Figyelmeztetés: 12+
- Ah,
mindig szerettem volna kipróbálni, de féltem, hogy elesem - takarta el
szerényen arcát.
- Nem
lesz semmi baj, vigyázni fogok rád - mosolygott rá Heechul, majd folytatták
útjukat a túloldal felé. - Oh, majdnem elfelejtettem - torpant meg egy
pillanatra a fiú. - Ne haragudj, de ezeket fel kell tennem, tudod, nem
szeretném, ha felismernének - bányászta élő hátizsákjából baseballsapkáját és
napszemüvegét. Jihyun csendben figyelte őt, ahogy a Hold fénye megvilágította a
fiú arcát, és ebben a furcsa szerelésben is aranyosnak látta.
A jég széléhez közeledve egyre
hangosabbá vált az emberek hangja: a gyerekek kacajai, a felnőttek nevetései,
és a hangszórókból szétáramló zene.
- Várj
itt, máris jövök - engedte el Jihyun kezét Heechul, majd belépett a parton
felállított fa bódéba. A lány lágyan bólintott, és a korcsolyázókat kezdte
figyelni. - El ne menj! Kiabálni fogok, ha itt hagysz, naaagyon hangosan! - dugta
ki a fejét az ajtón a fiú, mire a lány elnevette magát. Egy pillanattal később
azonban újra kikandikált az ajtófélfa mögül. – Ó, várj… Hányas cipőt hordasz?
- Ötöst
– emelte rá a tekintetét ragyogó arccal Jihyun.
- Értem,
máris megyek – mutogatott neki Heechul, majd újra eltűnt az ajtó mögött.
Nemsokára két pár korcsolyával tért
vissza: egy pirossal és egy világoskékkel. Odanyújtotta a lánynak az utóbbit,
és az egyik pad felé invitálta, amely néhány lépésnyire volt tőlük.
- Ez
nem is tűnik annyira nehéznek! – örvendezett Jihyun, miután felcsatolta magára
a korcsolyát, és a fagyott füvön lépkedni kezdett benne.
- Csak
várj – mosolygott rá Heechul, majd gyengéden megfogta a kezét és a jég széléhez
vezette.
- Oh…
oh… el fogok esni! Ez félelmetes – próbált egyensúlyozni karjaival a lány,
Heechul kezét pedig olyan erősen szorította, hogy már-már fájdalmat okozott
neki.
- Ne
a lábadat figyeld, inkább őket nézd, és próbáld utánozni, ahogy mozognak –
karolta át derekát a fiú, majd másik kezével egy pirospozsgás arcú kisfiú és
kislány felé mutatott, akik hozzájuk hasonlóan, kézen fogva járták be a hatalmas
teret.
Jihyun arcát egy pillanatra átjárta a
forróság, de igyekezett a Heechul szavaira hallgatni, és lassan a gyerekekhez
hasonlóan kezdett mozogni a jégen. – Látod, nem is olyan nehéz – engedte el a
fiú egy pillanat alatt, mire kapálózni kezdett.
- Kérlek, segíts! Félek! – nézegette ismét a lábait, miközben elveszett egyensúlyát
próbálta visszaszerezni.
- Szólíts
oppának, kérlek – duruzsolt a fülébe Heechul hátulról, miután mögé siklott és
átkarolta őt. Jihyun azonban nemhogy visszakapta volna állóképességét, e helyett
mintha kicsúsztak volna alóla a lábai, úgy esett hanyatt, egyenesen a belé kapaszkodó
fiúra, akinek leeső napszemüvege vagy kétméternyit szánkázott a jégen.
- Ne
haragudj! Sajnálom! Nem esett bajod? – helyezkedett azonnal térdre a lány, és ijedten
fürkészte a hátsó felét dünnyögve simogatú fiút.
- Semmi
baj… - próbált arcára mosolyt erőltetni Heechul, kevés sikerrel. - Ah, te így
adod tudtára valakinek, ha tetszik neked? A múltkor nekem ütköztél, most pedig
ez… – húzódott szélesebbre a szája, vonásai pedig teljesen kisimultak.
- Nem…
Mármint… akkor még nem ismertelek… – kezdett dadogni zavarában Jihyun.
- Gondoltam,
mert azonnal eltűntél, se autogramot, se közös képet nem kértél. Most nézd meg
szegényt… – hajolt le napszemüvegéért. – A múltkor is a földön kötött ki
miattad - nézegette álszomorúsággal a piros keretes holmit, de észrevette, hogy
néhány tinédzser egyenesen feléjük tart, ezért gyorsan fel is tette azt.
- Nagyon
sajnálom. És azt is, hogy akkor, és most is bocsánatot kell kérnem tőled –
piszkálgatta ujjaival a felszántott jég darakáit a lány.
- Gyere
– nyújtott neki kezet édes mosollyal Heechul, és segített neki álló helyzetbe
tornásznia magát. – Nem foglak elengedni, ha csak nem te kéred – szorította meg
a lány kezét, majd lassan elindultak.
Jihyun kezdetben félve,
később egyre bátrabban mozgott a jégen, és mindketten örömtől ragyogó arccal
figyelték a körülöttük játszadozó gyerekek arcát.
- Figyelj! – hátrált néhány métert a
fiú, miután a lány biztonságosan megállt. Épp a SHINee egyik zenéje szólt a
parton felállított hangszórókból, Heechul pedig a jégen egyensúlyozva utánozta
a koreográfiát, itt-ott énekelve is mellé. Jihyun nevetve tapsolta meg őt, aki
még meg is hajolt kis műsora végén. Épp vissza akart menni a lányhoz, ekkor
azonban megszólalt az AOA, mire felcsillantak szemei. - Ó, ez a Miniskirt, imádom! – kezdte csípőjét ringatva utánozni
a lánycsapat koreográfiáját, mire nemcsak Jihyun, de szinte mindenki nevetésben
tört ki, aki látta őt, alakítása ugyanis természetesen nem maradt érdeklődő
néző nélkül.
Ráeszmélve, hogy ezzel túlzottan is
magára irányította a figyelmet, csakhamar befejezte az előadást, és odasietett
Jihyunhoz. - Hogy tetszett? – lihegte a lány tekintetét fürkészve.
- Nagyon!
Látszik, hogy táncos vagy, fantasztikusan mozogsz – lelkendezett a lány.
- Köszönöm
– mosolyodott el Heechul. - Gyere,
üljünk le – mutatott a hozzájuk legközelebb eső pad felé. – Tudod, gyakornokként
sok mindent megtanul az ember, énekelni és táncolni is több évig tanultunk.
Tényleg, te mivel foglalkozol? Hmm… várj, kitalálom! Karcsú alak, szép arc… Te
biztos modell vagy!
- Dehogyis
– nevette el magát Jihyun. - Esküvőszervező vagyok, néha pedig ruhákat is
tervezek és készítek, de ez jobbára csak hobbi, leszámítva egy-két különleges
kérést.
- Ó…
szeretnék majd megnézni egyet! – csillant fel Heechul szeme.
- Ami
azt illeti, én szervezem Han Chaeyoung esküvőjét, és a ruhája tervezésére is engem
kért fel. Te biztosan ismered is őt.
- Ah,
én is hivatalos vagyok Chaeyoung noona esküvőjére. És ezt tudva, minden apró
részletre oda fogok figyelni – mosolygott. - Hmm…
mesélsz nekem a családodról?
- Nos,
apukám buddhista szerzetes, aki a helyekben él, én pedig a húgommal és a
cicámmal lakom. A te családod?
- Én
csak ritkán tudom meglátogatni őket a sok fellépés miatt, de nekem is van egy húgom
és egy cicám. Szívesen tartanék kutyust is, de a dormban már így is túl sok
állat él. Legutóbb már Siwont is letolták, mikor elhozta Bugsyt, pedig csak meg
akarta őt mutatni nekünk – szontyolodott el egy kissé Heechul.
- Áh,
majd elfelejtettem. Szeretnék egy szívességet kérni, ha lehet – piszkálgatta
ujjaival a kabátja szélét Jihyun.
- Az
univerzum szupersztárja áll rendelkezésedre – emelte fel a kezét magára mutatva
Heechul, de csakhamar kitört belőle a nevetés. – De komolyan, mondd bátran –
szorította meg újra a lány kezét.
- Ami
azt illeti, a barátnőm, Nara... Szóval, nagyon tetszik neki Siwon, és a lelkemre
kötötte, hogy megkérjelek, szerezz neki egy autogramot tőle.
- Siwon…
Őt mindenki szereti – nevette el magát Heechul. - Rendben van, mondd meg a
barátnődnek, hogy intézkedem az ügyben.
- Köszönöm
– hajtott fejet Jihyun.
- Ugyan, ez semmiség. Na, de Siwon… Fogadjunk, neked is tetszik! – hajolt egész közel a
lány arcához, feljebb tolva napszemüvegét, aki erre lehunyta a szemeit, és
bájosan megrázta a fejét.
- Biztos?
Oppa, vagy Siwon? – Heechul még mindig nem mozdult, pár centire volt csupán
Jihyun arcától.
- Op…
pa – mondta ki szaggatottan a lány. Egyrészt azért, mert a fiú ajkaira csapódó
leheletének érzése azonnal felgyorsította a szívverését, másrészt pedig azért,
mert a hideg szél kezdte átjárni a csontjait.
Heechul elégedetten vigyorgott
reakcióját látva, és – óvatosan magához húzva – mindkét karjával átölelte őt.
- Te
remegsz – nyúlt azonnal a kabátja cipzárjához, de a lány megállította.
- Nem
kell, csak korcsolyázzunk még egy kicsit – emelkedett fel a padról, a fiú
ujjaiba kapaszkodva.
- Biztos?
- Ühm – bólogatott Jihyun, és ezúttal – bizonytalan mozdulatokkal
bár, de – ő vezette Heechult keresztül a folyó jegén. Úgy szelték át a csillogó
jégmezőt, akár a Hold a csillagokkal behintett égboltot.
- Szeretnék
hazamenni – ásított egy hatalmasat Jihyun, mikor csupán már néhány tinédzser,
és pár felnőtt osztozott velük a korcsolyázás és csúszkálás örömében.
- Rendben,
máris hívok taxit – nyúlt a zsebébe Heechul, de a lány megállította:
- Inkább
sétáljunk, a barátnőm pár utcányira innen lakik.
- Jól
van.
Odacsusszantak a legközelebbi padhoz, majd
miután megszabadultak a korcsolyáiktól, egymást átkarolva indultak el a tiszta
éjszakában.
A Holdfényben gyönyörködtek,
amely megvilágította az aszfalt szürkeségét. Egész úton jókat nevettek,
megosztva a másikkal, hogyan is keresték egymást azóta, hogy egy véletlen
folytán összefutottak.
Heechulnak csak Nara lakása elé
értükkor tűnt fel, hogy elfelejtett megszabadulni álcájának eszközeitől, ezért
sietve elpakolta őket, majd gyengéden megfogta Jihyun mindkét kezét, és közelebb
húzta őt magához.
- Milyen
furcsa, eddig mindig esett a hó, mikor egymás közelében voltunk: amikor nekem
ütköztél, a reptéren, a koncert estéjén, még akkor is, mikor a plázába mentünk,
most viszont tökéletesen tiszta az égbolt – tűnődött el a magasba meredve a fiú.
- Lehet,
hogy az ég szomorú volt, amiért olyan közel voltunk, mégsem találtuk meg
egymást – pásztázta az éjszakai égboltot Jihyun is; tekintetét szinte
elhomályosította a sok apró csillag fénye, majd egyszer csak Heechul ajkait
érezte a sajátjaihoz érni.
Lassan és érzékien simogatták az övéit,
ő pedig azt kívánta, bárcsak sosem érne véget ez a pillanat. Karjait a fiú köré
fonva húzta közelebb őt magához, miközben nyelvének bebocsátást engedett ajkai
közé. A világ lassan a feje tetejére állt lehunyt szemei előtt, a csillagok mellkasába
költözve remegtek együtt szívével, miközben szinte beleszédült a fiú bőrének
illatába.
- Jó
éjszakát – lehelte a fülébe Heechul levegő után kapkodva, miután lassan elszakadtak
egymástól. - Holnap hívni foglak. Álmodj rólam – nézett újra a lány szemeibe,
olyan közelről, hogy azok összemosódtak előtte egy sötét vizű óceánná, amelynek
szinte a részévé vált.
- Jó
éjszakát – lehelte ajkaira Jihyun, majd elindult a lépcsőház bejárata felé.
Nagyon ügyelnie kellett rá, hogy ne látsszon léptein remegése, amely egész
testét átjárta.
Az ajtóból még integetett Heechulnak,
majd felliftezett a harmadikra. Kölcsönkapott kulcsával igyekezett a lehető leghalkabban
bejutni a lakásba, hisz’ nem szerette volna felébreszteni barátnőjét.
A zár szerencsére könnyen kinyílt, ő
pedig lábujjhegyen tipegett be, nehogy csizmasarkának kopogásával zajt csapjon.
Bezárta az ajtót, majd – úgy, ahogy volt, nyakig beöltözve - nekidöntötte a
hátát, és ajkait simogatva, a holdfényt is túlragyogó mosollyal csusszant le
guggolásba.
Megcsókolt,
tényleg megcsókolt…
...Ézemi...
Ez valami irtó édes lett! Abból a csókból én is kérnék pár jó nagy adagot! :) Remélem hamar lesz folytatás, meg a többinek is! :) Kicsit türelmetlen vagyok! :)
VálaszTörlésTeljesen megértelek, és csatlakozom.:P A dicséretet pedig köszönöm! :)
TörlésEzennel sztrájkba kezdek a nyolc órás munkanap és az öt napos munkahét ellen, mert én is haladni szeretnék mindennel! :D
Nekem most jó, mert 2 hétig nyári leálláspm van, így nincs más dolgom, csak várni! :-)
VálaszTörlésMázlista... :D Nem baj, van még pár szabadnapom...:D
Törlés