A hópelyhek tánca (Heechul) 7. Vágy és felismerés

-  Szia, Jikyeong! Milyen napod volt? Minden rendben? – vette fel a telefont Jihyun, miután megpillantotta a kijelzőn húga nevét.

- Szia, unnie! Ah, pont ugyanezt akartam kérdezni tőled. De ha már te voltál a gyorsabb, válaszolok – vigyorgott a telefonba a fiatalabb. – Hát, őőő... Az történt, hogy próbáltam leutánozni a tegnapi sminkemet, ami nem igazán sikerült, de a szájfényem nagyon tetszett Gookyeongnak. Azt mondta, hogy finom is.

- Áh, szóval a kis galád csak a szájfény ízére volt kíváncsi... – nevette el magát Jihyun is. – Nagyon örülök nektek!

- Igazából... a te szájfényedet használtam – suttogta a kagylóba Jikyeong.

- Azt valamiért gondoltam... De a cél szentesíti a szájfénytolvajlást.

- Ah, unnie! Nem loptam el, csak kölcsönvettem! – méltatlankodott a fiatalabb.

- Ahogy Jinyi is mindig csak kölcsönveszi a dolgaimat, hogy játsszon velük, de aztán elfelejti visszaadni őket... Remélem, nem adtál neki túl sok ételt, tudod, milyen kis mohó.

- Ne aggódj, Jinyi jól van, csak már nagyon hiányzol neki, ahogy nekem is. És neked milyen volt a mai napod, unnie? Hová vitt Nara?

- Először sütizni voltunk egy hagyományos étteremben, utána elmentünk a Tiltott Városba. Csodás volt, Jikyeong, egyszer neked is meg kell nézned! És most is készülünk valahová, csak éppen fogalmam sincs, hová – fordult meg egy apró fintort megeresztve, hogy újfent Nara tudtára adja nemtetszését, akinek erre elégedett mosoly ült ki hidegtől kipirult arcára. - De most le kell tennem, mert ez a taxi nekünk állt meg. Holnap hívlak, jó?

- Persze, unnie! Jó szórakozást, és vigyázz magadra!

- Köszi! Légy jó, Jikyeong! – köszönt el ő is, miközben beült az egyik hátsó ülésre.

Meglepődésére Nara megkerülte az autót, és a taxis fülébe súgott valamit, majd az anyósülésen foglalt helyet. Jihyun csak pislogott maga elé, amikor elindultak, barátnőjének viszont esze ágában sem volt vele is megosztani az úti célt, e helyett a táskájában turkált.

- Tessék, ezt vedd fel - nyújtott hátra végül egy lila kendőt az ülés fejtámlája mellett, majd Jihyun ölébe ejtette.

- Már megint? - biggyesztgette az ajkait durcásan a másik.

- Mégis, milyen meglepetés az, amire útközben rájönnek? Vedd csak fel, de most azonnal! - emelte a magasba határozottan bal karját Nara, hüvelyk ujjával az ég felé mutatva.

- Jól van… - sóhajtott egyet Jihyun, és szeme elé tette a kendőt, majd szorosan megkötötte azt.

- Na, megvagy? - fordult hátra nemsokára barátnője, hogy ellenőrizze őt.

- Amint látod, semmit sem látok - tapogatózott a levegőben Jihyun mosolyogva, míg az ülés fejtámlájának keresése közben rá nem lelt barátnője kézfejére, amit nevetve szorított meg.

- Ne izgulj, hamar odaérünk. Addig pedig hallgatunk egy kis zenét - vigyorgott huncutul Nara, majd odaadott a taxisnak egy CD-t, hogy tegye be a lejátszóba.

- De unnie, tudod, hogy én nem hallgatok popzenét - szólt Jihyun, amint megszólalt a Bonamana.

- Tudom, és ezen most változtatunk. Na, mit szólsz ehhez a számhoz?

- Hát, nem olyan rossz, de ez a szöveg... Pörgős, de a hangzása kicsit fura.

- És erről mi a véleményed? - tekert a My Love, My Kiss, My Hearthoz Nara.

- Ez jobb, olyan érzelmes, nagyon szép – mosolyodott el Jihyun, miközben a dallamra figyelt. – De miért mutogatsz nekem popzenéket, unnie? És mi ez a hangzavar odakint?

- A fenébe is, tudtam, hogy hamarabb kellett volna elindulnunk... – motyogott az orra alá Nara, ahogy megpillantotta a hatalmas tömeget a stadionnál. – És még a hó is esni kezdett – nézegetett kétségbeesve kifelé, ahol egészen apró pelyhek kezdtek szálldosni a szélben. - Megérkeztünk, leveheted a sálat! – szólt hátra barátnőjéhez, mikor a taxis nagy sokára talált egy üres parkolóhelyet.

- De hát, ez a Fő Stadion, sok képet láttam már róla. Super Junior... Welcome Elfs…A többit nem tudom elolvasni – futtatta végig tekintetét a feliratokon Jihyun, ahogy kiszállt az autóból. – Unnie, te egy popkoncertre hoztál engem? – kiabált barátnője fülébe, miközben az éppen kifizette a taxist. – Ó, tényleg szállingózik a hó – tekintett a magasba mosolyogva.

- Igen, ez egy koncert. És nem is akármilyen, ők a legjobbak! Nemcsak jól énekelnek, irtó jóképűek is, nekem elhiheted! – vigyorgott rá Nara. – Gyere, nem két perc lesz, mire ide bejutunk. Remélem, addig nem temet be minket a hó – fogta meg barátnője kezét, és elindult vele a bejárat előtt kígyózó sor vége felé.

***

- Na, mikor találkozol Gainnel?? – sietett egyből Heechul elé Kangin, ahogy az előbbi belépett az öltözőbe.

- Remélem, többet sosem – felelt egykedvűen amaz, majd levágta magát a padra, és sietve lehúzta magáról az öltönyt.

- Miért nem adsz magatoknak még egy esélyt? Olyan fiatalok voltatok még – nézett rá csalódottam barátja, és a többiek is oda-odatekintgettek, mert bár nem akartak társuk magánéletébe avatkozni, a kíváncsiságuk erősebb volt.

- Mert ő nem változott. Most is elvárta volna, hogy minden úgy legyen, ahogy eltervezte. Úgy gondolta, majd elcsábít, és azután azt tesz velem, amit csak akar. Senkinek nem engedem, hogy irányítson, jól tudod! Ráadásul elárult engem, és ezt sosem tudom neki megbocsájtani. Egyébként is, azóta megváltozott az ízlésem, én már nem ilyen lányt szeretnék – vetkőzött tovább Heechul, tekintetével a padló egyik mély repedését fixírozva.

Elméjében egy fél pillanatra felidéződött Anna alakja, majd azé a lányé, akivel összeütközött. Halvány mosoly ült arcára, de szinte azonnal tudatosult benne, hogy a lehetetlenről álmodozik, ezért vonásai ugyanolyan hirtelen el is komorultak.

- Anna még mindig csak a mesében él, és a táskádban – mosolygott rá Donghae. – De félretéve a viccet, én megértelek, hyung, és igazat adok neked – veregette meg a vállát.

- Ennyire átlátszó vagyok? – mosolygott lemondóan barátjára Heechul, miközben igyekezett magára ügyeskedni világoskék farmerét.

- Nem volt nehéz kitalálni. De ne vágj már ilyen fancsali képet! Nemsokára találkozol a nagy ővel, biztos vagyok benne! A nők imádják a hülyéket – nevette el magát.

- Te már csak tudod tapasztalatból... – görbült felfelé csakhamar az ő szája is, majd belebújt halványsárga pólójába.

- Indulnunk kell, fiúk, idő van! – szólt hangosan Shindong, megszakítva a beszélgetést.

- Máris... – motyogta Heechul, miközben felvette piros pulcsiját. Gyorsan cipőt húzott, ruháit felakasztgatta a fém állványra, majd kabátját és hátizsákját lazán kézbe fogva megindult a többiekkel a stúdió kijárata felé. Piros hátizsákjában most is ott fityegett a plüss Anna figura.

Bérelt fekete furgonjuk az őket kísérő stábbal együtt már várta őket az épület előtt, és egyenesen a Fő Stadion rajongóktól elzárt, hátsó bejáratához vitte őket.

- Ha jól hallom, megint nagyszerű közönségünk lesz – szólt Wookie, ahogy kiszállt, és megcsapta fülét a hatalmas zsivaj, amely a csarnok főbejárata felől jött.

A rajongók hangját meghallva Heechul arca is felderült, kikászálódott a furgonból, és Wookie-val együtt örült. Addig észre sem vette, hogy pont az út közepén állt meg, amíg a stáb egyik felpakolt tagja meg nem köszörülte torkát a fiú háta mögött.

Mind besétáltak a hatalmas csarnokba, és amíg a technikusok a fényekkel és a hangminőség beállításával voltak elfoglalva, ők bemelegítettek. Elejétől a végéig lepróbálták a koncertet, majd az öltözőjükbe vonultak a stylistokkal, fodrászokkal és kozmetikusokkal együtt.

- Még mindig egyszerű hajat szeretnél? – nézett szembe a tükörben Heechullal Gunhee, a koncert előtt nagyjából egy órával.

- Igen. Miért? Szerinted így nem vagyok elég csábító? – vette elő szexi tekintetét a másik.

- Erről inkább mást kéne megkérdezni. Taehee, szerinted Heechul elég szexi? – szólt a mellette álló harmincas, copfba fogott hajú fodrászhoz, aki éppen Sungmin szőke tincsein dolgozott egy hajszárítóval. A nő megfordult, rápillantott Heechulra, és buzgón bólogatni kezdett.

- És ha a lábaimat is bevetem? - tette keresztbe a lábait Heechul, miközben egy kaján vigyor kíséretében egészen a combjáig felhúzta fehér fürdőköpenye alját.

A válasz azonban elmaradt: Taehee ekkor már hátat fordított neki, hogy folytassa a munkáját, és a hajszárító zúgásától nem hallotta őt. – Ts… Most nézd meg, rám se néz – játszotta a sértődöttet Gunhee előtt. - Nem baj, a szirmocskáimnak biztos tetszeni fognak a lábaim… – motyogta, és már elő is kapta a telefonját, hogy készítsen egy képet, amit azonnal fel is töltött az instagramra és a twitterre.

Gunhee nevetve csóválta a fejét, nem szólalt meg. Megszokta már, hogy sok helyzetben Heechul éppen ellenkező módon viselkedik, mint mindenki más.

- Remélem, most már boldog vagy, és megengeded, hogy megcsináljam a hajad – lépett hozzá közelebb, miután a fiú visszasüllyesztette a zsebébe telefonját.

- Hát, legyen – sóhajtott egyet színpadiasan Heechul, és hátrahajtotta a fejét.

Azok, akik végignézték ezt a jelenetet, vagy láttak a fiú fotóját, valószínűleg egyszerűen viccesnek vagy furának találták a viselkedését. Ő viszont abban a percben úgy érezte, hogy ha valaki nem simogatja meg a lelkét, mindjárt kifut a világból.  

***

- Na, végre! Mindjárt kijönnek! – ujjongott Nara, ahogy a színpad fényei elsötétültek, és felhangzott a tömeg üdvrivalgása. Jihyun jobbra-balra billegve nézelődött a sok sikító rajongó között, mert bár nem ismerte a csapatot, kíváncsi volt barátnője kedvenceire.

Megszólalt a Mr. Simple zenéje, és a fiúk egyesével sétáltak fel a színpadra, a tömeg ovációja közepette. Fekete nadrágot, és ehhez illő fekete zakót viseltek, melynek szélét aranyszínű szegély díszítette.

-  Azt a kettőt figyeld, a nevük Donghae és Eunhyuk - mutatott két barna hajú fiú felé Nara, akik szinte egyszerre jelentek meg a színpadon, és azonnal táncolni is kezdtek. - Ah, itt a harmadik, ő Siwon. Nagyon szép teste van! – folytatta a fiúk bemutatását Jihyun fülébe kiabálva, hiszen másképp nem is hallhatták volna egymás szavait.

-  Jól táncol, ahogy a többiek is.

-  Uh, nézd, ő ott Sungmin! És itt van Kyuhyun is, a maknae – bökött rájuk egyesével Nara.

-  És... És... ő ki? - mutatott remegő kézzel a következő fiúra Jihyun.

-  Ő Heechul, de miért érdekel hirtelen?

-  Mert ő a... cseresznyefiú - nyögte ki, majd kezeit az arca elé kapta zavarában. Szinte a lélegzete is elállt a felismeréstől, hogy a fiú, akinek nekiment az utcán, és akivel újra találkozni szeretett volna, egy híres idol. Ő az, biztos vagyok benne. Másnak nem lehet ilyen édes arca. És ahogy énekel… Akár egy lágy szellő, amely felkap és messzire repít…

- Tényleg cseresznye az egyik beceneve. De ezt te honnan tudod, ha nem ismered őket? Hé, mit titkolsz előlem? – kiabálta a fülébe Nara. - Te titokban elf lettél? – maradt tátva a szája a csodálkozástól, ahogy magában erre a felismerésre jutott. – Hjaa! Figyelsz? – lökte meg a lány karját.

Jihyun pislogni kezdett, jelezve, hogy hallotta barátnőjét, de nem volt ereje válaszolni. Kezeit az arcára szorította, és az ujjai közti réseken keresztül nézte Heechult, képtelen volt levenni róla a szemét.

Mikor a fiú előrébb sétált a színpadon, a közönség szinte őrjöngött. Jihyun elvette a kezét, de még mindig képtelen volt megmozdulni vagy megszólalni. Úgy állt ott, akár egy szikla, mégis azt érezte, térdei menten felmondják a szolgálatot, és ájultan rogy össze. Heechul… Hát, így hívják a cseresznyefiút…

- Na, most lebuktál! Titokban SuJut hallgatsz, és oda vagy Heechulért, ne is tagadd! De akkor legalább jó helyre hoztalak - hajolt újra a füléhez Nara, ezen mondandója pedig egy csapásra magához térítette Jihyunt. A lány fejét oldalra fordította, és magához húzta őt, hogy a fülébe továbbíthassa közlendőjét:

- Nem, dehogy! Sosem hallgattam őket.

Uh, végre egy biztos pont. Talán így nem esem el. – Jihyun éppen visszafordult a színpad felé, amikor megszólalt a Bonamana zenéje.

- Akkor mégis, honnan volt neked ismerős Heechul? – folytatta Nara a kérdezősködést. Nem volt nehéz dolga, hiszen barátnője még mindig a derekába kapaszkodott fél kezével, miközben szemeivel a fiút követte.

- Nekimentem – súgta oda gyorsan Jihyun, hogy egy pillanatot se szalasszon el a látványból, amely mintha odaragasztotta volna a nézőtérre.

- Mii?? Remélem bocsánatot kértél tőle. És hol az autogram?

- Bocsánatot kértem, de autogram nincs. Én... nem tudtam, hogy ő... Csak egy egyszerű fiúnak tűnt. Ugyan már, melyik híres idolt érdekelne egy átlagos lány? De nekem miért fáj ez ennyire?

Mélyet sóhajtott, majd mire újra a színpadra pillantott, azt látta, hogy a csapat egy része - Heechullal együtt - elvonul, és csak nyolcan maradnak az emelvényen. Csendben figyelte, ahogy a fiú elmosolyodik, majd karcsú alakja lassan eltűnik a színfalak mögött. Most miért megy el? Gyere vissza, cseresznyefiú!

- Ők az M tagjai. – Jihyun erre csak a homlokát ráncolta. – A Super Junior egyik részcsapata – magyarázta Nara. - Ahj, ha én lettem volna a helyedben... Valahogy elértem volna, hogy Heechul bemutasson Siwonnak – tért vissza az előző témához, miközben megszólalt a Super Girl.

Választ viszont nem kapott barátnőjétől, aki le sem vette a szemét a színpad jobb sarkáról, ahol Heechul alakja eltűnt.

- Ő nem tagja az M-nek. De ne izgulj, nemsokára visszajön.

- De mikor? – suttogta maga elé Jihyun. – Látni szeretném… - Nara nem hallotta a szavait, elvarázsolt arcát látva viszont sejtette, mit mondhatott.

- Üdvözöllek az elfek csapatában, Shin Jihyun! – ölelte meg őt ujjongva.

***

Ahogy véget ért a Super Girl, Heechul visszatért a színpadra a többiekkel együtt. Beálltak egymás mellé, és a rajongóikat köszöntették. Heechul végignézett a tömegen, halvány mosoly rajzolódott arcára, majd lehajtotta a fejét. Bárcsak itt lenne. Bárcsak átverekedné magát a tömegen, és átölelne. Csak belevetném magam a karjaiba, és sosem engedném el őt. Nem tudom feladni, nem akarom feladni a reményt, hogy újra láthatom…

       A többiek kínai mondatai számára a szó átvitt értelmében is kínaiak voltak, hiszen elég kevéssé ismerte ezt a nyelvet. Mikor őrajta volt a sor, hogy a rajongókat köszöntse, elmondta a saját kis köszöntőjét, amelyet erre az alkalomra tanított neki Zhoumi, majd ismét gondolataiba mélyedt. Szemeivel a tömeget pásztázta, tekintete le-fel cikázott a sorok között. De ugyan, mi a fenét keresne most itt egy koreai lány?

...Ézemi...