A hópelyhek tánca (Heechul) 8. Amikor a kívánságok teljesülnek

Amíg Zhoumi, Siwon és Henry tovább társalogtak a közönséggel, Heechul elvarázsolt mosollyal az arcán sétálgatott fel és alá a színpadon, a rajongók arcát fürkészve.

- Valami baj van? – súgta a fülébe Hyukie, mert felfigyelt szokatlan viselkedésére.

- Nem, semmi – felelte Heechul halkan.

Hogy is oszthatná ezt meg vele? Így is elegen nézik már tébolyultnak...

Ahogy ezt végiggondolta, csak nevetni tudott önmagán. Miután a három fiú mondókája véget ért, kuncogva ballagott le újra a színpadról, majd eltűnt a színfalak mögött.

Az It’s You zenéje szólalt meg, és az M tagjai beálltak helyükre. A menedzser utasítására Heechult is bevonták a dalba, aki egy emelvényen állva énekelt. Megjelenését a tömeg ovációja fogadta, ő viszont közben egész máshol járt. Írjam ki az instagramra? Áh, de nem ismert fel, biztos ott sem követ. Vagy adjak fel egy hirdetést? De mi van, ha nem olvas újságot?

Nem sokkal később elvonult az öltözőjébe, ahol az arcába tolt púderecset magához térítette. Rezzenéstelenül tűrte, hogy levegyék róla fekete öltönyét, és egy hosszú, szőrmés fehér kabátot adjanak rá. Úgy érezte, itt az alkalom, hogy minden felgyülemlett érzést kiadjon magából, hiszen az ő szóló produkciója következett.

***

- Uh, nagyon szeretem ezt a számot tőle! – ujjongott Nara, ahogy a rajongók sikítása közepette megjelent Heechul, és megszólalt a Close Your Mouth.

- Nagyon szép… Olyan átéléssel énekel - piszkálgatta az ajkát Jihyun, miközben tekintete ismét a fiúra szegeződött.

- Figyelsz te a szövegre?

- Nem a szöveg, hanem… ő… és a hangja.

- Hogy ő szép? Inkább érdekes – nevetett Nara.

- Ah, ezt ne! – takarta el a szemeit Jihyun, mikor Heechul beleült az előzőleg odakészített vörös bőrfotelbe, és a műsor részeként egy csapanyi táncos lány végigsimított mellkasán.

- Csak nem féltékeny vagy? – Igazán szórakoztatónak találta barátnője reakcióját.

- Hogy lehetnék az? – motyogta a másik, miközben lassan elvette ujjait az arca elől. – De miért megy el már megint? – nézett Heechul után, aki ismét elhagyta a színpadot.

- Minden koncert ilyen, hatszázszor átöltöznek. Nézd a kivetítőt, olyan dilisek!

- Ez meg mi? - lepődött meg Jihyun, mikor a fiúk elkezdtek Shindong szólójáról beszélni, amire a közönség hangos sikítással felelt.

- Mindjárt meglátod - vigyorgott a fülébe Nara.

- Haha, ez vicces! Egész jól táncol.

- Lesz jobb is, ha a megérzésem nem csal. Ah, Siwon - pirult fülig, mikor a fiú bedobta magáról a pólót, és úgy kezdett el táncolni a színpadon.

Jihyun jót mosolygott rajta, egészen addig, míg a tömeg el nem kezdte Heechul nevét skandálni, akit a többiek a színpad elejére tereltek. A lány csak nézte őt, és egyre inkább úgy érezte, hogy meg kell szabadulnia a kabátjától. Ilyen szenvedélyes is tud lenni? És az a mosoly... Csábító, de mégis olyan édes. - Megbűvölten figyelte őt, és közben fél kézzel igyekezett kigombolni a kabátja gombjait, kevés sikerrel.

- Ennyire tetszik? - vigyorgott a fülébe Nara, mire Jihyun hátat fordított neki szégyenében; de nem telt bele két másodperc, sokatmondóan pillantgatott barátnője szemeibe:

- És azzal a Siwonnal mi a helyzet?

- Ne mondd, hogy neked nem tetszik! – vágta rá Nara hárításképpen.

- Nekem… Heechul tetszik – mondta ki először hangosan azt, amire már olyan sokat gondolt, és érezte, ahogy elönti arcát a forróság.

- Utoljára akkor láttalak ilyennek, mikor a szalagavatón felkért táncolni Chungho, akibe fülig bele voltál esve.

- Nem vagyok beleesve – piszkálgatta a körmeit Jihyun, de a szíve nem épp eszerint dobálózott a mellkasában.

- Mind így kezdjük…

- Kezdeni? Mit?

- A rajongást.

Szóval, csak egy egyszerű rajongó volnék?

- Már vége is? – nézett maga elé Jihyun csalódottan, miután a fiúk elénekelték a Marry U-t, elbúcsúztak, és levonultak a színpadról.

- Tíz óra elmúlt, vége van. Na, mi a véleményed róluk? – kérdezte tőle Nara, miközben az egész nézőtér nyüzsgő hangyaboly módjára lassan mozogni kezdett a kijáratok felé.

- Különleges... - révedt bele Jihyun a tömeg bámulásába, miközben lábai automatikusan vitték őt előre csigatempóban, ahogy a kapuk felé haladtak.

- Nem azt kérdeztem, hogy Heechulról mi a véleményed!

- Nem? - kapta felé a fejét a másik.

- Mindegy, megértelek. Igyekezzünk kifelé, mert én már nagyon álmos vagyok.

- Jó lesz most aludni - ásított egy nagyot Jihyun, miközben a szája elé csúsztatta kézfejét. - De unnie, én megéheztem. Együnk valamit, mielőtt hazamennénk!

- Enni? Ilyenkor?

- Kérlek! Nagyon éhes vagyok... - simogatta pocakját Jihyun, esdeklően nézve barátnőjére. Épp ekkor léptek ki a csarnokból, és a tömeg lassan oszladozni kezdett odakint, hangos zsivajuk szétáradt a környező utcákban.

- Jó, legyen. De ilyenkor már csak az éjjel-nappalik vannak nyitva.

- Nem baj, úgyis régen ettem rament. Lehet itt is kapni, ugye?

- Persze. És szerencsére pont ott van egy bolt - mutatott az utca másik oldalára Nara.

- Mondd, a rajongók... hogy tudnak találkozni a... kedvenceikkel? - szürcsölgette a ramen levét Jihyun, miközben a két lány Nara lakásán ücsörgött a TV előtt.

- Hát, ez nem könnyű. Ha VIP jegyet veszel egy koncertre, akkor láthatod őket közelebbről. Vannak rajongói találkozók, ahol dedikálnak is neked. És persze, véletlenül is beléjük botolhatsz az utcán, ahogy te Heechulba. Bár ilyenkor nehéz őket felismerni, mert mindig álcázzák magukat. Te forgatsz valamit a fejedben, látom rajtad! - szedte le ő is a ramenes pohár tetejét, és nagyot szürcsölve a levéből, enni kezdett.

- Ugyan, mit tehetnék? - kezdte el kevergetni pálcikájával az ételt Jihyun. - Köszönöm neked ezt a napot, unnie!

Tudom, hogy be kell érnem ennyivel...

- Nagyon szívesen!

- Jó éjt, unnie! - ásított egyet Jihyun, és felállt a fotelból.

- Neked is! A fürdőt tudod, merre találod. A szekrényben van törölköző és pizsama.

- Köszi - fordított neki hátat a másik, és lehajtott fejjel csoszogott Nara nagy, lila papucsában a fürdő felé. Látni szeretném. Akkor is, ha csak egy rajongóként tekintene rám. Csak hadd nézhessem őt…

***

- Beüljünk valahova? - bökte meg Heechul vállát Gunhee, aki ekkor lépett be a hotelszobába. Kangin már hangos horkolással aludt, Heechul pedig az ágya szélén ülve nyomkodta mobilját, tudomást sem véve a külvilágról.

- Nem akarok - felelte, fel sem tekintve a készülék kijelzőjéről.

- Nézd, nyertem! - virult ki egy pillanat alatt, és Gunhee arcába nyomta telefonját, aki erre csak a szemeit forgatta.

- Mondd, meddig akarod még ezt csinálni? Meddig vársz a lehetetlenre? A szerelmet nem lehet erőltetni, nem jöttél még rá? Csak éld az életed, ahogy szeretnéd, és meglátod, az egyik nap jön egy lány, aki elvarázsol.

- Mégis, meddig várjak a csodára? Senki nem bírja ki pár hónapnál tovább mellettem. Én... attól félek, egyedül fogok megöregedni. Egyébként se akarok öreg lenni, főleg nem magányosan.

Tekintetében ott ült a reményvesztett csalódottság, amit Gunhee is észrevett. Átölelte ő, és szomorú szemeibe nézett:

- Itt maradok veled, rendben?

Heechul némán bólintott, pillantásában benne volt barátja iránt érzett mély hálája, hisz’ ez a fiú több mint tíz éve mellette állt, együtt örült vele, és mindig segítette őt a bajban. Azon gondolkodott, vajon képes lesz-e maradéktalanul viszonozni azt a sok jót, amit ez idő alatt tőle kapott.

Gunhee lábujjhegyen odatipegett saját ágyához, elvette onnan a párnát, majd bebújt barátja mellé a takaró alá.

- Menjünk plázába! Hjaa, kelj már fel! - rázogatta a vállait Heechul, aki erőtlenül nyitotta résnyire szemeit, majd rekedt hangon megszólalt:

- Mondtam már, hogy nagyon idegesítő tudsz lenni néha? - átfordult a másik oldalára, hátat fordítva ezzel az őt zargató fiúnak, és fejére húzta a takarót.

- De már kilenc óra elmúlt, nézd, besüt a nap!

- Bezzeg, Kangint nem mered felkelteni... - motyogta Gunhee a takaró alól.

Heechul megforgatta szemeit, majd felpattant, de úgy, hogy az egész ágy beleremegett, belecsusszant kék papucsába, és az ablakhoz szökdelt.

- Woaa, olyan szép!

Gunhee kidugta fejét a takaró alól, és összeszűkült szemmel nézett barátjára. Pont olyan, mint a macskája: addig ugrál össze-vissza, amíg nem éri el, amit akar. Csak az a különbség, hogy neki a csukott ajtó nem jelent akadályt…

Feltápászkodott, de úgy lógatta karjait teste mellett, mintha azok rongyból lennének. Odacsoszogott aprócska, citromsárga bőröndjéhez, és a ruhái közt kezdett el válogatni. Ahogy a kezébe akadt valami megfelelőnek tűnő darab, felnézett, gyilkos tekintetet küldve Heechul felé, aki még mindig az ablakban lógott, és ezúttal telefonja nyomkodásába feledkezett bele.

Gunhee úgy gondolta, kitol egy kicsit vele, ha már egyszer felverte őt. Kézbe vette telefonját, majd a füléhez emelte:

- Jó reggelt kívánok! Szeretnék kérni egy taxit a Jianguo Hotel elé. Ha lehet, minél hamarabb szíveskedjenek küldeni, sürgősen kellene! Nagyon köszönöm! – hadarta a telefonba kínaiul.

- Hjaa! Te mit…? Tedd le! – Bár nem igazán ismerte a nyelvet, a ’taxi’ és a ’hotel’ szavak hallatán Heechul szemei úgy kikerekedtek, akár két érett cseresznye; odaszaladt barátjához, aki épp akkor nyomta meg a letevő gombot. Gunhee arcára letörölhetetlen vigyor rajzolódott:

- Na, mi az? Mégsem akarsz plázába menni? Siess, mert a végén lekésed a taxit!

-  Aish! – vigyorodott el ő is, és piros bőröndjében kezdett turkálni, majd úgy száguldott be a fürdőbe, mint aki az életéért fut. - Ezt még visszakapod! – motyogott magában, ahogy ledobta magáról a pizsamát, és magára kapkodta utcai ruháit.

Alig, hogy visszaért a hálószobába, a taxi már meg is érkezett, így épp annyi ideje volt, hogy előkaparja a napszemüvegét, a baseballsapkáját és a pénztárcáját. Eközben viszont kirántotta a kulcsát is a bőröndjéből, ami hatalmas csattanással ért földet, felébresztve az eddigieket átalvó Kangint.

- Hja, mi ez?  - emelte fel a fejét párnájáról az említett.

- Bocsáss meg, de most nincs időm elmagyarázni, mert lekésem a taxit. Ne haragudj! – rohant ki az ajtón Heechul, Gunhee pedig röhögve követte. 

***

- Mára terveztél valamit? - kérdezte barátnőjétől Jihyun, miközben reggeli pirítósát majszolgatta az asztalnál.

- Elmehetnénk vásárolni egy kicsit, mit szólsz? - tette le az asztalra csészéjét Nara, miután belekóstolt gőzölgő kávéjába.

- Az most nagyon jól esne - bámult ki az ablakon Jihyun a szikrázó napsütésbe, amely rávetült a fehér hótakaróra, és ezernyi csillogó fénypontként tükröződött onnan vissza, szinte elvakítva szemlélőjét. - Akkor megyek is öltözni!

- Jól van, siess! – Nara gyorsan elmosogatott, majd ő is a szobájába vonult. Mikor elkészült, hívott egy taxit, majd feltett egy egyszerű sminket. Alig, hogy befejezte, az ablakból meglátta, hogy az autó begurul a tömbház elé.

- Mennünk kéne, itt a taxi - kopogott néhány perc múlva a vendégszoba ajtaján.

- Kész vagyok! - ugrált oda fél lábbal az ajtóhoz Jihyun, hogy kinyissa azt, majd belebújtatta másik lábát is apró csizmájába, mikor behallatszott kintről a taxi dudálása.

- Oh! - takarta el a száját zavarában, majd felkapta a kabátját, és kiszaladt az ajtón. Persze, a táskáját odabenn hagyta, amiért csakhamar vissza is tért, mire Nara vigyorgó arcával találta szemben magát, aki kezében billegtette az apró világoskék táskát.

- Még mindig szétszórt vagy, ha sietsz.

- Te meg még mindig kinevetsz, ha ilyen történik.

- Menjünk - nyitotta ki előtte újra a bejárati ajtót mosolyogva Nara.

Negyedórás kocsikázás után oda is értek a legközelebbi plázához, és az első emeleti parkolóházban álltak meg. Jihyun ellentmondást nem tűrve gyorsan a taxis tenyerébe nyomta a pénzt, majd a világ legártatlanabb tekintetéve nézett barátnőjére.

- Menjünk oda! – mutatott Nara az egyik második emeleti ruhaüzletre, amelynek egyik kirakatában a próbababák között fellógatott kis diszkó gömböcskék szórták szanaszét a fényt, a másikat pedig színes papírvirágok díszítették.

- Ah, ez olyan szép! Menjünk! – mosolygott Jihyun, mire megindultak a mozgólépcső felé.

Odabent mindketten nézelődni kezdtek, majd megszólalt Nara:

- Ezt nézd! Ha elmész ebben bulizni, minden pasit le fogsz venni a lábáról - emelt le az állványról egy fekete, mélyen dekoltált mini ruhát.

- De unnie, tudod, hogy én nem hordok ilyen merész ruhákat, és mondtam már, hogy most pasizni se szeretnék. Csak Heechult szeretném látni…

- Ts, pedig olyan csinos lennél benne... - biggyesztette le ajkait amaz.

- Nekem inkább ez tetszik - mutatott az egyik próbababán bemutatott öltözékre. Egy halványlila, majdnem térdig érő ruha volt, fehéres virágmintával, alján csipkedíszítéssel, vállait egy bézs, kötött boleró fedte, lábain pedig egy szintén bézs, kötött harisnyát pillantott meg Nara.

- Hmm, tényleg csinos - hagyta helyben.

- Akkor felpróbálok ezekből egyet, legalábbis, remélem, hogy – tologatta a fém állvány karjait – találok belőlük a méretemben. Áh, a ruhából van! – örvendezett, és Narára rá se nézve kezébe nyomta a vállfát. – Bolerót is találtam – dobta ezt is az előző tetejére, majd a harisnyák között kezdett el matatni vékony ujjaival.

- Hja, mi vagyok én, teherhordó? – méltatlankodott Nara.

- Uh, ne haragudj, unnie! – vette ki a ruhákat barátnője kezéből, majd a próbafülke felé indult, ahová Nara is követte, aki időközben kiválasztott egy zöld, testhez simuló ruhát.

A két lány jókat nevetve sétált ki az üzletből. Örültek vadonatúj szerzeményeiknek, és élvezték az együtt töltött időt.

***

- Na, merre menjünk? – kérdezte barátjától Gunhee, amint beléptek a plázába, és megtettek néhány lépést az aula közepe felé. Heechul felnézett, majd lassan körbefordult:

- Nem tu… Ez most komolyan…? Igen, ez ő - motyogta, miközben le sem vette a szemét a lányról, aki épp leért a mozgólépcsőn az első emeletre, majd eltűnt egy oszlop mögött.

- Mi van? Megőrültél? - próbálta vele tartani a tempót Gunhee, Heechul ugyanis úgy viselkedett, mint akit hipnotizáltak: Futni kezdett, majd felszökkent a mozgólépcsőre, neki pedig nemhogy magyarázatot nem adott, még rá sem nézett. - Hallod? - szólt utána a hárommal lentebbi lépcsőfokról, de mintha csak egy álló lámpával próbált volna kommunikálni.

- Aish, már megint el fogom veszíteni - kezdte kettesével szedni a lépcsőfokokat Heechul. Ahogy felért, sietve nézett körbe, de nem látta sehol a lányt a sok színes kabátos, mégis szürke ember között. Olyan csalódott lett, hogy sírhatnékja támadt, mikor egyszer csak meglátta őt a parkolóház felé haladni.

Heechul rögtön futásnak eredt, és közben nem győzött elnézést kérni azoktól, akiknek útközben nekiment.

- Várj, kérlek! Ne menj el! Jihyun, állj meg! - kiabált utána kétségbeesetten, de túl messze volt: A lány egy pillanatra megtorpant, és körbenézett, de nem vette észre őt, ezért tovább haladt a parkoló felé Narával. Heechul viszont tovább futott, nem adta fel. - Jihyun!! – kiáltott szinte reményvesztetten, mikor Nara épp kilépett a parkolóházba vezető ajtón, és átadta a kilincset az említettnek.

Utolsó, kétségbeesett próbálkozására a lány mintha megmerevedett volna egy pillanatra: Lassan megfordult, és végre észrevette őt, de arckifelezéséből úgy tűnt, fogalma sincs, ki az, aki itt, Kínában a nevét kiabálja. Heechul lélekszakadva szaladt oda hozzá.

- Szia, én... Ne haragudj, még… be sem mutatkoztam, Kim Heechul vagyok - hajtott fejet a fiú lihegve, majd levette a sapkáját és a napszemüvegét. Előbukkantak vörös hajtincsei, és a hirtelen beszálló légáramlattól csapkodni kezdtek arca körül. - Ráérsz ma délután?

- Ööö... igen - kapta kezét az arca elé Jihyun zavarában, érezte, ahogy fülig vörösödik, és a szíve azonnal gyorsabb tempóra kapcsol. Ez most komoly? Nem álmodom? Ő tényleg itt van? És tényleg elhívott?

...Ézemi...