Figyelmeztetés: 18+ és yaoi
Közben a nappaliban Leeteuk úgy érezte,
hogy ha továbbra is ott marad, ilyen közel Heechulhoz, nem fog tudni nemet
mondani neki. Egyébként is későre járt az idő, ő pedig nagyon nem szeretett
korán kelni. Ezért gyorsan felállt a kanapéról, és Yesungék felé fordult:
- Én
most megyek lefeküdni, és nektek is ezt javaslom, mert holnap nehéz nap vár
ránk.
- Rendben,
hyung, jó éjszakát! – válaszolták.
Leeteuk elindult felfelé. Mikor a
lépcsőfordulóhoz ért, Heechul utána rohant, és néhány méterrel mögötte járva
követte őt a folyosón. Amikor odaértek a leader szobájához, gyorsan
odafutott hozzá. Leeteuk megfordult, de nem akart a másik szemébe nézni, inkább
a padlóra tekintve szólalt meg:
- Figyelj
Heechul, tudod, milyen nap lesz holnap. Dél körül visszaérnek a többiek, és
együtt kell folytatnunk a gyakorlást a következő jelenésünkre. Minden
figyelemre szükség van, hogy jól menjenek a dolgok, és ki tudjam osztani a
feladatokat köztetek. Most inkább menjünk el aludni, így is túl sokáig
maradtunk fenn.
Heechul telt ajkai lebbigyedtek ezt
hallva, de ő nem az a típus volt, aki könnyedén feladja, ha akar valamit vagy
valakit. Megfogta szerelme kezét, majd édesen kérlelő mosollyal ezt mondta:
- De
hyung, te nem kívánsz engem? Olyan régen nem voltunk már együtt. Kénytelen
voltam igénybe venni Siwont, mert annyira hiányoztál.
Már kimondta ezt, mikor felfogta, mit is
mondott, ezért ijedtében nagyra nyíltak a szemei, és a szájához kapott. Leeteuk
rezzenéstelen arccal nézett rá, és így szólt hozzá:
- Azt
hiszed, nem tudtam? Semmi baj, tudom, hogy te vagy itt a legnagyobb ribanc,
Heechul – fordult vissza, hogy belépjen az ajtón.
A másik erre nemhogy elszégyellte volna
magát, inkább még közelebb lépett hozzá, hátulról átkarolta őt, és úgy súgta
lágyan az egyik, majd a másik fülébe a következőket:
- Akkor
azt is tudod, hogy csak téged szeretlek, ugye? Mikor őrajta lovagoltam, addig
is csak rád gondoltam. A te csillagszemeidet, selymes ajkaidat, tökéletes mellkasodat,
és gyönyörű kockás hasadat láttam magam előtt. Nem tudod, mennyire kívánlak? –
kérdezte, közben nyelvével megnyalta Leeteuk nyakát, csípőjét pedig hátulról a fenekéhez
nyomta.
Leeteuk nem volt igazán heves
természetű, de ettől mintha elektrosokk futott volna végig az egész testén, és
a szíve őrülten verni kezdett.
- Te
mindig elveszed az eszem – fordult Heechul felé ellágyulva – Ezért mondtam,
hogy menjünk aludni. Ha veled vagyok, másnap semmi másra nem tudok gondolni,
csak rád, és a csókjaidra, az érintésedre. Hogy fogok így holnap odafigyelni a
fontos dolgokra? Még ha… - Elkezdte a mondatot, de befejezni már nem tudta,
mert Heechul rátapasztotta szájára az ajkait, és nyelvével vadul nyalogatni
kezdte az övét.
Leeteuk képtelen volt ellenkezni, igazából
őrülten felizgatta ez a kanos srác, akivel olyanok voltak, mint a tűz és a víz,
az ágyban mégis tökéletes párost alkottak. Így hát belement a vad játékba, jobb
kezével nagy nehezen kitapogatta a kilincset, kinyitotta az ajtót, majd lágyan
behúzta a fiút a szobájába, miközben egy pillanatra sem hagyták abba a
csókolózást.
Ahogy odaértek az ágyhoz, Heechul
elkezdte csókolgatni szerelme legérzékenyebb pontját: a kulcscsontját, közben
pedig kigombolta rajta az inget, és lágyan lehúzta azt a fiúról.
Leeteuk egyre inkább kapkodta a
levegőt, és közelebb húzta magához partnerét, majd simogatni, később markolni kezdte
annak kidomborodó férfiasságát. Heechul a szokásos szexuális vigyorral és halk
nyögésekkel fogadta ezt.
Szerelme lehúzta róla a pólót, és
lassan ledöntötte őt az ágyra, majd a nyakát kezdte lágyan nyalogatni. Heechult
ez izgatta fel a leginkább, azt pedig még jobban élvezte, hogy ez a szelíd fiú
ilyen vadállattá válik, amikor vele van.
Lágyan végigsimította Leeteuk tökéletes
felső testét, majd kigombolta és lejjebb húzta a nadrágját és alsóját, hogy végre
megérinthesse annak férfiasságát, amit szintén a legszebbnek látott az összes
között.
Közben szerelme érzéki csókokat lehelt
Heechul felső testére, ami nem volt olyan izmos, mint az övé, de csodálatosan
szép, tejfehér bőre őrülten vonzotta az ő kényeztető ajkait. Heechul remegett a
gyönyörtől, és nem bírt tovább ellenállni ennek a tökéletes látványnak; felült,
odahajolt párja csípőjéhez, és tövig a szájába vette annak férfiasságát, majd
először lassan, később egyre gyorsabban kezdte mozgatni a fejét.
Leeteuk teljes extázisba került ettől,
már az sem érdekelte, ki hallja, hangosan élvezte ennek a vad éjszakának minden
percét. Amikor a csúcsra ért, olyan hangos volt, hogy azon még Heechul is
meglepődött.
Megtörölte a száját, felemelte a fejét,
majd a szokásos sunyi tekintettel és kaján vigyorral megkérdezte őt:
- Ennyire
jó velem? És te nem is akartad.
Ezután
halkan a fülébe súgta a következőket, miközben szerelme kezét rátette álló
férfiasságára:
- Ugye
emlékszel még, miért lettél kutyus? Lennél az én kutyusom ma este is?
Leeteuk még nem tért teljesen magához,
így nem volt ereje válaszolni, de édes mosoly ült az arcára, miközben még a
szemei is mosolyogtak. Párja kezeit megfogva felkelt az ágyból, majd négykézlábra
ereszkedett, hogy utat engedjen neki.
Heechul nem akart fájdalmat okozni,
ezért nagyon óvatosan hatolt szerelmébe, és lassan kezdtek el együtt mozogni.
Tökéletes összhangban mozogtak együtt, miközben mindketten egyre hangosabb
nyögéseket hallattak.
A csúcsra érve Heechul úgy érezte,
megnyílik alatta a föld, és ő csak zuhan lefelé ebben az őrült vágyban égve. Leeteuk
teljesen ellazult, és hasra feküdt az ágyban, kedvese pedig ott maradt fölötte.
Amikor a lélegzetvételeik már lelassultak,
Heechul párja mellé csúszott, és így aludtak el, egymást átölelve.
...Ézemi...
Heechul is tud gyengéd lenni és van kedves oldala is :) Ez a rész is nagyon tetszett.
VálaszTörlés*de még mindig Yesung és Wookie miatt izgul*
Örülök, hogy "átjött" :)
Törlés