Megjegyzés: A történet pontosan 350
szóból áll. Ajánlom mellé Loopy Take me című dalát; én ezt hallgattam írás
közben. A zenét sajna egyedül Spotify-os linken
tudom megosztani, mert máshol csak élő változatban van fenn.
Műfaj:
drabble (ez esetben 350 szó), egyperces, angst
Figyelmeztetés: gyilkosság említés
szinten, néhány véres képkocka, 14+, preslash (én kicsit langyosnak mondanám
néhol a hangulatot)
A frissen faragott
töklámpások narancsfekete árnyakat vetettek a fehér falakra. Loopy magányosan
gubbasztott a félhomályban a konyhaasztalon könyökölve, hallgatagon meredve
saját lámpása szépen metszett vonásaira.
Nem tett mécsest a tök
belsejébe – felesleges lett volna, hisz’
úgysem csodálta meg az, akitől ezt várta. Barátja, Nick szokás szerint egy
buliból csábított el közös lakásukba két feltűnően sminkelt, ám kissé suta,
zsenge korú lányt, s a halloweennek hála nem is sokat kellett azon töprengenie,
ezúttal milyen ürüggyel bírja rá őket, hogy beszálljanak az autójába.
Persze, munka közben
azért az alkohol is fogyatkozni kezdett, vele együtt pedig a lányok gátlásai
is. Feltörő kacajaik úgy vegyültek el Nick lágy tónusú, mégis magával ragadóan
határozott hangjával, ahogy az olvadó viasz illata keveredett a sütőtök
jellegzetesen édeskés aromájával.
Loopy abban
reménykedett, a fiatalabb azért majd felismeri saját arcvonásait az általa
faragott lámpásban. Hisz’ róla mintázta a szenvedélytől csíknyira keskenyedő,
apró szemeket, a vaskos orrot, arcának barázdáit, ahogy nagyra tátja a száját,
s égbe törő hajtincseit is. Ha pedig ez nem lenne elég, a maradék szeletkékből külön
gonddal kifaragott még egy tökbelsővel töltött hamburgert és néhány szelet
hasábburgonyát, melyeket a lámpás szája elé helyezett. Nick azonban minden
figyelmét a szokásos szombat esti tevékenységére fordította.
Loopy már jól tudta, hogyan
fog végződni az éjszaka. Fásult egykedvűséggel hallgatta végig, ahogy a könnyed
csicsergést és az önfeledt, vidám nevetéseket tompa puffanások, átható,
kétségbeesett sikolyok és kiáltások váltják fel. Végül minden újra elcsendesült,
csak a sápadt falra vetülő árnyak járták tovább néma táncukat.
A mécsesek a konyhaajtóban
megjelenő Nick apró alakját is meghosszabbították, akinek fehér pólóját és
kezeit megannyi vöröslő csepp tarkította. Hangtalanul pettyezték vérszínűre az
egyszínű kőpadlót is, ahogy végigszánkáztak a konyhakés hosszú pengéjén,
keskeny utat rajzolva ki a másik vékony alakjáig.
- Segítenél, hyung? –
Nick szemei a gyér fényben is szinte szikráztak az izgatottságtól, ám a lobogó
árnyak eltakarták előle Loopy mély, ébenszín tekintetének sokatmondó csillogását.
Mielőtt egy
fejbólintással felelt volna, az idősebb halovány ajkait keserédes mosolyra
húzta a kimondatlan kérdés. Pillantása hosszan időzött a vértől mocskos kés
pengéjén, majd barátja apró, diadaittasan ragyogó szemeibe nézett. Végül szinte
fájdalmas lassúsággal emelkedett fel a székről.
És
mondd, te nem szeretnél segíteni nekem?
...Ézemi...
Szia!
VálaszTörlésMiért nem vertél még fejbe, hogy nem írtam még neked, pedig emlékszem, még meg is jelöltél ennél a történetnél. Aminek nagyon örültem, bár részben fölösleges fáradozás volt, mert ha nem jelölsz meg akkor is elolvasok tőled mindent. <3
Miközben ezt a történetet olvastam arra jöttem rá, hogy milyen zseniális ez a műfaj. Sokan nem szeretik az egyperceseket, mert szerintük túl rövid ahhoz, hogy valamire való történetet meséljen el, vagy összetett érzéseket tudjon átadni. Hát én ezzel sosem értettem egyet, egy egypercessel szinte bármit át lehet adni, jó példa erre ez a történet is. Megragadó leírásokat olvashattunk, néhány szó volt csupán, mégis kellően elegendő ahhoz, hogy átérezzük a hangulatot. Ez a mondat gyakorlatilag pár szóban összefoglalta a Halloweenhez kötődő emlékeimet, gondolattársításaimat: "ahogy az olvadó viasz illata keveredett a sütőtök jellegzetesen édeskés aromájával."
S a hangulaton túl még akció is belefért ebbe a rövidke történetbe, s nemcsak hogy akció, hanem rémület, megrendülés és még némi undor is. S mindezek hátterében ott volt az a tartózkodó mégis erős érzelem, ami Loopy-t Nickhez kötötte. Szóval, ennyit arról, hogy mi fér bele az egyperces terjedelembe.
Öröm volt olvasni, köszönet érte! :)
Xiumaru^^
Szia! :)
TörlésNem kötelező elolvasnod, az pedig végképp nem, hogy írj is hozzá, de nem titok, hogy mindig izgalommal vegyes örömmel olvasom itt a soraidat. <3
Csak bólogatok, mert én is teljesen így érzem; egy témát mélyen és hosszan kifejteni kevés ez a terjedelem, de mélyre ható, akár vegyes érzéseket nagyszerűen át lehet vele adni. :)
Köszönöm szépen a dicséretet. :) Minden alkalommal nagyon jólesik, hogy hatásosnak találtad a leírásaimat, hogy cél ért az üzenet, amit szerettem volna átadni. *-*
Köszönöm, hogy elolvastad és írtál. <3