A hópelyhek tánca (Heechul) 9. A Hold, aki mindent lát

Megjegyzés: Ezúttal egy magyar zenét szúrtam a szövegbe, mert szerintem tökéletesen illik a hangulata Heechuléhoz. 

- Mit csi... - kezdte el a mondatot Nara, ahogy kinyitotta az ajtót, de amint észrevette Heechult, rögtön elakadt a hangja, s csendben meghajolt.

- Te hülye, legalább a… szemüveged tedd vissza! - lihegte a fiú háta mögött Gunhee, aki ekkor érte őt utol.

- Heechul oppa! - kiáltott fel ebben a pillanatban egy csapat lány a folyosó túlvégén.

- Várni foglak ötkor a Yuyuantan Parkban, a híd melletti nagy cseresznyefánál! – nézett Jihyun szemeibe Heechul.

- Menjünk már! - kezdte el húzni a fiút a csuklójánál barátja.

- Gyere el, nagyon kérlek! Szomorú leszek, ha nem jössz, sírni is fogok - fordult még utoljára hátra Heechul gyermekien szomorú kifejezéssel az arcán, majd beléptek a liftbe.

- Micsoda flúgos ez a srác... - nézegette a plafont Nara.

- Szerintem nagyon aranyos - sóhajtott Jihyun, és érezte, ahogy szíve össze-vissza kalimpál mellkasában.

A rajongók ekkor értek oda hozzájuk, és idegesen kapkodták a fejüket:

- Hova leeett? - nyávogta az egyik tetőtől talpig rózsaszínbe öltözött lányka.

- Biztos lifttel ment, gyere! - mutatott a felvonóra a másik, sárga napszemüveges társa, és meg is nyomta a hívó gombot. Ahogy kinyílt az ajtó, mind a hatan betolakodtak, majd a lift lefelé indult.

- Azért sajnálom szegény idolokat, nincs egy nyugodt percük a rajongóiktól. Hja, figyelsz te rám? - bökte oldalba Jihyunt Nara, aki ekkor eszmélt fel.

- Ne haragudj, mit is mondtál?

- Te tiszta vörös vagy! - nevette el magát barátnője. - Ennyire tetszik? Végül is… ha már találkozol a SuJu egyik tagjával, legalább tudsz tőle autogramot kérni.

- Igen, tetszik, mert… ő különleges – piszkálgatta a körmeit Jihyun. - Mellesleg, csak nem Siwon aláírását szeretnéd annyira? Szerintem te odavagy érte - vágott vissza a másiknak huncut vigyorral.

- Nem is igaz! Bár el kell ismernem, szívdöglesztő pasi, tehetséges énekes és táncos, sőt, még a színészethez is ért. De csak a rajongója vagyok, semmi több.

- Aha, biztos azért pirultál el te is – bökte meg az egyik orcáját nevetve Jihyun.

***

Heechul csendben megigazgatta a haját, s visszatette fejére baseballsapkáját. Nekidőlt a lift ajtajának, és elvarázsoltan mosolygott, majd ahogy a levegő kiáramlott tüdejéből, kinyújtóztatta karjait, jobb kezében napszemüvegét libegtetve.

- Te egy idióta vagy - tolta mutató ujját az arcába Gunhee, arra késztetve, hogy rá emelje tekintetét.

- Igen, az vagyok - jelentette ki Heechul vigyorogva. - De tudod, hogy hiába mondod el százszor, nem fogok megváltozni - sandított rá cinkos mosollyal.

- Tudom - motyogta amaz az orra alá, de akaratlanul is elnevette magát a fiú arckifejezését látva.

- Igazából nekem van okom panaszkodni, mert még egy öltönyt se tudtam venni – kezdett el dünnyögni Heechul, akár egy kisgyerek, aki nem kapott meg valamit, amit nagyon szeretett volna.

- Annyira sajnállak, Kim Heechul! – válaszolt hasonló stílusban Gunhee, mellé még a fejét is bánatosan lehorgasztva, mire mindkettejükből kipukkant a nevetés.

Kinyílt a lift ajtaja, Heechul gyorsan feltette napszemüvegét, és sietve indultak a kijárat felé. Ekkor azonban a rajongók is leértek a földszintre, és sikítva eredtek a nyomukba. Mire a fiúk kiléptek az utcára, a fanok száma szokás szerint vagy megháromszorozódott. Ők persze már jó előre tudták, hogy egy embercsoport egyre több és több embert vonz, épp emiatt nem állhattak meg autogramot adni, ehelyett futásnak eredtek.

- Még szerencse... hogy nem küldtük el... a taxist - lihegte Gunhee, ahogy beszálltak az autóba. - Vigyen a Jianguo Hotelbe, azonnal! - fordult a férfi felé ingerülten, ahogy az autóhoz értek.

- Máris, uram – biccentett a férfi. Sietve gázt adott, és el is indultak.

- Végre, hogy itt vagytok! Szerintem kezdjetek el összepakolni, mert úgy beszéltük a többiekkel, hogy a tizenegy órás géppel indulunk haza – állította meg a két fiút a hotel folyosóján Shindong.

- Hát… én még maradnék – kezdett el ujjaival játszadozni Heechul, miközben lehajtotta a fejét, és igyekezett a lehető legkomolyabb arckifejezést magára ölteni, amire csak abban a percben képes volt.

- Miért? – nézett rá értetlenül Shindong.

- Mert… randim lesz! – kiáltott hirtelen akkorát, hogy még az alatta és felette levő szint lakói se maradjanak le véletlenül a hírről – Képzeld, randim lesz Annával ma ötkor, ezért estig itt maradok – kezdett el szökdelni szobája felé, arcán földöntúli mosollyal.

- Ezt meg mi lelte? Elgurult a gyógyszere? – mutatott felé Shindong, majd elkacagta magát az ugrabugráló Heechul láttán.

-  Tényleg randija lesz egy lánnyal – felelt Gunhee.

-  És most azt hiszi, hogy az a lány Anna a meséből? – ráncolta meg homlokát Shindong.

-  Nos, meg kell mondjam, a csaj tényleg hasonlít arra, aki a mesében szerepel, és nagyon szép is. Remélem, nem cseszi el.

-  Mindannyiunk érdekében én is – fordult a szobája felé a másik.

Nem sokkal később már az egész emelet Heechul történetétől zengett. A fiúk persze, kíváncsiak voltak a részletekre.

- Arra nagyon figyelj, hogy véletlenül se említsd meg Annát, érted? Se a lány barátaidat, akkor sem, ha valóban csak a barátaid. A csajok nem szeretik az ilyeneket – látta el jó tanáccsal az ágya szélére ülve Donghae.

-  De ők tényleg csak barátok, Anna pedig olyan aranyos. Jihyun pont úgy néz ki, mint ő.

- Kérlek, hallgass rám – fogta meg a vállát gyengéden Donghae, miközben jelentőségteljesen pillantott szemeibe.

- Jól, van értettem – hadarta Heechul -, de csak azért, mert te kéred – vetett rá egy bájos mosolyt.

- És lehetőleg Asukát se emlegesd, ne adj ki hülye hangokat, ne fesd ki a szemed, vagy a szád, és azt se mondd neki, hogy nem szép – szólt közbe vigyorogva Kangin, mire mindenki nevetésben tört ki a szobában.

- Menjünk el moziba! Mit szólsz? – nézett a mellette ülő Kanginra Heechul, aki Gunheevel együtt ott maradt vele a hotelben, hogy estig ne legyen egyedül.

- Nem is lenne már időd megnézni egy filmet – húzta fel szemöldökeit a fiú, miután a kanapén előrehajolva mélyen Heechul izgalomtól csillogó szemeibe nézett.

- De nem bírok tovább egy helyben maradni, mindjárt megőrülök!

- Egy kis sétához mit szólsz? Ha gyalog mész, legalább egy óra, mire innen odaérsz – szólalt meg a másik oldalán Gunhee, aki hátradőlve, le-lecsukódó szemekkel bambult egy TV műsoron, de ha valaki megkérdezte volna tőle, mit látott, valószínűleg nem tudta volna elmondani.

- Hmm, nem is olyan rossz ötlet… - gondolkodott el Heechul, ahogy kinézett az ablakon. Tél lévén hamar sötétedett, és odakint az alkonyat már szürke fátyolként burkolta be a téli város képét.

Felpattant a fotelból – szokás szerint megint úgy, hogy az majd’ felborult -, és odaszökdelt apró, piros bőröndjéhez. Kivett belőle egy sötét színű farmert, majd egy bézs színű, mintás garbót.

- Hja, te nem jössz? – kiáltott oda Gunheenek, aki erre megrázkódva tért vissza az álomvilágból.

- Menj egyedül, nem visz el egy gumiho – ásított hatalmasat, eltakarva tenyerével a fél arcát.

- Ne haragudj, most nekem sincs kedvem menni. Lusta vagyok felkelni, olyan jó itt – válaszolt előre Heechul fel nem tett kérdésére Kangin.

- Szép kis barátok vagytok… – morgott az orra alá a másik, de aki ismerte őt, jól láthatta arcvonásainak ellágyulását, amelyek a harag legapróbb morzsáját is nélkülözték.

Sietve felöltözött, majd – ezúttal nem is álcázva magát, bízva a sötétségben - kilépett az utcára, s felnézett az égre. Azonnal a szürke égbolton halványan felsejlő Holdat kezdte el figyelni. Összeszűkült szemmel tanulmányozta pár másodpercig, ezután bezárta az ajtót.

A keményre fagyott hó ropogása cipői alatt jól hallatszott az alkonyati csendben. Heechult ez alkalommal sem zavarta, hogy a hó sáros leve beleivódik lábbelije anyagába, sőt, szívét felmelegítette ez a hang, amely a karácsonyi készülődésre emlékeztette.

Ahogy az utca vége felé sétált, a város tompa, zúgó hangja úgy tolakodott egyre közelebb hozzá, és egyre élesebbé válva, lassan elnyelte a hó ropogásának zaját.

Heechul megállt egy jelzőlámpánál, és toporogni kezdett a hóban. Képtelen volt mozdulatlan maradni, az izgatott borzongás fel-le cikázott gerincének vonalán, és lassan szétterjedt egész testén, függőlegesbe állítva minden egyes apró szőrszálát.

Elvarázsolt mosollyal fürkészte újra az égen felfelé kúszó Holdat, amelynek egyre erősebbé váló fénye úgy ragyogta be a sötét égboltot, akár egy ezüstösen csillogó drágakő. Ugye, eljössz? Te is ennyit gondolsz rám? Merre jársz most? A Hold biztosan lát téged.

Akképp suhant keresztül a városon, ahogy a szél, amely nem ismer semmilyen akadályt. Alig több, mint egy óra alatt oda is ért a cseresznyefához.

Az órájára pillantott. Még négy perc. Egy kész örökkévalóság...

Újra a Holdra futtatta tekintetét, amely időközben elfoglalta méltó helyét az ég trónusán. Heechult szinte elszédítette a ragyogása, amely immár aranyfátyolt terített a fák koronáira, a lámpaoszlopokra, és sugarai apró balerinákként jártak táncot a folyó jegén.

A hirtelen feltámadó szél hideg simogatása végigsiklott a fiú nyakán, még vörös tincsei közé is behatolt, arcába fújva azokat. Hunyorogva söpörte félre a kósza hajszálakat, majd a távolban egy alak rajzolódott ki előtte. Mosolya egyre inkább kiszélesedett, ahogy felismerte Jihyun arcát, aki szerény mosollyal sétált felé.

- Szia - hajtott fejet Heechul, ahogy a lány odaért, majd miután Jihyun is üdvözölte őt, közelebb lépett hozzá, és tekintetét fürkészte.

A lány érezte, ahogy szívdobogása egyre hevesebbé válik a fiú közelségétől, és halvány pír ül orcáira. Heechul összekulcsolta ujjaikat, majd lassan elindultak a híd hótól megtisztított, sötétszürkén csillogó aszfaltján. Néhány másodpercig egyikük sem szólalt meg, csupán Jihyun cipősarkainak kopogása visszhangzott a park csendjében.

- Örülök, hogy eljöttél, így már biztosan nem leszek ma szomorú – törte meg a csendet Heechul, mosolyt csalva a lány arcára. – Gyere, mutatok valami szépet – vonta maga után gyengéden, Jihyun pedig izgatottan követte.

...Ézemi...