Megjegyzés: Ez a
double drabble (kétszáz szavas történet) Eunhyuk szemszögéből íródott, és a kép
ihlette.
Műfaj: double drabble,
fluff, humor
Figyelmeztetés: nincs
- Nem
láttad a pólómat? Idekészítettem este, még sincs sehol – dünnyögte
segítségkérőn Donghae, miután a fürdőből kislattyogva mindhiába kutatott a
kanapéra fektetett holmik közt.
- Ezt
keresed? – nyújtottam oda neki kis keresés után egy fehér darabot, amit a tegnapi
ruhái alatt találtam.
-
Köszönöm! – kapta ki a kezemből boldogan, majd a tőle telhető legnagyobb
sietséggel magára ügyeskedte azt, s felhúzta a cipőit.
*
- Hová
mész? Ez a miénk – szóltam utána már a taiwani fellépésünk helyszínén, amikor
előreszaladva épp egy helyi lánybanda öltözőjébe készült benyitni.
-
Tényleg? – fordult felém meglepetten, az előtte álló ajtóra kitett táblácskát
elolvasva azonban szórakozott vigyorral somfordált vissza mellém.
Belépve
a szokásos látvány fogadott minket: néhány stábtag a szomszédos szobákban, s a
fellépésre szánt öltözeteink egy-egy állványra aggatva.
- A
kínai noonáknak még mindig jó ízlésük van – konstatálta elégedetten, ahogy a
tükörben igazgatta kék-fehér mintás pólóját.
- Igazad van, biztosan nekik is tetszeni fog – biccentettem a
fejem abba az irányba, ahonnan jól kivehetően hallani lehetett rajongóink
hangját.
Már kifelé indultam volna, mikor a
padlóburkolón hirtelen végigcsikordultak egy szék lábai, melyet elém tolt.
- Bekötnéd a cipőmet? – nézett le rám
esdekelve, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Sóhajtva húztam meg a fűzőt,
azután egy masnit kötve elbújtattam kilógó végét.
Lee Donghae, mondd, mihez kezdenél te nélkülem?
...Ézemi...
Jajjj istenem,Donghaet elképzeltem ilyen kis cuki pofival,ahogy megkéri Hyukot,hogy kösse be a cipőjét. Annyira kis aranyosak voltak. Annak ellenére,hogy nincs benne hogy együttvannak vagy sem, nekem akkor is úgy jött le. Ez már ártalom, nem tehetek róla XD Nagyon jó volt megint, tetszett ez a kis drabble. Imádtam ismételten <3(bocsi a hibákért, de telóról írtam)
VálaszTörlésIgazából most inkább barátokként képzeltem el őket, de ha róluk van szó, akaratlanul is többet gondol a kapcsolatukba az ember. ;-)
TörlésNagyon örülök, hogy ez is tetszett, és köszönöm! <3
Ez aranyos. :D El is tudom képzelni, hogy tényleg így történt. :D
VálaszTörlésSziszka
Ennek nagyon örülök. ;) Köszönöm, hogy elolvastad! :)
TörlésÉn köszönöm, hogy olvashattam. :) Szeretem olvasgatni a történeteidet. :)
TörlésSziszka
Aranyos volt! Most irok először kommentet neked és ez nem azért van mert nem tettszenek az írásaid, hanem azért mert ez a komment írás nem az én stílusom(meg nem is megy túl jól). De mikor megláttam és realizáltam, hogy újra elővetted az eunhae párost úgy döntöttem, hogy most írok neked kommentet. Nagyon tettszenek az írásaid valahogy odaképzeli magát az ember mint külső szemlélő, és ezt nagyon szeretem. Úgyhogy ne fejezd be ezt az írás dolgot soha, legalábbis egy darabig amíg akarod. És én csak külön örülnék ha ezt a tehetségedet az eunhae-n élnéd ki! :) Bocsi ha kicsit hosszú lett a lényeg, hogy tettszenek az írásaid és írj még sok ilyen zseniális és aranyos művet (főleg eunhae-t)!!!
VálaszTörlésNem is hinnéd, milyen sokat jelent, hogy ezt a sok szépet olvashatom. <3
TörlésNagyon szeretem az EunHae párost, és mindenki mást is, akikkel az oldalon talákozol; igazából a pillanatnyi ötletek, képek alapján döntöm el, hogy kikkel foglalkozzak egy ficiben. :)
És ha látnád most a mosolyomat... Vannak napok, hetek, mikor sehogy se megy az írás, de azzal, hogy ilyen örömet okoz olvasni, hogy oda tudod magad képzelni a történetbe, nagyon sok erőt adtál. :)
Hálásan köszönöm, hogy írtál! <3
Lesz még EunHae, de az aranyosságot nem ígérhetem előre; a történet néha mást követel.
És dehogyis volt hosszú, engem boldoggá tett minden szó. <3