Amikor az angyalok elvarázsolják egymást (JGS & Hongki) 5. Minden ott ér véget, ahol elkezdődött

Figyelmeztetés: 18+ és yaoi

Eljött a reggel, és a két fiú az ajtónyitásra ébredt fel. A FT Islandes srácok léptek be az ajtón. Üdvözölték a bent levőket, majd zavartan tekintgettek körbe-körbe. Jaejin szólalt meg először:

- Azt hittük, itt van Jonghun. Nem jött haza az éjjel, és a telefonja is ki van kapcsolva.

- Tényleg? Itt nem volt, pedig délután azt mondta, hogy nemsokára visszajön. Remélem, nem történt vele baj – aggódott Hongki.

A fiúk tanácstalan arcot vágtak, mert korábban sosem történt olyan, hogy nem tudták elérni a leaderüket. Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett rajta az említett:

- Sziasztok! Sajnálom, hogy eltűntem. Tudom, hogy hibáztam, de most kérlek, ne mondjatok semmit, később megbeszéljük. Hongki, sajnálom, de ezt a beszélgetést nem halogathatjuk tovább. Geunsuk, kérlek, maradj itt te is, rád is tartozik a téma.

Ahogy ezt szinte egy levegővétellel kiadta magából, Jonghun kifújta a levegőt, és egy kicsit megnyugodott. Elindult Hongki ágya felé, mikor gyorsan, de hangtalanul kinyílt az ajtó, és belibegett rajta Heechul.

Hirtelen megtorpant az ajtóban, mikor meglátta, hogy mindenki itt van, és elég feszült a hangulat.

- Ajajj, látom, rosszkor jöttem. Akkor inkább kimegyek - mondta, majd odalépett Jonghunhoz, mélyen a szemébe nézett, és végigsimította ujjait annak felső testén, egészen a nadrágja övéig. - Odakint fogok várni - súgta halkan a fülébe, majd csábító tekintetével egy pillanatra újra a szemébe nézett, miközben végignyalt egyet a száján.

A kis műsor után végül fülig érő szájjal lépett vissza az ajtóhoz, és kiment. Jonghun próbált úgy tenni, mintha ez egyáltalán nem hatna rá, nyelt egyet, majd így válaszolt.

- Jól van, menj. Szóval... hol is tartottunk?

A fiúk persze csak néztek ledöbbenve, meg sem tudtak szólalni. Végül Hongki törte meg a feszült csendet:

- Ez meg mi volt? Ti akkor...  az éjjel?

A leader elpirult, és hátat fordított a többieknek egy pillanatra, majd így szólalt meg:

- Nos, ezt is megbeszéljük később, de most itt nem én vagyok a téma - mondta, majd megfordult, és odaült Hongki ágyának szélére.

A fiúk csak néztek maguk elé, nem találtak szavakat. Hongki elkezdett vigyorogni, majd egyre hangosabban röhögött, hiába próbálta szája elé tenni a kezét. Geunsuk úgyszintén, először elmosolyodott, aztán nevetni kezdett.

- Jól van, fejezzétek be! Ettől függetlenül még beszélnünk kell. Ti pedig ne álljatok ott, gyertek ide közelebb, nektek is tudnotok kell mindenről, mert ez a csapatunk ügye is - fordult a többiekhez, akik erre lassan odacammogtak az ágy mellé. - Szóval, Hongki, elmeséled te, vagy inkább én mondjam el?

- Majd én elmondom, mert minden az én hibám - vállalta magára a feladatot Geunsuk. - Az a helyzet, hogy Hongki és én szeretjük egymást - mondta, és ujjait összekulcsolta szerelme ujjaival.

A fiúk köpni-nyelni nem tudtak ezt hallva, végül Seunghyun szólalt meg először:

 - Hogy mi??? De hát ti nem is... ti nem szeretitek a fiúkat. Mindig ezzel hülyültetek. Vagy akkor az nemcsak hülyülés volt?

- Igazából akkor még az volt. Ez a dolog köztünk csak most kezdődött. Mi sem akartuk bevallani magunknak, de rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni – felelte Hongki.

- Akkor ott Fukuokában ezért tűntél el úgy? És utána a repülőn is ezért voltál olyan szomorú? - kérdezte Minhwan.

- Igen, így történt. Minden akkor kezdődött, egy véletlen balesettel, amit el akartunk felejteni. De csak egymásra tudtunk gondolni, igaz? – pillantott Hongki Geunsukra, aki édesen visszatekintett rá, bólintott egyet, majd megszólalt:

- Megbeszéltük, hogy komolyan gondoljuk a dolgot, ezért nyilvánosságra kell hoznunk a kapcsolatunkat. Persze ő nagyon aggódik, hogy ezzel gondot fogunk okozni a csapatotoknak.

- Éppen erről akartam veletek beszélni – szólt Jonghun - Úgy gondoltam, felhívom a menedzsert, és mindent elmondok neki. Azután megkeresem az egyik tévét, és kérek tőlük egy kis szereplést valamelyik talk showban, persze ha ez neked is megfelel, Geunsuk. Mit szóltok?

A fiúk még mindig emésztgették a hallottakat, végül Seunghyun szólalt meg:

- De mi lesz, ha a menedzser kiakad, és fel akarja majd bontani velünk a szerződést?

- Emiatt én is nagyon aggódtam, de ne féljetek, megvan a módszerem, hogy leállítsam. És arra is, hogy meggyőzzem arról, hogy ez még előnyös is lehet a csapatunknak.

Hongki erre röhögésben tört ki:

- Heechul adott egy-két tippet, igaz? Nem hittem volna, hogy te is bekerülsz a gyűjteményébe.

- Hát... erre nincs mentségem - pirult el Jonghun. - Akkor belevághatunk? Mit szóltok? - nézett végig a fiúkon.

Hongki és szerelme rögtön bólogatni kezdtek, ezt látva a többiek is helyeseltek.

- Rendben, akkor már hívom is a menedzsert, ne halogassuk tovább a dolgot. Megpróbálom úgy intézni a dolgokat, hogy még ma szerepelhessünk a TV-ben. Ahogy elintéztem valamit, hívlak titeket!

Erre már mindenki helyeselt, és a leader fel is hívta a menedzsert, hogy közölje vele, hogy sürgősén beszélniük kell. Azonnal oda is indult, a fiúk pedig elkísérték. Ahogy kiléptek a folyosóra, Heechul még búcsúzóul rákacsintott Jonghunra, majd ő lépett be a szobába:

- Hogy vagytok, fiúkák? Jó volt az éjszaka?

- Hja! Mondtam már, hogy engem ne nevezz így! Amúgy ezt mi is kérdezhetnénk tőled - válaszolt Hongki.

- Jól van, elfelejtettem, hogy csak az ő fiúkája vagy. Ami azt illeti, tudnék mit mesélni – nyalta meg az ajkait Heechul, miközben egy pillanatra becsukta a szemeit.

- Nehogy elkezdd! - vágott közbe Geunsuk. - Ezt csak meséld el Donghaenek, ő majd biztos értékeli.

 - Jól van, értettem - emelte maga elé a kezeit Heechul, miközben felhúzta a szemöldökét, és olyan ártatlan képet vágott, mint aki kettőig sem tud számolni. - Akkor miről is beszéljünk? Ja, igen! Tudtátok, hogy nálunk meg Yesung és Wookie talált egymásra? A kis sunyik, olyan csendben voltak egész este, csak azt láttuk, hogy reggel kézen fogva járkálnak. Meg olyan is volt, hogy Hyukie-ról leszakadt a felső a koncert kellős közepén – kezdte mesélni a sztorikat, amivel órákon át elszórakoztatott mindenkit.

Viszont még az ebéd előtt vissza kellett utaznia Szöulba, így búcsút vett, és egyenesen a reptérre ment. Ekkor Geunsuk is felhívta a menedzserét, és elmondott neki mindent. Persze kiabálás lett belőle, de neki volt igaza: a menedzsere kénytelen volt elfogadni a döntését, és azt, hogy valószínűleg még aznap megtudják ezt az angolnák. Ezután segített Hongkinak összepakolni a holmijait.

Már túl voltak az ebéden, mikor Jonghun belépett az ajtón.

- Jó híreim vannak! Minden oké, a menedzsert lerendeztem, a tévések pedig egy óra múlva várnak minket. Már szóltam a többieknek, szerintem mindjárt ide is érnek.

- Tényleg? Mi mondtál a menedzsernek? - kérdezte Hongki megkönnyebbülten.

- Mondjuk azt, hogy felvázoltam előtte egy másik lehetőséget, amelynek a megvalósításában Heechul is örömmel részt venne. Aztán egy pár példával meggyőztem arról, hogy hasznunkra is válhat, ha ebbe az irányba változik az imázsunk. És... sikerült! Nem tetszett neki a dolog, de elfogadta. Látod, nemcsak te vagy jó az emberek meggyőzésében! - nézett boldogan Hongkira.

Nemsokára a többiek is megérkeztek. Persze ők is örömmel fogadták a hírt, és együtt indultak a stúdióba. A show nagyon jól sikerült. A műsorvezető kicsit meglepődött a fiúk vallomásán, de végig jó hangulatban folyt a beszélgetés. Heechulnak igaza volt: a stúdióban ülő rajongók sikítva és tapsolva fogadták a hírt.

Miután távoztak a stúdióból, mind megkönnyebbültek. Úgy döntöttek, elmennek együtt vacsorázni, hogy megünnepeljék a sikert.

Alig, hogy leültek az asztalhoz, három lány odaszaladt hozzájuk, hogy autogrammot kérjen. Az egyik Geunsuk kezébe adta a füzetet, aki gyorsan oda is firkantotta a nevét, majd továbbadta azt a mellette ülő Hongkinak. Ekkor közelebb lépett az asztalhoz a másik lány, és szerényen megszólalt:

- Bocsánat, de... megkérdezhetem, hogy igaz-e az, amit az előbb...

Hongki meg se várta, hogy a lány befejezze a mondatot, már közbeszólt:

 - Igen, igaz, mi egy pár vagyunk - mondta, és megfogta párja kezét, majd édesen ránézett.

A lány erre összenézett barátnőivel, mind elpirultak, és arcukat eltakarva nevetni kezdtek. Ekkor került a füzet Jaejin kezébe, aki fintorogva szólalt meg:

- Tss... Még a végén Hongki népszerűbb lesz, mint mi.

Erre oldalba lökte őt a mellette ülő Minhwan:

- Ő már eddig is népszerűbb volt, törődj bele! A lányok szeretik a nikkelbolhákat.

- Nemcsak ők, az én eszemet is elvette - szólalt meg Geunsuk, és rátette a másik kezét is Hongkiéra, és simogatni kezdte.

A lányok csak nézték őket, és meg sem tudtak szólalni, csak pirultak, és egymást próbálták eltakarni. Ekkor került a füzet Seunghyun kezébe:

- Ugye, azért engem is szerettek? - kérdezte és ujjaival lassan eltakarta az arcát, miközben édesen mosolygott.

A lányok olvadtak a látványtól, amikor végül Jonghun kezébe került a füzet. Ő csak csendesen elvette azt, beleírta a nevét, majd a szokásos visszafogottan ellenállhatatlan mosolyával adta vissza a füzetet a legközelebb álló lány kezébe:

- Legyen szép napotok! Szeretünk titeket! - mondta.

Nem kellett semmit tennie, ennyi is bőven elég volt a hatáshoz. Szegény lányok már azt sem tudták, hová tegyék magukat, hajlongva mondták köszönetet, és piros arccal távoztak.

Közben kihozta a pincér az étlapot, amit mind nézegetni kezdtek.

- Hmm... haltorta! Ilyet akarok! - szólalt meg Hongki először, és közben meg is nyalta a száját.

- Valami zöldségeset akartam kérni, de inkább kipróbálom én is ezt, ha te ennyire szereted - nézett rá Geunsuk szerelmére. 

- Na, lássuk, ezeknek milyen a csirkéjük... Kérek egy csirkét édes-savanyú mártással - mondta Minhwan.

Jonghun csendben böngészte az étlapot, végül fel se nézett belőle, úgy szólalt meg:

- Kérek egy kimchi bokkeumbapot.

- Ezt te mióta szereted? Eddig rá sem néztél arra, amiben erjesztett hal van! Még akkor is kiköpted, mikor a szádba tömtük! - törtek ki a meglepődés szavai Seunghyunból.

Jonghun nem válaszolt, csak mosolygott, és még mindig nem nézett fel az étlapról.

- Hehe, lebuktál! Ez Heechul kedvence! - röhögött fel Hongki, miközben átkarolta Jonghun hátát.

- Hja, itt már senki se normális? Csak én láttam meg azt a három aranyos lányt az ablak melletti asztalnál? - kérdezte Jaejin. – Ja. igen... legyen egy bibimbap.

- Tényleg cukinak tűnnek a lányok, igazad van! És úgy látom, felénk nézegetnek. Lehet, hogy oda kéne mennünk? Hmm... nem is tudom… Kérek egy bulgogit - mondta Seunghyun.

Míg a fiúk az ételekre vártak, addig sem unatkoztak. Seunghyun elővette a telefonját, és az asztal közepére tette. Megint hárman nyúlkáltak a játékba, amit az arcukból ítélve élveztek.

Közben kihozták az ételeket. A fiúk még ekkor sem hagyták abba a játékot. Hongki csak nézte őket, és folyamatosan kommentálta az eseményeket, be nem állt a szája. Geunsuk erre átölelte, megfogott az evőpálcával egy kevés halat, bemártotta a szószba, és két szó között gyorsan szerelme szájába tolta.

- Nem mondták még, hogy túl sokat beszélsz? – hajolt egész közel az arcához.

Hongki erre befejezte a dumálást, de rágni is elfelejtett. Elpirult, majd elröhögte magát, úgy, hogy ha nem teszi oda a tenyerét, kiesik az étel a szájából. Elfordította a fejét, de még ekkor sem rágta meg, ami a szájában volt, csak nyelt egy nagyot, és ivott egy korty vizet. - Hja, meg se rágtad! Fájni fog a hasad, ha így eszel – húzódott hozzá ismét közel Geunsuk, és megsimogatta a hasát.

- Fejezzétek már be! Nem elég, hogy ez a csirke ilyen vacak, tőletek még az étvágyam is elmegy! - méltatlankodott Minhwan teli szájjal.

- Nézd már, megint minket néznek a lányok! Úgy látom, a sötét hajú rám mosolyog - szólalt meg Seunghyun.

- Én is úgy látom - mondta Jaejin a játékról felpillantva, teli szájjal.

Jonghun közben csak csendben evett, de ő is a telefonját nyomkodta.

- Hyung, hadd csináljak egy képet! - mondta Seunghyun, de meg sem várta a választ, csak kikapta a leader kezéből a telefont.

Előbbi kikerekedett szemekkel kapkodott a telefon után, amit Seunghyun fülig érő szájjal továbbadott a mellette ülő Minhwannak.

- Hja, adjátok vissza azonnal! - akadt ki Jonghun, és felállt a székből, hogy kivegye azt a fiú kezéből, aki viszont a kellő pillanatban odadobta azt Hongkinak.

Ő rápillantott, sunyi mosoly terült el arcán, erre - ahogy Jonghun odaért -  visszadobta  azt Seunghyun kezébe, aki ránézett, és hangosan olvasni kezdte a szöveget:

- Sosem fogom elfelejteni azt az estét, de kérlek, ne mondd... - szakadt félbe a mondat, mert ekkor a leader odaért, és mérgesen kikapta a telefont a fiú kezéből. Mindenki nevetésben tört ki, mire Jonghun megszólalt:

- Nem lehet igaz, hogy nem értitek, mi az a magánügy! Mindenemet lenyúljátok, ami rendben is van, de legalább a telefonomhoz ne nyúlnátok!

- Szeretünk, hyung! És nem kell előlünk eltitkolnod az érzéseidet. Csak a részletekre nem vagyunk kíváncsiak! - ölelte át a vállát Seunghyun.

- Eh, ez nem olyan. Ő nem a szerelmem… Tudjátok, milyen. De nem akarok erről beszélni többet - mondta lehajtott fejjel.

- Szerintem semmit nem kell szégyellned - nézett rá Geunsuk bátorítóan.

Seunghyun ekkor befejezte az evést. Letette a pálcikákat, és Jaejin felé fordult:

- Hja, én odamegyek azokhoz a lányokhoz. Velem jössz?

            -Nem is tudom… Jól van, az a kis vörös aranyosnak látszik. Minarie, te nem jössz? Úgyis hárman vannak.

Minhwan ekkor pillantott fel újra a játékról, miközben a szájába tette az utolsó falatot - Mehetünk! - vigyorgott teli szájjal, majd ahogy lenyelte az ételt, mindhárman felálltak, és odamentek a másik asztalhoz.

A lányok láthatóan nagyon örültek a nekik, néhány perc múlva már együtt nevetgéltek. Látva őket, Jonghun is elmosolyodott. Majd ránézett Hongkiékra, akik egymás kezét szorongatták, és úgy gondolta, nem akar tovább zavarni.

- Én visszamegyek a hotelbe, még van egy kis dolgom, aztán pedig aludni szeretnék. Hongki, ne felejtsd el, holnap délben találkozunk a szobámban, mert indulnunk kell.

- Miért mész, hyung? Még nincs is késő. Miattunk ne aggódj! És a holnap miatt se! Megígérem, pontos leszek! - mondta Hongki.

- Az az igazság, hogy szeretnék írni egy dalt, legalábbis elkezdem. Ahhoz pedig csend kell.

- Várj, akkor mi is megyünk veled. Ezek hárman úgyis jól elvannak ott. Egyetértünk? - szólalt meg Geunsuk, és sunyi pillantást vetett szerelmére.

- Felőlem mehetünk - nézett rá vissza Hongki huncut mosollyal.

Kifizették a számlát, majd mindhárman felálltak az asztaltól, és lassan kifelé indultak. Geunsukék egymás kezét fogva sétáltak a kijárathoz, mellettük Jonghun lépdelt egyenesen, de csak látszólag nézett maga elé, valójában máshol járt gondolatban. Az étterem előtt Geunsuk bérelt autójába ültek be mindhárman, és két testőr is velük tartott, a többieket hazaküldték.

A hotelbe érve először Jonghun szobájához indultak, majd az ajtóban elbúcsúztak tőle. Ezután a két fiú kacéran egymásra nézett, és beszálltak a liftbe. Ahogy becsukódott a lift ajtaja, Geunsuk szerelme mögé lépett, és magához ölelte őt. Hongki becsukta szemeit, és hozzábújt.

- A fenébe, nem emlékszem. Segítened kell. Melyikünk kezdte akkor? – szólalt meg, és ekkor kinyílt a lift ajtaja, mert meg is érkeztek.

El is akart azonnal indulni, de Geunsuk nem engedte, csak tovább ölelte őt a liftben. Odahajolt Hongki füléhez, miközben ujjait lágyan rátette az ajkaira.

- Már megint szövegelsz, és nem tudsz nyugton maradni. A múltkor csendben voltál, arra emlékszem. Lehet, hogy most is innod kellett volna egy kicsit, szép szemű fiú, há? – súgta a fülébe, majd orrát lassan végighúzta annak fülcimpáján.

Hongki testén végigfutott a hideg, már nem akart sehova rohanni, és a szava is elakadt. Csak hagyta, hogy szerelme vezesse, akihez egyre szorosabban hozzábújt.

Geunsuk észrevette ezt, és elmosolyodott. Megfogta a kezeit, és apró csókokat nyomott a nyakára. Ezután alányúlt szerelme pólójának, és mindkét kezével lassan végigsimította a felsőtestét. A nadrágjához érve a férfiasságánál állt meg.

- Gyere, menjünk – súgta újra a fülébe, és lassan kitolta őt a liftből a folyosóra.

Hongki átadta magát kedvesének, hagyta, hogy ő irányítson. Lassan haladtak végig a folyosón, miközben Geunsuk visszacsúsztatta kezeit a pólója alá, és minden négyzetcentimétert végigsimogatott ujjaival.

Párja egyre jobban kapkodta a levegőt, már alig tudott uralkodni magán, mikor az ajtóhoz értek. Geunsuk egyik kezével hátranyúlt a farmerja hátsó zsebében levő kulcsért, közben idegesen nézett a mennyezetre, mert először alig fért bele a keze, azután pedig nem bírta kihúzni azt.

Hongki kihasználta a két-három másodpercnyi szünetet. Kiszabadította magát szerelme öleléséből, szembefordult vele, és azonnal rátapasztotta ajkait az övéire, és nyelvével is lágyan simogatni kezdte az övét.

Geunsuk meglepődött, de persze azonnal viszonozta a vad csókot. Az érzés szétterjedt a szívéből, és az egész testében érezte. El is felejtette már a kulcsot, csak szerelmét akarta érezni, újra szorosan átölelte őt mindkét karjával.

Hongki viszont nem felejtkezett el a kulcsról, megmarkolta párja hátsó felét, majd benyúlt érte a nadrágzsebébe. Először neki sem sikerült kivenni azt, így mindketten belemosolyogtak a csókba. Pár másodperc egymásra vigyorgás után végül mégis sikerült. Csillogó szemekkel tette a kulcsot a zárba, és mikor kinyílt az ajtó, szerelme ismét átölelte őt, és úgy tolta be az ajtón.   

       Belépve a szobába, úgy estek egymásnak, mint akik már évek óta várnak a másikra. Nyelvük vadul táncolt egymás szájában, miközben Hongki elkezdte kigombolni szerelme ingét, de nem igazán boldogult vele:

- Nem lehet igaz! Jó, hogy nem tekerted körbe magad cipőfűzővel! – szólalt meg méltatlankodva.

- Tsss. Miért nem szólsz, hogy segítsek? – vetett rá szenvedélyes pillantást Geunsuk, és lassan levette magáról párjai kezeit. Mindegyik ujját egyenként végigcsókolta, majd ismét a szemébe tekintett. – Inkább foglalkozz mással! – vetett rá huncut pillantást, és a nadrágja övére helyezte a fiú kezeit, miközben elkezdte kigombolni az inget magán.

Hongkit nagyon felizgatta ez, ismét szerelme ajkaira tapadt, miközben elkezdte kicsatolni annak nadrágján az övet. Közben Geunsuk kigombolta az inget, és ledobta magáról. Végre ismét teljesen szerelmére koncentrálhatott.

Megfogta párja pólóját, és gyorsan levette róla, majd ledobta a földre. Átölelte a nyakát, és a kulcscsontját kezdte el csókolgatni. Hongki halk nyögéssel tudatta, mennyire élvezi ezt, hiszen erre vágyott attól a naptól fogva.

Geunsuk megfogta őt a derekánál, és az ágy felé tolta, miközben csókjaival áttért a nyakára, amivel még inkább felizgatta őt. Hongki válaszul két kezével megmarkolta szerelme formás fenekét, majd letolta a nadrágot annak térdéig, ahonnan az magától is lecsúszott.

Geunsuk is kedvese nadrágja tájékán járt kezeivel, és ki akarta gombolni azt, de ő sem igazán boldogult:

- Ez gyerekzáras? – vigyorgott.

- Hülye. Tudod, mi volt a múltkor is a tévében. Azóta csak ilyet merek felvenni, nehogy megint lecsússzon a sliccem. 

Geunsuk elkezdett röhögni.

- Annyira szeretlek, tudod? És most visszagondolva, olyan cuki voltál, ahogy végig ott tartottad a kezed. Sajnáltalak is.

- Veled is volt ilyen, emlékszem! Sőt, te észre sem vetted! Mindenki látta az alsódat! – vigyorgott vissza kajánul Hongki.

- Igen, akkor mindenki látta, de most csak te láthatod. Mit szólsz hozzá? Ide nézz, sikerült! – pillantott szerelme kigombolt nadrágjára, ami végigcsúszott annak lábán, egészen a földig.

- Na, azért. Mostmár az enyém vagy! – nézett rá vissza Hongki csillogó szemekkel, és egy mozdulattal lelökte őt az ágyra.

- Te mindig meg tudsz lepni – szólalt meg a másik ellágyulva, miközben szerelme óvatosan fölé mászott.

- Igen, én veszélyes vagyok, tudod. Neked most annyi, szexi egoherceg! – vetett rá pimasz mosolyt Hongki, és szerelme mellkasát kezdte csókolgatni.

Geunsuk nagyon kívánta a fiú csókjait, egyre közelebb húzta őt magához. Megmarkolta annak kemény férfiasságát, majd kezeivel lejjebb húzta rajta az alsót, és jobb kezével izgatni kezdte azt.

Hongki egyre hangosabban élvezte ezt, miközben párja egyre gyorsított a tempón, és még közelebb húzta őt magához. Óvatosan ráült Geunsuk férfiasságára, és lassan mozogni kezdett rajta.

Ekkor szerelme is nyögni kezdett, először csak halkan, majd egyre hangosabban. Mindketten folyamatosan gyorsítottak a tempón, végül szinte egyszerre jutottak a csúcsra, miközben szorosan átölelték egymást.

Mindketten levegőért kapkodva gyönyörködtek a másikban, majd egymás karjaiba bújva húzták magukra a takarót. Amikor a lélegzetvételeik kezdtek visszaállni a normális tempóra, Hongki kuncogni kezdett, de nem mondott semmit

- Mi az? – emelte fel a fejét Geunsuk, aki szerelme alatt feküdt.

- Semmi, csak az, hogy… hehe… te voltál nekem az első fiú… hehe – nevetett.

- Ebben mi a vicces? Te is az első fiú vagy nálam. És nem is szeretnék másodikat. Csak téged szeretlek - karolta át Geunsuk szerelmét.

- Én is nagyon szeretlek – mondta Hongki, miközben kedvese karjait simogatta.

Becsukták a szemeiket, és csak hallgatták egymás lélegzetvételeit. Így aludtak el együtt egy csendes nyári estén, egy olyan hotelszobában, mint amilyenben a szerelmük elkezdődött

    

...Ézemi...