A hópelyhek tánca (Heechul) 5. Kellemes délelőtt

Gunhee elővette a telefonját, és hívott egy taxit, miközben Heechul halkan motyogott valamit a babának, mintha beszélgetne vele.

- A legközelebbi plázához, legyen szíves – szólt a taxishoz, ahogy beszálltak az autóba. – Na, és ma milyen hajat szeretnél? – fordult barátja felé.

- Valami egyszerűt – motyogta Heechul, miközben egyik kezével baba haját simogatta, amelyet a másik karjára ültetett.

- Áh, de miért? Ha jól emlékszem, itt, Kínában oda vannak érted. És a menedzseretek parancsba is adta, hogy valamilyen formában produkálnod kell magad nekik, nem? Csinálok neked egy vadító sérót, mit szólsz? – vigyorgott rá Gunhee.

- Azt, hogy most nincs kedvem villogni. Lee Soomannak is megmondtam, hogy önmagam leszek, egy kis szólótáncot még bevállalok, de ennyi az egész.

- Jól van, értettem – dőlt hátra az ülésen barátja. – Akkor csak egy kis lakkot kapsz.

- Oppa egyszerű hajjal is cuki – mozgatta a babát Heechul, női hangot kiadva, mire mindketten nevetni kezdtek.

Nemsokára meg is érkeztek a legközelebbi plázához. Heechul betette a babát a hátizsákjába, vigyázva, hogy kilátsszon annak feje és két keze, majd beléptek a fotocellás ajtón. – Hmm, azt egészen el tudom képzelni magamon – fékezett le az első kirakat előtt, amint kiszúrt az egyik próbababa nyakában egy Mickey egeres sálat.

- Hja, most nekem vásárolunk! Hjaa!! - kiabált utána Gunhee, de a fiú ekkor már benn is volt az üzletben.

-  Mit szólsz? – fordult felé, miután a nyakába kötötte a vékony anyagot.

- Nagyon szép vagy, főleg így, felhúzott kapucnival, napszemüvegben. De öltönyért indultunk el, és már csak huszonegy percünk van visszaérni – pillantott az órájára.

Heechul nem szólt semmit, csak odaszökkent a pulthoz, ahol szerencséjére épp akkor senki sem állt, és már ki is fizette sálat.

- Na, hol akarsz öltönyt venni?- nézett barátjára olyan arccal, mintha csak épp akkor léptek volna be a pláza ajtaján, miközben a cipzárt próbálta kitapogatni táskáján.

- Ott, ahol mindig – mutatott előre Gunhee, ahogy észrevette a kedvenc márkájának feliratát. – Hmm, nem is tudom – sétálgatott tétován a sorok között, miután bementek az üzletbe, Heechul pedig követte őt.

Igazság szerint lett volna pár ötlete, de tudta, hogy ha divatról vagy stílusról van szó, barátja semmiféle tanácsot nem fogad meg, ezért inkább csendben maradt. -Áh, ez jó is lesz, még a méret is stimmel – emelt le nagy sokára egy citromsárga öltönyt az egyik vállfáról Gunhee.

- Hmm, illik a hajadhoz – állapította meg Heechul. Elővette a telefonját, és megbizonyosodott róla, hogy éppen időben vannak. Hívott egy taxit, ami visszavitte őket a hotelhez. 

***

- Unnie, mióta van neked pénzed egy ilyen helyre? Datolyaszilvás sütit akárhol tudunk venni – nézegetett körbe Jihyun, ahogy beléptek a Fenséges Tigris ajtaján.

A falakat festett tigrisek díszítették, a bejárati ajtó felett pedig egy hatalmas sárkány díszelgett, amely éppen kiöltötte a nyelvét. Az asztalok és a székek fával füstölt bambuszból készültek, minden asztalon apró füstülő pálcika égett, édeskés illatot árasztva magából, miközben tradicionális kínai zene szólt.

- Először is, ez csak egy kis süti. Másodszor pedig, ma ünneplünk – mosolygott Nara.

Jihyun éppen szóra nyitotta a száját, de rögtön elakadt a hangja, ahogy az asztalukhoz odatipegett a pincérnő, aki hagyományos kínai ruhát viselt. Arcán szinte időtlen mosoly ült, közelebb lépett, de ahelyett, hogy méltóságteljesen meghajolt volna, csak a fejével bólintott egyet.

- Üdvözlöm! Kérünk két szelet datolyaszilvás süteményt – szólította meg Nara kínaiul, miközben Jihyun tekintetével a hölgy ruháját fürkészte. – Ne nézd ilyen feltűnően, ez illetlenség – súgta neki oda barátnője.

- De olyan csodálatosan szép ez az anyag, és ezek az ezüstszínű virágok. Vajon selyemből lehet? Kérdezd meg tőle, légyszi! – nézett esdekelve Narára.

- Elnézést kérek a barátnőm tapintatlanságáért, de nagyon megtetszett neki az ön ruhája. Kíváncsi rá, hogy selyemből készült-e – szólt a hölgyhöz kínaiul.

- Nem szükséges tolmácsolnia, magam is értettem. Beszélem a nyelvüket – szólalt meg a nő koreaiul. – Igen, a ruha természetes hernyóselyemből van – fordult Jihyun felé.

- Gyönyörű – nézett végig újra a ruhán a lány. - Lefényképezhetem?

- Ha szeretné, nyugodtan – felelt halkan a hölgy, Jihyun pedig éppen a telefonját próbálta kiügyeskedni a zsebéből, mikor Nara meglökte a lábát az asztal alatt, és egy sokatmondó pillantással jelezte, mennyire nemkívánatos ez a viselkedés. Barátnője viszont ügyet sem betett rá, ráfókuszált a nőre, majd elkészítette a képet, amelyen mosolyogva nagyítgatta a ruha mintázatát.

- Nagyon köszönöm – hajtott fejet a hölgy előtt, aki erre ismét aprót biccentett fejével, megfordult, és visszatipegett az egyik ajtón túlra, amely feltehetően a konyha felé vezetett.

- Ugye, tudod, hogy ez is illetlenség volt? – pillantott rá intőleg Nara.

- De őt nem zavarta. Azt a mintát pedig muszáj volt megörökítenem, szeretném majd később felhasználni – szegezte a bambusz asztal egyik barna foltjára a tekintetét Jihyun, miközben a körmeit pattogtatta.

- Igen, ebben szerencséd volt – húzta félmosolyra a száját Nara. - Na, mesélj valamit! Mi helyzet pasi téren? – érdeklődött.

- Semmi – sóhajtott Jihyun. – De amúgy is, dolgozom, nincs időm ilyesmire.

- Ezt még te magad sem hiszed el – nézett mélyen a szemeibe barátnője.

Ekkor megjelent a pincérnő, és eléjük tette a két tál süteményt, természetesen fa pálcikákat adva hozzá. Jihyun elkezdte forgatni jobb kezében az egyiket, és arra gondolt, hogy mennyivel egyszerűbb lenne megfogni a süteményt a kezével, és úgy harapni. Felnézve azt látta, hogy barátnője magyarázatra várva fürkészi az arcát.

- Jó, akkor úgy fogalmazok, hogy nincs senki a környezetemben, akivel járhatnék. Unnie, tudod, hogy bulizni is csak veled jártam, de egy szórakozóhelyen úgysem fogod megtalálni azt a férfit, aki a párod lesz. Az ilyen úgy jön, mint derült égből a villámcsapás: hirtelen és véletlenül. Felforgatja az életedet, és magával sodor; úgy érzed magad, mintha két méterrel a föld felett repülnél – írt le apró köröket a pálcikával a tányérja szélén. - Legalábbis a sorozatokban mindig ez van. És a filmekben is – vette kezébe a másik pálcikát is. Úgy tett, mint akinek minden gondolatát az foglalja le, hogy hogyan tudná ízlésesen leválasztani a csokiréteget a süteményről.

- Te most azt mondod, hogy amióta én itt vagyok Kínában, te egy fiúval sem ismerkedtél meg? De hát, az már nyolc hónapja volt! – markolta meg határozottam a pálcikákat barátnője, és kikanyarított egy darabkát a sütemény sarkából, csokival együtt.

Jihyun próbálta leutánozni Nara mozdulatát, de csak a csokirétegből tudott egy keveset kihalászni.

 - Mondtam már, hogy nem volt időm. Mellesleg, nem vagyok egyedül, igazán jó életem van fiú nélkül is. Ott van az én kis hugicám, na, és apát is meg szoktam látogatni minden hétvégén – kapta be gyorsan a kis darab csokoládét, és az édes íz eszébe juttatta azt a bizonyos fiút. Persze, úgy gondolta, badarság lenne róla beszélni, hiszen a találkozásuk olyan volt, akár egy álom: biztosan nem történik meg újra.

- Ja, éppen annyira jó az életed, mint egy ötven éves, elvált asszonyé - kapott be egy újabb falatot Nara.

- Hja! Könnyen beszél az, akit mindig körülrajongtak a fiúk... Ha már itt tartunk, együtt vagy még Sanggunnal? – próbálta elterelni magáról a témát.

- Tudod – sóhajtott nagyot -, visszament a volt feleségéhez – csúsztatta végig a pálcikát a csokimázon, majd hirtelen átszúrta a süteményen az evőeszközt.

- Sajnálom, nem kellett volna felhoznom.

- Semmi baj, gondolkodjunk pozitívan: Két fiatal, szingli lány vagyunk. A legjobb parti, nem igaz? – emelte magasba a pálcikát vidáman, a sütivel együtt, de Jihyun jól látta, hogy szemei egyre jobban csillognak.

- Unnie, este mutasd meg nekem Beijing legjobb bárját! – Jihyun, tudta, hogy a lánynak most valami kikapcsolódásra van szüksége.

- Nem-nem - ingatta hüvelyk ujját a levegőben Nara -, annál sokkal jobb helyre megyünk! – kapott be egy nagy darab sütit, így már csak egy másik, nagyobb falatra való maradt a tányéron.

- Unnie, te olyan vagy! – szólalt meg teli szájjal Jihyun. – Megint csak utalgatsz rá, de nem mondod el, hová megyünk – motyogta maga elé, majd nyelt egy nagyot. – Hmm… Nem bunggee jumping, és nem is egy szórakozóhely, de ezeknél izgalmasabb… Unnie – méregette gyanakvóan a másikat -, ugye nem egy sztriptízbárba akarsz vinni?

- És még engem szoktál perverznek bélyegezni... – nevette el magát Nara. – Mondtam már, hogy nagyon kreatív vagy? – kezdtek el folyni a könnyei a nevetéstől. Elő kellett bányásznia egy kis tükröt a táskájából, hogy megigazítsa a sminkjét. – Bár, ami azt illeti, talán mégsem jársz elképesztően távol a megfejtéstől – húzta a lány agyát tovább, miközben leitatta a könnyeit a szeme alól.

- Innentől kezdve nem beszélek veled, Kim Nara – fonta karba a kezét Jihyun.

- Most jut eszembe, te még nem is láttad a legszebb helyet Kínában – terelte a témát szándékosan a másik. Jól tudta, hogy ezzel felkeltheti barátnője érdeklődését, és közben elvonhatja a figyelmét az esti programról.

- Ah, a Tiltott Város? Nagyon szeretném megnézni! Menjünk! – tömte be a szájába az utolsó darab sütit, és mindjárt elfelejtette az iménti kijelentését.

Nara terve bejött, amit mosolyogva nyugtázott. Ő is elfogyasztotta az utolsó darab sütit, majd megszólaltatta az asztal közepére állított díszes, aranyszínű csengőt. Jihyun óvatosan kézbe vette, és nézegetni kezdte a csillogó, aprólékosan megmunkált darabot, amelybe kígyók voltak faragva.

- Fizetni szeretnénk – szólt a közben odatipegő pincérnőhöz Nara. Bár Jihyun mindenáron maga akarta fizetni a saját részét, ő állta a számlát.

Felöltöztek, majd hívtak egy taxit, ami egyenesen a Tiltott Város bejáratához szállította őket.

***

Heechulék visszaértek a hotelbe, és felmentek az emeletre, ahol már a csapat nagy része ott toporgott. Beálltak az embercsoportba, mikor Kangin megszólította az előbbit:

- Ez meg mi? - mutatott vigyorogva a fiú hátán lévő táskára.

- Nem látod? A barátnőm - felelt Heechul olyan határozottan, mintha valóban egy húsvér lányt hordozgatna magával a hátizsákjában.

- Ő a gyógyír a fájdalmadra?

- Később megbeszéljük. Inkább azt áruld el, mit kerestél annyira a bőröndödben délelőtt?

- A pénztárcámat. Persze, megint ott maradt a dormban - kezdte fixírozni a mellettük álló lift hívó gombját Kangin.

- Egészen véletlenül... - veregette meg a vállát Heechul.

Ekkor halk nevetgélés hallatszott, Donghae és Hyukie kanyarodott be a folyosó sarkán, látszólag kitűnő hangulatban.

- Mi tartott ennyi ideig? - húzódott közel hozzájuk Sungmin.

- Szükségem volt az én Hyukie-mra - karolta át az említettet a szokásos cápamosollyal  az arcán Donghae.

- Igen, mert még mindig vagy képes egyedül kivasalni az ingedet, pedig már annyiszor megmutattam, hogy kell.

- Akkor indulhatunk? - szakította félbe a beszélgetést Shindong, végigmérve a csapatot.

Mindenki bólintott, így a csapat elindult lefelé. Két nagy liftben el is fértek, így szinte egyszerre értek le a szálloda földszintjére. Besétáltak az étterembe, és leültek az egyik hátsó nagy asztal köré, amelyet számukra foglaltak le.

A pincér ki se látszott a nagy halom étlap mögül, mikor odasietett hozzájuk. A fiúk mind levettek egyet, és tanulmányozni kezdték.

...Ézemi...