A hópelyhek tánca (Heechul) 4. Közel, mégis távol

Kicsivel több, mint három óra múlva meg is érkeztek Beijingbe. A fiúk és kísérőik szedelőzködni kezdtek, és igyekeztek az elsők között elhagyni a gépet. Elöl egy-két testőr biztosította a terepet, mögöttük sétáltak a fiúk és a stáb, leghátul pedig szintén néhány testőr figyelt a biztonságra.

Lenyílt a hatalmas ajtó, és elindultak lefelé a lépcsőn. Gunhee és Heechul közben még mindig egymást cukkolták, Donghae a telefonjával volt elfoglalva, Hyukie pedig hunyorogva nézett a napba. Igazából nem sokat látott annak fényességéből, mert attól kezdve, hogy a repülőgép elérte a szárazföldet, egyre sűrűbb szürke felhők között vezetett az útjuk.

Éppen leértek az aszfaltozott területre, és csak pár métert tettek meg, mikor egyszer csak apró fehér pelyhek kezdtek hullni az égből.

-  Nézzétek, de szép! – lelkendezett Wookie, miközben lassan körbefordult, és az égre nézett.

Erre Heechul is megállt egy pillanatra. Ő is az felfelé tekintett, és kitartotta maga elé a tenyerét. Néhány egészen kicsi hópelyhet rá is fújt a szél, amelyek alig, hogy hozzáértek a bőréhez, már el is olvadtak. Hirtelen átfutott az elméjén az előző nap, és egy másodpercre mintha megszűnt volna körülötte a világ.

Lábai ugyanúgy vitték előre, mégis úgy érezte, mintha csak állna ott a csendben, miközben a hópelyhek egyre sűrűbben hullanak körülötte, mind többen állapodnak meg kabátján, lassan pedig teljesen beborítják őt, aki csak hallgatja az idilli csendet. Ekkor azonban egy furcsán magas női hang csapta meg a fülét, amely valahonnan mögüle jött.

-  Jihyun, itt vagyok! Hé, nem hallod?

Heechul magához tért, és önkéntelenül is a hang irányába fordult. Szemei nagy nehezen átfutottak az embertömegen, és körülbelül tíz méternyire egy hosszú, fekete hajú lányt pillantott meg, aki a lejáró felé nézett, és két kézzel csápolva kiabált. Heechul mindig is kíváncsi természetű volt, és ezúttal sem tudta megállni, hogy ne tudja meg, kinek szól ez a fogadtatás.

Kissé balra fordult hát, és néhány méterrel arrébb, a lépcsők előtt meg is pillantott egy másik lányt, aki éppen észrevette az előbbit, és mosolyogva indult el felé. A látványtól viszont földbe gyökerezett Heechul lába.

Nem, biztos hallucinálok, ez… ez nem lehet. Ő Anna – hallotta fejében a saját hangját. Csak nézte tovább hitetlenkedve, miközben azt érezte, hogy valaki maga után próbálja húzni, ő viszont makacsul ellenállt.

Kiszabadította karját a szorításból, és azzal a mozdulattal lekapta a szeméről a napszemüveget, hogy jól láthassa a lányt. Ekkor már biztos volt a dolgában. Semmivel nem foglalkozott, elindult választottja felé, két-három lépés után viszont a testőrök egyre szorosabb gyűrűjében találta magát.

-  Engedjenek, nekem oda kell mennem! Mindjárt visszajövök. Ezt nagyon fontos, nem értik? – próbált közöttük utat találni, de kevés sikerrel.

-  Mit csinálsz, te hülye? És miért vetted le a szemüveged? Meg fognak ismerni! –  termett hirtelen előtte Gunhee, és értetlenkedve pillantott a szemeibe.

-  Heechul, azonnal tedd vissza a szemüveged, és menjünk tovább! – hallotta maga mögül Shindong hangját, de nem törődött vele, ahogy semmi mással sem.

Újra a lány felé tekintett, aki ekkor ért oda az őt váróhoz. Átölelték egymást, és elindultak.

-  Hja, nézzétek, ott van Heechul! Kim Heechul! – kiáltotta egy férfi, a fiúktól pár méterre, és ujjával felé mutogatott. Erre a körülöttük levők szinte egy emberként szegezték tekintetüket a fiúra, és el is indultak az irányába.

-  Na, még csak ez hiányzott… Fogják meg, és hozzák, gyerünk, gyerünk! – kiáltott Shindong az egyik testőrnek, aki összenézett a társával, és ketten karon ragadták Heechult, így vonszolva magukkal, miközben a többiek próbálták addig a pár méterig távol tartani a tömeget, amíg nem értek el a furgonig.

Heechul először vadul ellenkezett, mikor a két férfi megfogta a karját, de mire a járműhöz értek, hiába kereste szemeivel a két lányt, mindenhol csak a visító és csápoló rajongókat látta. Csalódottan és szégyenkezve szállt be a kocsiba, megkérve a testőröket, hogy engedjék el.

Nem volt vesztegetni való idejük, azonnal indulniuk kellett. Az egyik testőr villámgyorsan gázt adott, és amilyen gyorsan csak lehet, elhagyták a repteret. Ahogy kiértek az autópályára, mindenki fellélegzett.
– Ezt meg mégis, hogy képzelted?? Teljesen megőrültél?? Tudod, hogy milyen a tömeg. Mi lett volna, ha kárt tesznek valamelyikünkben, vagy magukban? Komolyan mondom, neked agyadra ment az az idióta rajzfilm, amit mindig nézel! - ordított Shindong, és Heechul is érezte, hogy jogosan. – És azt esetleg elmondanád, hova a francba indultál?

-  Nem fontos. Nagyon sajnálom. Felelőtlen voltam, nem gondolkodtam – hajtott fejet bűnbánóan. – Ígérem, nem fordul elő többet.

-  Azt ajánlom is – motyogta Shindong ingerülten, majd hátat fordított a fiúnak, karba fonta kezeit, és úgy fújtatott tovább idegességében.

A csapatra feszült csend telepedett. Senki sem tudott megszólalni, és ebből a helyzetből egyikük sem volt képes viccet gyártani. Csak néztek maguk elé csendben, még az ablaktörlők hangját is lehetett hallani, ahogy félrelökve a még mindig apró hópelyheket, a szélvédőhöz csapódtak. Az út további részét ilyen csendben töltötték, csak a testőrök rekedtes suttogása hallatszott hátra a vezető fülkéből.

***

A reptér padlózatán egy apró, világoszöld csizmapár kopogott végig. Jihyun megtorpant a nagy csarnok közepén, sötétkék kabátján a zsebet próbálta kitapogatni, majd gyorsan kivette belőle a telefonját. Közben másik kezével lehúzta a kapucniját, így előbukkantak csillogó, szőkésbarna tincsei, amelyek kicsúsztak a laza fonatból.

- Oh, van még négy perc – suttogta, ahogy ránézett a rózsaszín készülékre, és meglátta, hogy hat óra ötvenhat percet mutat az óra a kijelzőjén. Odaszaladt a pulthoz, ahol szerencséjére ekkor éppen senki sem állt. Már felfelé tartott a lépcsőkön, amikor a hangosbemondó a közelgő felszállásra figyelmeztetett, ezért megszaporázta a lépteit.

Miután felszállt a gépre, néhány fülkén keresztül kellett haladnia, hiszen az ő jegye a turista osztályra szólt. Az első osztályon a sok öltönyös, nercbundás, felékszerezett férfi és nő között megpillantott egy tucat fiút, akik egyszerű öltözékben voltak, de mind napszemüveget, és baseballsapkát, vagy kapucnit viseltek. Egyeseknek még a szája előtt is volt egy kendő.

De különös... Úgy néznek ki, mint a bankrablók - gondolta.

Már a kilincsen volt a keze, mikor hirtelen eszébe jutott valami. Gyorsan hátat fordított, és alaposan végigfuttatta tekintetét a fiúkon.

Ugyan már, hogy lehetne pont itt, és pont most? - szontyolodott el, miután nem találta meg, akit keresett, majd kinyitotta az ajtót és továbbsétált. Még két helyiségen átsétált, mire megtalálta a helyét.

Csalódottan huppant le a székre, és kifújta a levegőt.

Ugyanígy nézett ki a cseresznyefiú is. Vajon hol lehet, és mit csinálhat most? – futott végig a gondolat a fejében, majd elővette a telefonját, a rajzmappáját, és egy ceruzát.

A telefon galériájában levő képeket nézegette, amelyeken szebbnél szebb esküvői ruhák szerepeltek. Becsukta a szemét egy pillanatra, hogy maga elé képzelje a menyasszonyt, majd rajzolni kezdett.

Egy káprázatosan szép ruha körvonalazódott a papíron. Felső részét nemes csipke díszítette, egészen a derekáig viselője testére simult. Szoknya részét olyan lágy esésű anyagból képzelte Jihyun, hogy azt a hatást keltse, mintha a menyasszony a felhők között lebegne; ezért a hosszú uszály végére hullámvonalban csipkeberakást rajzolt.

Mikor elkészült, mosolyogva szemlélte meg alkotását, és abban reménykedett, hogy el fogja nyerni a színésznő tetszését. Az út fele még hátra volt, ezért Jihyun becsúsztatta a rajzot a táskájába, majd a laptopját vette elő, és a filmek között kezdett el keresgélni.

Hmm, vígjáték legyen? Vagy egy izgalmas krimi? Esetleg… - filózott magában, de a Frozen mappáját megnyitva tágra nyíltak a szemei, ahogy meglátta a lemezborító képét. Ekkor ébredt rá, hogy Anna ruháját tervezte meg otthon, és kezdte el varrni magának.

Úgyis régen láttam már, meg kellene nézni – mosolyodott el, majd bedugta a fülhallgatót, és elindította a mesét.

A történet éppen akkor ért véget, mikor a pilóta közölte, hogy három perc múlva le fognak szállni, mindenki készüljön fel. Jihyun két kézzel, szorosan kapaszkodott az ülésbe az utolsó döccenések közben, majd végül a hatalmas gép lefékezett.

Ahogy nagy nehezen átfúrta magát a tömegen, és kisétált a levegőre, meglepte a szeme elé táruló szürkeség, hiszen induláskor még verőfényes napsütés volt. Éppen lefelé haladt a lépcsőn, mikor észrevette, hogy szállingózni kezdett a hó.

Ekkor viszont a tömeg monoton zúgása közepette hallani vélte barátnője, Nara hangját, ami elvonta a figyelmét a havazásról. Tekintetével a másik lányt kereste, körbe-körbe nézett, de sehol sem látott ismerős arcot.

Leszaladt a lépcsőn – már amennyire képes volt erre az emberek hadán keresztül -, majd újra körülnézett, és ekkor végre megpillantotta őt; csak pár méterre, kissé balra állt tőle, és bőszen integetett.

Jihyun elindult felé, majd boldogan ugrottak egymás nyakába.

-  Unnie, olyan jó téged újra látni! – örvendezett Jihyun.

-  Úgy örülök, hogy eljöttél! Ígérem, nem fogsz unatkozni az este – kacsintott rá Nara.

-  Remélem, ezúttal nem kell leugranom sehonnan.

-  Nem-nem. Annál sokkal jobb lesz, meglátod! Olyan isteni buliba viszlek, hogy a lélegzeted is el fog állni – mosolygott sejtelmesen. – Au, ez hideg! Egyenesen a nyakamba hullott – borzongott meg, ahogy egy kis hópehely beesett a kabátja gallérja mögé.

-  Hideg, de olyan szép. Mellesleg, miért beszélsz valamiről egy keveset, ha azután mégsem árulsz el semmi konkrétat? Olyan gonosz vagy néha – fordította el a fejét Jihyun.

-  Lekenyerezhetlek a kedvenc datolyaszilvás sütiddel? – billegtette a szempilláit Nara, miközben egy kicsit meg is hajolt.

-  Azzal a mennyei sütivel bármikor! – csillant fel Jihyun szeme.

-  Akkor gyere – fogta meg a kezét barátnője, és az első taxiig vezette a lányt. – A Fenséges Tigrisbe, legyen szíves – szólt oda a taxisnak kínaiul, majd elindultak a cukrászda felé.

***

Mikor a fiúk a hotelhez érkeztek, egy csapatnyi jól értesült rajongó már sikítva várta őket ott. Megint a testőrök gyűrűjében kellett megtenniük a hátralévő pár métert. Máskor mosolyogva köszöntötték rajongóikat, de ebben a pillanatban senkinek nem volt kedve ehhez.

Gyors léptekkel vonultak be a hotelbe, majd elkérték a kulcsaikat, és egyenesen a szobáikba indultak, a kísérőikkel együtt. Ahogy kiléptek a liftből, megszólalt Shindong:

-  Jól van, akkor délben találkozunk a hallban. Addig lehetőleg senki ne csináljon semmi hülyeséget - sandított fél szemmel Heechulra, aki szégyenében elfordította a fejét.

-  Rendben, hyung! - válaszolták a többiek, majd a csapat szétszéledt, mindenki a szobája felé indult tovább. Shindonggal Siwon, Sungmin és egy stylist haverjuk tartott, Wookie Donghaeval és Hyukie-val közös szobába került, Heechul pedig Gunheevel és Kanginnal pakolt le egy helyiségben.

Heechul továbbra is szótlan volt. Lassan szedegette ki holmijait a bőröndből, miközben még mindig a történteken jártak a gondolatai.

-  Látom, veled nagyon nem stimmel valami. Menjünk el valamerre - hajolt oda hozzá Gunhee, hogy Kangin ne hallja a szavait.

-  Jól van - bólintott Heechul. – Mi elmegyünk sétálni - szólt oda Kanginnak.

-  Oké, vigyázzatok magatokra - felelt a másik halkan, rájuk sem pillantva, mert a bőröndjében való kutakodás teljesen lefoglalta a gondolatait. Valamit nagyon kereshetett.

Heechul újra felvette a napszemüvegét, és a homlokába húzta a kapucniját a liftben, így indultak el Gunheevel.

-  Most pedig elmondod, mi volt ez az egész a reptéren - állt meg vele szemben barátja, ahogy kiléptek az utcára.

-  Aish, annyira értelmetlen, te is ezt fogod mondani - fordított neki hátat Heechul, és az égre nézett, ahol épp akkor bukkant elő két sötétszürke felhő között a nap.

-  Ott van egy kávézó a túloldalon - lépett újra elé Gunhee, miközben egy szemközti kis épületre mutatott, melynek ablakait hatalmas vörös sárkányok díszítették. - Van rá pontosan... - pillantott az órájára - egy óra tizenhárom percünk - vágott be egy fülig érő vigyort, mialatt még a fogait is kivillantotta.

A látványtól Heechul is elnevette magát, és szótlanul fordult a gyalogátkelő irányába. - Két csokis tejet kérünk - szólt a pincérnőhöz Gunhee kínaiul, miután helyet foglaltak a kávézóban, egy apró asztal két oldalán.

-  Nekem most nincs kedvem ehhez, nem kérek - intett a kezével a lánynak Heechul, de barátja megfogta a kézfejét.

-  Nem fogsz itt depizni nekem! Megiszod, és mindent elmondasz! - nézett rá határozottan.

-  Jó, értettem - emelte fel a másik kezét beleegyezően Heechul, mire barátja egy mosollyal és egy fejbólintással jelezte a tanácstalan pincérnőnek, hogy mégis rendben lesz a rendelés.

-  Na, ki vele - hajolt az arcába Gunhee -, mi volt az a reptéren?

-  Ott volt álmaim nője - sóhajtott Heechul.

-  Mi?? - meredt rá kikerekedett szemekkel a másik.

-  Aish, Koreában is elvesztettem, és most is. Igaza van Yunhonak, tényleg egy balfék vagyok - hadarta Heechul.

-  Miket zagyválsz itt össze? Randiztál egy lánnyal, és nekem nem is szólnál róla?

-  Hát, nem éppen randi volt, csak összeütköztünk.

-  Na, és melyik bandában énekel? És mi a neve? – kíváncsiskodott Gunhee.

-  Tudtommal egyikben sem. De lehet, hogy mégis. Nem tudom, nem beszéltünk. Hmm, a neve… Mi is? Megvaan! Jihyun. – A pincérnő ekkor hozta ki a fiúknak a két csokis tejet, egy-egy vastag, színes szívószállal. Heechul belekortyolt, és elmosolyodott.

-  Nem is beszéltél vele? Akkor mégis, honnan tudod a nevét? – bámult Gunhee még mindig azzal a „semmit se értek” tekintettel, majd ő is gyorsan a szájához emelte a szívószál végét, mintha abban reménykedett volna, hogy az italt elfogyasztva hirtelen előugranak a válaszok a fejében összegyűlt kérdésekre.

-  Onnan, hogy találkozott egy másik lánnyal itt a reptéren, aki ezen a néven szólította. De nem ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy ő pont úgy néz ki, mint Anna. Látni akarom őt! – sóhajtott Heechul.

-  Áhá, szóval nekimentél egy csajnak, aki úgy néz ki, mint Anna, aztán megláttad itt a reptéren, és oda akartál menni hozzá?

-  Végre, hogy megérted – vigyorgott, majd újra belekortyolt az italába.

-  Kim Heechul, ha te nem lennél, ki kellene téged találni – nevetett barátja, majd lefogva a szívószálat, egy húzásra megitta a maradék csokis tejét.

Heechul is követte a példát: a szívószálat a pohár széléhez nyomta, és úgy itta meg az édes italt, a vége felé szürcsölve is hozzá, amin barátja nagyon jót derült.

Ahogy viszont felnézett a pohár fenekéről, még az ajkait is nyitva felejtette a csodálkozástól:

-  Oda nézz! - húzódott egy pillanat alatt széles mosoly az arcára, miközben ujjával a szomszédos játékbolt kirakatára mutatott. Felpattant a székről, odaszökdelt az egyik oldalsó ablakhoz, majd megállt a nagy üveg előtt. - Nézd, ott van Anna!  – kiabált oda barátjának, aki egyelőre nem tudott utána menni, hiszen ki kellett fizetnie a számlát. - Megveszem, így mindig velem lehet - villanyozódott fel egy pillanat alatt Heechul, és már ki is szaladt a kávézóból, egyenesen a bolt felé tartva. - Azt a babát szeretném kérni - mutatott mosolyogva egy plüss Anna figurára, amint belépett az üzlet ajtaján .

Már ki is fizette azt, és boldogan indult kifelé, mikor Gunhee utolérte az épület előtt.
- Bemutatom neked a barátnőmet. Nézd, Anna, ő itt a nagyszerű fodrász, Gunhee, köszönj neki! - nézett a babára Heechul. - Szia, Anna vagyok – próbált női hangon beszélni, miközben úgy mozgatta a játékot, mintha az meghajolna, azután pedig integetne.

-  Örvendek a szerencsének - hajolt meg vigyorogva Gunhee. - Gyere, vigyük el a barátnődet zakót venni. Nincs mit felvegyek a koncertedre.

-  Rendben, Annának is tetszik az ötlet – ütögette össze a baba szövet kezeit Heechul, mintha tapsolna velük.

...Ézemi...