajlandó megszólalni, csak állt ökölbe szorított kézzel, és
bámult a semmibe.
- Ezeknek
meg mi bajuk? – kérdezte Kyu Wookie-ra nézve, mert ő ült hozzájuk a
legközelebb.
- Nem
tudom. Valamit beszéltek, aztán Siwon kiszaladt, Shindong meg utána.
- Folytassuk
a játékot, majd ők megbeszélik – mondta Donghae.
Nemsokára mindenkire rákerült a sor,
hogy bekössék a szemét, Heechul volt az utolsó. Reménykedett, hátha megint
Leeteuköt kapja ki, de közben bízott annyira magában, hogy úgy érezze, enélkül
is nyert ügye van már.
Vigyorogva ült le a székbe, majd
Donghae bekötötte a szemét és pörgetett. Az üveg Yesungra mutatva állt meg,
akinek szemmel láthatóan nem volt ínyére a dolog. Odavonszolta magát a székhez,
majd egy gyors mozdulattal hozzáérintette ajkait a fiú telt ajkaihoz, és
azonnal hátrébb is lépett.
Heechulnak arra sem volt ideje, hogy
visszacsókoljon. A rövidke pillanat után lassan végignyalta a száját, majd
megszólalt:
- Hmm…
szőlőzsír… és a szemedbe lógó tincsek, amelyek érintették az arcomat. Ezenkívül
gyors voltál és érzelemmentes. Ez csak Yesung lehet.
- Eltaláltad.
A sálat te is le tudod venni – válaszolt Yesung egykedvűen, és visszaindult a
helyére.
- Heechul,
te tényleg tehetséges vagy! – szólalt meg nevetve Hyukie.
Heechul
erre hátradőlve kinyújtózott a székben:
- Igen,
ebben a játékban én vagyok a legjobb – vigyorgott önelégülten.
- Nem
csoda, végigcsókolgattad már a fél csapatot – szurkálódott Yesung.
- Igen,
de nem az egészet. Eddig veled sem csókolóztam még.
- Nem
is lesz rá többet módod – morogta Yesung magában. Wookie-n kívül ugyanis
egyetlen másik fiúval sem állt szándékában csókolózni.
Ezzel befejezték a játékot, és kicsit
mindenki arrébb vonult kedvesével, vagy azzal, akivel éppen beszélgetett.
...Ézemi...
Úgy döntöttél, hogy ma megölsz? Erről a művedről eddig miért nem beszéltél nekem. IMÁDOM!!!
VálaszTörlésMég a végén rajongani fogok Heechulért! Ez a te hibád lesz! :D
A Wookie-Yesung jelenet olyan gyönyörű volt, csak úgy olvadoztam. Már alig várom, hogy több történjen velük.
Siwon meg, ahj remélem vele is történik valami jó!
És még csak annyi megjegyzés, hogy szerintem az elején a zárójel felesleges :D
Ez lemaradt, ezen olyat nevettem :D "Ráadásul pont miatta, aki még egy jelzőlámpát is el akarna csábítani…"
VálaszTörlésTudod, ez az első sorozat, amit írtam, és valahogy úgy éreztem, nem elég jó, azért nem dicsekedtem vele. A többi rész meg már elég durva, csak fogtam a fejem, mikor nemrég visszaolvastam... :)
VálaszTörlésHa tetszik Hee, akkor 1-1, te Kyu-t szerettetted meg velem, nem is kicsit. :) A jelzőlámpa nem tudom, honnan jött, de végem van attól a sráctól.
Yesung és Wookie mást is fog csinálni... :D Rekuccnál is jó sokat olvashatsz róluk.
Siwon később jobban lesz. :)
Oké, máris kitörlöm a zárójelet.
O-Okeeee xD EZ A RÉSZECSKE NAGYON TETSZETT! xD :3 Pörög az üveg, s pörögnek a történések kekeke
VálaszTörlésJó látni, hogy valaki még olvassa ezt a ficit, olyan régen írtam. :)
TörlésÖrülök, hogy tetszik! ;)