Meg akarlak védeni (Donghae) 4.

Figyelmeztetés: szereplő halála; 12+

¯ Super Junior - Hero hun sub

Boldog vagyok, mert látom, hogy ő is az. Szinte sugárzik, ahogy az oltár előtt kimondja az igent, majd rám néz. Belém karol, s lassan elhagyjuk a templomot, miközben a harangok zúgása egybekelésünk örömhírét hirdeti.

Végre velem élhet, így minden nap mellette ébredhetek, még az álmát is vigyázhatom, vele együtt örülhetek, és vigasztalhatom, ha szomorú. Nagyon várja már a nászutat, hisz’ még sosem járt az Államokban, holnap viszont együtt repülünk el oda.

A hősöd akarok lenni, repüljünk el innen

Győzd le a szomorúságot, és ne törődj a végzettel,

Hisz’ én megesküdtem neked.

#

         Elérkezett a harminchetedik házassági évfordulónk napja. Donghae kitolja kerekes székemet a teraszra, mert itt ebédel velünk az egész család: a fiunk, a lányunk, s mindhárom kis unokánk, akiknek zsivaja újra örömmel tölti meg szívünket és az otthonunkat.

Szinte már a betegségemről is megfeledkezek, egészen addig, amíg nem vesz erőt rajtam a fájdalom, melyet a hasamban érzek. Pár hónapja kiderült, hogy a folyamatos kezelések ellenére is májátültetésre lesz szükségem, s azóta keresik a megfelelő donort számomra, de eddig még nem jártak sikerrel.

Donghae folyamatosan mellettem van, és a gyermekeink is gyakran látogatnak minket, hogy segítsenek. Bár az állapotom egyre romlik, és lassan be kell feküdnöm a kórházba, ha nem kapok hamarosan új májat, minden nap azzal a reménnyel ébredek, hogy ma talán jó hírt fogok kapni.

*

- Most hívtak a kórházból, megvan a donor! Azt mondták, már ma be kell feküdnöd, hogy holnap meg tudjanak műteni – fogad másnap reggel kitörő örömmel Donghae, ahogy kerekes székemmel kitekerek a konyhába. – Gyere, reggelizzünk meg, és aztán indulhatunk is. Mindjárt szólok a gyerekeknek – emeli fel a telefonkagylót, és már tárcsáz is, miközben az asztalhoz gurulok.

Valahogy a reggeli is finomabb, mint máskor, pedig Donghae mindig ízletes ételeket készít nekem, mióta én már túl gyenge vagyok, hogy elvégezzem ezt. Segít átöltöznöm, majd bevisz a kórházba.

Nemsokára a fiunk és a lányunk is odaér, mindent megbeszélnek az orvossal, s belém is bátorságot öntenek, amire nagy szükségem van. Donghae mellettem marad, csak addig hagy magamra, amíg ebédért megy.

*

Reggel hamar ébresztenek, hiszen nemsokára kezdődik a műtét. Ő végig fogja a kezem, miközben még egyszer leellenőrzik, hogy minden rendben van-e.

Gyermekeink is megérkeznek, s egy-egy puszit nyomnak az arcomra, miután megölelnek. A lányom elsírja magát; még nálam is jobban fél, hogy mi lesz, ha nem sikerül a műtét, pedig az orvos szerint nagyon jók az esélyeim.

Betolnak a műtőbe, ahova már senki nem jöhet be hozzám az orvosokon kívül. Ahelyett azonban, hogy mihamarabb előkészítenének a műtétre, egy kedves nővérke jön be hozzám, aki mindent részletesen elmesél az operációról. Próbálok közbeszólni, hogy én már ezt tudom, de azt mondja, ez a feladata, amit el kell végeznie.

Nagy sokára kisétál a műtőből, majd belép az altatóorvos, és még két másik férfi, s ekkor valóban elkezdődnek az előkészületek. Próbálom lenyugtatni magam, mégis folyamatosan úgy érzem, nyelnem kell idegességemben.

Ráhelyezik a maszkot a számra, melyből az altatógáz egyenesen a tüdőmbe jut. Hatására néhány másodperc után ólomsúlyúnak érzem szemhéjaimat, és elalszom.      

*

- Doktor úr, jöjjön, kérem, a beteg magához tért! – hallom meg az első mondatot, miután kinyitom a szemeimet, és egy fiatal nővérkét pillantok meg magam mellett, aki éppen az infúziót cseréli ki. – Hogy érzi magát, asszonyom? - fordul mosolyogva felém.

- Nagyon álmos vagyok, és hányingerem is van. De ezek szerint sikerült a műtét, igaz?

- Igen, az új máj nagyszerűen működik – feleli, de nem néz rám, s ez gyanút kelt bennem.

- Kérem, szóljon a férjemnek, látni szeretném – szólok újra hozzá, ekkor viszont falfehérre színeződik az arca, és kirohan a kórteremből. Mire azonban újra meg tudnék szólalni, az orvosom lép az ágyam mellé.

- Önnek nagy szerencséje volt, a műtét komplikációk nélkül zajlott – pihenteti meg rajtam szemeit.

- Kérem, értesítse a férjemet – nézek vissza rá, de hirtelen elkomorul a tekintete. - Valami baj van? Arra kérem, szóljon Donghae-nak, hogy felébredtem, a gyerekeinket ráér később értesíteni.

Már biztos vagyok benne, hogy valami nincs rendben. És egyébként is, Donghae megígérte, hogy mellettem lesz, még sincs sehol. A doktor pedig továbbra sem szólal meg. – Történt valami a férjemmel? Mondjon már valamit! – emelem fel a hangom, amennyire csak képes vagyok, és hirtelen a hasamba nyilall a fájdalom.

- Az a helyzet, hogy… a férje megkért valamire, és én teljesítettem a kérését – tördeli ujjait, miközben a padlót fixírozza.

- Mégis, mire?

- A férje azt szerette volna, hogy ne mondjam el önnek, de alkalmas volt donornak, a műtét viszont rendkívül kockázatos volt számára, tekintve, hogy már hosszú ideje szívbetegségben szenvedett.

- Hogy micsoda? Szívbeteg? Én erről… miért nem tudtam? És miért beszél róla múlt időben? – markolom a takaró anyagát fájdalmamban, miközben könnyeim utat törnek magunknak. Nem, ez nem lehet, ez nem történhet meg… Miért titkolt volna el előlem bármit is?

- Az az igazság, hogy ön most… a férje májának egy részét kapta meg. Minden tiltakozásom ellenére vállalni akarta a kockázatot, hogy megmentse önt. Nagyon sajnálom, asszonyom, de a férje… elhunyt – mondja ki a szavakat, melyeket sose akartam hallani.

- Miért műtötte meg? Hogy tehette ezt? Én még… hónapokig kibírtam volna máj nélkül, csak be kellett volna feküdnöm! – zokogok kétségbeesetten, mire egy nővérke egy injekciós tűvel közelít felém. – Menjen innen, nem kérek nyugtatót! A férjemet akarom látni!

- Nyugodjon meg, kérem, felszakadnak a varratai.

- Nem érdekel! Nem veszthetem el őt azért, hogy éljek, ez nem lehet! – markolom olyan erősen a takarót, hogy teljesen kifehérednek az ujjaim, miközben egyre inkább elhatalmasodik rajtam a fájdalom, de nem törődök vele.

- Ezt a levelet a férje írta önnek – húz elő a zsebéből egy összehajtogatott papírlapot. – Arra kért, hogy ha esetleg nem élné túl a beavatkozást, mindenképpen adjam át önnek. Ide leírta, amit önnek tudnia kell – nyújtja felém lassan a lapot, amit szinte kitépek ujjai közül, s eszeveszetten hajtogatok szét.

A levél valóban az ő írása. Ahogy meglátom gyöngybetűit, újra könnybe lábad a szemem, s amint olvasni kezdem, remegni kezd a kezem.    

Drága Yeonsaengem!

Ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy sikerült megmentenem téged, én magam azonban már nem vagyok az élők sorában. Anélkül viszont nem halhatok meg, hogy elmondanám neked az igazságot, hisz’ jogod van tudni.

Születésedtől egészen 2014. július 17-éig a védőd voltam; egy olyan természetfeletti lény, akinek az a feladata, hogy óvja az épségedet, amíg el nem jön a halálod megírt ideje.

Az első csókunk pillanatában azonban haladóvá váltam, akinek rendkívül gyenge a szíve; ez a büntetésem, amiért megszegtem a szabályzatot, és kapcsolatba léptem veled. Valójában mindig ott voltam a közeledben, csak nem tudtál róla: Én voltam az, aki segített lemászni a fáról, mikor kicsi voltál; én csináltam tűzriadót a középiskolában, hogy ne essen rád a tornaterem egyik kimustrált neoncsöve, amit elfelejtettek leszerelni; egyedül az autóbalesetedet nem tudtam megelőzni.

Igen, arról is tudtam előre, csak hogy Junseo ideje akkor jött el, így mindenképp meg kellett történnie. Az viszont csak az ő hirtelen döntése volt, hogy téged is magával visz.

Nem tudtalak megóvni a balesettől, és ez a tudat megőrjített. Ekkor határoztam el, hogy nem foglalkozom a szabályzattal, miszerint még kapcsolatba sem szabad lépnünk, hiszen már gyermekkorodban is megszegtem egyszer, hogy ne törjön el a kezed, mikor leugrasz a fáról.

Eldöntöttem, hogy melletted leszek, vigasztalni foglak, és sokkal jobban fogok vigyázni rád, hogy ne történhessen veled hasonló rossz. Közben megismertelek, és egyre jobban beléd szerettem. Innentől kezdve már nem kötelességből óvtalak, hanem azért, mert óvni akartalak. Nem csak a hősöd akartam lenni, hanem a szerelmed; az az ember, akivel megosztod az életed.

Már harminchét éve a feleségem vagy, és tudnod kell, hogy ez alatt egy percig sem bántam meg, hogy eldobtam magamtól a halhatatlanságot. Csodálatos feleség és anya vált belőled, kifejezni sem tudom a hálámat neked ezekért az évekért.

Te vagy a mindenem, a mai napig az az ember, akit védeni akarok. A műtét kockázatos számomra, mégis, ez az egyetlen megoldás, hogy biztosan meggyógyulj. Csekély az esély rá, hogy még időben donort találjanak neked, én pedig nem tudnám végignézni, hogy hónapokig, talán évekig feküdj a kórházban.

Tudnod kell, hogy az életem veled vált teljessé. Mindig szeretni foglak, bárhová is kerüljön a lelkem.

Donghae

Bármikor, bárhol légy, hallom a hangod,

Te adsz erőt, hogy még jobb legyek, mindig.

Ha az egész világ hátat fordít nekem, akkor sem félek,

Hisz’ akár egy hős is lehetek, ha érted teszem.

Szótlanul csukom össze a levelet, s a takarómra meredek, melynek mintái elhomályosulva futnak össze szemeim előtt.

Te voltál a hősöm és a szerelmem, az a csodálatos ember, aki egész életemben óvott, s boldoggá tett… 

...Ézemi...