Kezdetben
csak egy idegen, aki magányodban vigaszt nyújt neked, majd szép lassan az
életed részévé válik. Melletted van, és óv téged egy életen át, s csak akkor
értheted meg igazán, mit is jelentettél neki, amikor már nem lehet melletted…
Megjegyzés:
Ez egy songfic, tehát a szöveg és a cselekmény egy dal köré épül, amely ez esetben a Super Junior Hero című száma. A magyar fordítást IDE kattintva tekinthetitek meg, olvasás közben hallgatva aláfesti a hangulatot, amelyet átadni szeretnék.
Ez a fici befejezett, négy részes. A további részekre a lap alján tudtok ugrani.
Műfaj: minifiction, songfic, romantikus
Ez egy songfic, tehát a szöveg és a cselekmény egy dal köré épül, amely ez esetben a Super Junior Hero című száma. A magyar fordítást IDE kattintva tekinthetitek meg, olvasás közben hallgatva aláfesti a hangulatot, amelyet átadni szeretnék.
Ez a fici befejezett, négy részes. A további részekre a lap alján tudtok ugrani.
Műfaj: minifiction, songfic, romantikus
- Megvagy, Minji! Most te leszel a hunyó! – nevettem önfeledtem,
amikor elhúztam a bokor ágait, s megláttam ott kis barátnőmet.
- Ah, Yeonsaeng unnie, te mindig megtalálsz… - szontyolodott el, majd
odasétált egy vastag törzsű fához, tenyerével eltakarta szemeit, s hangosan
számolni kezdett. – Egy, kettő, három…
- Subin unnie, segíts nekem! – szaladtam ekkor másik barátnőm után,
megfogva annak karját. – Szereznék felmászni arra a fára, hogy oda bújhassak,
de egyedül nem megy. Te már nyolc éves vagy, és magasabb is vagy nálam…
- Anya azt mondta, ne másszunk fára, mert az veszélyes – fordított
hátat nekem.
- Unnie, kérlek! – kulcsoltam
össze ujjaimat elé állva. – Ha segítesz, a tiéd lehet Sandy a Barbie-házamból –
ajánlottam fel azt a babát, amelyiket mindketten a legjobban szerettünk.
- Oh… nem is tudom… - piszkálgatta apró kis száját. – Jól van, de
egyedül kell lejönnöd.
- Rendben van – bólogattam izgatottan. – Siessünk! – fogtam meg a
másik kezét, és egyenesen a kiválasztott fához futottunk.
Subin bakot tartott, s
összeszorított fogakkal tűrte, amint a tenyereibe téve egyik lábamat ránehézkedtem,
majd megkapaszkodtam a fa legalsó ágában, hogy felhúzhassam magam.
Miután fenn voltam, nevetve
integettem az idősebbnek, aki huncutul rám mosolygott, majd eltűnt a bokrok
között. Minji nemsokára a keresésünkre indult, láttam őt elsétálni a fa alatt
körbe-körbe nézegetve, de ezután eltűnt a szemem elől.
Nem telhetett el olyan sok idő,
de már sötétedni kezdett. Akkoriban nagyon féltem a sötétben, őket pedig sem
láttam sehol.
- Subin, Minji, halljátok? Feladom, itt vagyok. Nem hallotok? Itt
vagyok! – kiabáltam, de válasz nem jött.
Megpróbáltam lecsúsztatni a
lábaimat, hogy utána leugorhassak, de valamiért lefelé nézve sokkal félelmetesebbnek
hatott az a nagyjából kétméternyi magasság, amennyi a lábaimat elválasztotta a
talajtól. - Minji! Nem tudok egyedül lejönni! Segítsetek, kérlek! – görbült
sírásra a szám.
Ekkor azonban egy kedves arcú
férfi sétált a fa alá:
- Gyere csak, kislány, én segítek – nyújtotta a
karját felém.
Látlak, kicsim, figyelj
Ezt csak neked
mondom, fogd meg a kezem
Én viszont ijedten húztam fel
lábaimat.
- Anya azt mondta, hogy ne beszélgessek idegen ahjussikkal[1].
Menj el, nem beszélek veled – fordítottam arcom oldalra, hogy még csak ne is
lássam őt, mire a férfi szája azonnal mosolyra húzódott.
- Anyukád igazán bölcs asszony lehet. A nevem Donghae. Nos, most már
nem vagyok számodra idegen, hisz’ bemutatkoztam neked. - Szavait hallva
elgondolkodtam.
- Anya szerint ha valaki illedelmesen bemutatkozik nekünk, akkor
ugyanígy kell tennünk. Az én nevem Yeonsaeng – néztem szemeibe. – Te nem vagy
félelmetes ahjussi – mondtam ki, ami eszembe jutott, ő pedig elnevette magát.
- Yeonsaeng, anyukád már biztos aggódik érted. Segítek neked lemászni,
rendben?
- De csak akkor, ha megígéred, hogy nem mondod el neki. Nagyon mérges
lesz rám, ha megtudja, hogy fára másztam – sütöttem le szemeimet.
- Megígérem. De most már gyere. Csak engedd le a lábaid, és csússz
egy kicsit lejjebb. Jól van, meg is vagy – fogta át óvatosan a derekam, majd
miután az elengedtem az ágat, lassan letett.
- Köszönöm, ahjussi! – nevettem, majd elszaladtam, hogy megkeressem a
barátnőimet. Az erdő szélén meg is láttam őket. – Subin, Minji! Nem hallottatok
engem? – futottam oda hozzájuk.
- Subin most mondta el, hogy fenn vagy a fán, és hogy biztos nem
tudsz egyedül lejönni. De akkor mégis sikerült – borult a nyakamba Minji, vagyis,
inkább a mellkasomra, hisz’ jóval alacsonyabb volt nálam.
- Nem egyedül másztam le, segített nekem egy
ahjussi.
- Milyen ahjussi? – kapta fel a fejét
mindkét kislány.
- Megmutatom – fordultam is meg, és egyenesen a
fához szaladtam, barátnőim pedig követtek. Odaérve viszont senkit sem láttam a
közelben. – Hová mehetett? Az előbb még itt volt…
#
Még csak hét éves voltam ekkor.
Eltelt tizennyolc év, de sosem láttam azóta azt a kedves ahjussit. Valójában a nevére sem emlékszem már. Mostanra biztosan családapa; nagyjából akkora gyerekei
lehetnek, amekkorák mi voltunk ekkor – gondolkodom el, miközben egy apró
flittert morzsolgatok ujjaim közt, mely fehér menyasszonyi ruhámat díszíti.
- Szia, egyetlenem! – nyit be a szobámba kopogás nélkül vőlegényem,
én pedig sietve fordítok neki hátat, kezemben a fehér anyaggal.
- Junseo, menj ki! Nem láthatod a ruhámat, az balszerencsét hoz.
- Még egy csókot sem kapok? – hallom elszontyolodott hangját.
- Menj ki, azután gyere vissza két perc múlva – fojtok el egy
kuncogást alsó ajkamba harapva.
- Hát, jó… – hallom az ajtó csukódását. Sietve visszateszem a ruhát a
vállfára, ráhúzom a nejlont, majd beigazgatom a szekrénybe.
- Most már bejöhetsz – szólok kissé hangosabban, Junseo pedig azonnal
be is lép az ajtón. Gyengéd csókkal illeti ajkaimat, majd megszólal:
- Menjünk, válasszuk ki az öltönyömet.
- Nem úgy volt, hogy az esküvőszervezővel mész? – nézek rá meglepődve.
- Rájöttem, hogy csak te véleményed érdekel – puszil bele fülembe,
mire elnevetem magam.
- Végül is, már túl vagyok a ruhapróbán, mehetünk – simítok végig
mellkasán, és összekulcsolom kezeinket. – Gyorsan átöltözöm.
- Jól van, akkor várlak egy óra múlva a kocsiban
– vigyorog huncutul, mire nyelvet nyújtok rá, s elindulok a fürdő felé.
*
- A fenébe ezzel a dugóval… Ha nem autóval jövünk, már rég odaértünk
volna – sóhajt egyet szerelmem a kormányt ütögetve ujjaival, miközben
csigalassúsággal araszolunk előre a sorban.
A következő pillanatban azonban
emberek sikoltását hallom magam körül. Mire viszont felfogom, mi történik, már
túl késő. Egy busz oldalról belénk rohan, és egyre csak tol minket maga előtt.
Pánik és rettegés lesz úrrá rajtunk, de az egész túl gyorsan történik ahhoz,
hogy bármit is tehetnénk.
Junseo, meg fogunk halni? – fut
át az agyamon, majd hirtelen letérünk az útról, és a busz egy fának passzíroz
minket. Tompa ütést érzek a tarkómon, s innentől teljes sötétség.
***
Körmeimet olyannyira belemélyesztem
markomba, hogy szinte átszakad tenyerem vékony bőre. Még hét perc… Nem tehetek
semmit. Nem akadályozhatom meg, mert ennek meg kell történnie. Úgy járkálok
fel-alá a mentőállomáson, akár egy ketrecbe zárt oroszlán, ami
szerencsétlenségemre egy idő után kollégámnak, Hyukjae-nek is feltűnik.
- Mi bajod van, Donghae? Reggel óta olyan furcsa vagy – szólít meg.
Éppen szóra nyitnám a szám,
mikor megszólal a vészjelzés:
- Súlyos baleset történt a Naebu út és a Cheonho-daero
kereszteződésében. Egy busz letolt az útról egy személyautót, és nekilökte egy
fának. Minden egység siessen a helyszínre! Számítsanak néhány halálos
áldozatra, és körülbelül tizenöt-húsz sebesültre.
- A francba… – pattan fel az asztal mellől Hyukjae. - Biztos elaludt
a buszsofőr, és most ki tudja, hány embert ölt meg – puffog, miközben kinyitja
a mentőautó hátsó ajtaját, és mindent leellenőriz.
Nem válaszolok
semmit mondandójára, csendben ülök be mellé az autóba, s rezzenéstelen arccal
kapcsolom be a szirénát, miután elindulunk. Egy szó sem hagyja el a számat, a
lelkem mégis olyan hangosan kiabál, akár a sziréna. Nekem ott kellett volna lennem. Nem lett volna szabad hagynom, hogy
beüljön abba azt autóba…
*
Először is gratulálok!!!
VálaszTörlésHmmm tudod jó, higy mennyire nehezen vettem rá magam , hogy írjak egy komit, mert tudom, hogy megszakad a szívem megint. De Donghaet nagyon szeretem màr most az elején. Felteszem a kérdést mikor teszed ki a kövit??? Nagyon jó ez a fic vagy OS vagy nem is tudom már mi a neve :D
Köszönöm, és azt is, hogy a szívfájdalom ellenére is írtál. :-)
TörlésEste kiteszem a folytatást. :-)
OS-nak írtam, de több részesként kitéve minifictionnek mondható.
Most is nagyon jól esnek a szavaid, hálás vagyok értük! :-)