Amikor az angyalok elvarázsolják egymást (JGS & Hongki) 4.Szeretlek

Figyelmeztetés: 12+ és yaoi

Közben a kórházban Jonghun még mindig Hongki ágya mellett ült, mikor a fiú elkezdte mozgatni az ujjait. A leader szájára örömteli mosoly húzódott, és két kezével megfogta barátja kezét:

- Hallasz engem?

Hongki résnyire nyitotta szemeit, majd maga fölé nézett. Óvatosan elfordította a fejét, hogy többet lásson a szobából. Ekkor pillantotta meg a mellette ülő Jonghunt.

- Mi történt? - kérdezte halkan.

Bekötött csuklóját be akarta hajlítani, de felszisszent a fájdalomtól. Másik kezét kivette Jonghun kezei közül, és azzal tapogatta végig a csuklóján lévő kötést. Ekkor tűnt fel neki, hogy szörnyen fáj a feje. Odanyúlt, és ezt a kötést is végigtapogatta kezével. Barátja megfogta a kezét, és visszahelyezte a takaróra:

- Ne piszkáld. Megsérültél. Baleseted volt, és most itt vagy Shanghaiban a kórházban. Hogy érzed magad?

- Fáj a fejem, nagyon. Baleset? Csak azt tudom, hogy rohantam a reptér felé, mert ott volt... Oda kellett mennem... Mi történt?

Ezeket hallva Jonghun megint elgondolkodott:

Mi a fene lehet emögött?

Így válaszolt barátjának:

- Kirohantál az útra, nem néztél körül, és elütött egy autó.

Hongkinak ekkor már előjöttek az emlékei. Pár másodpercig nézett maga elé, majd megszólalt:

 -  Csak ti voltatok itt velem? Mintha valaki más hangját is hallottam volna álmomban.

- Igen, Geunsuk is itt volt. Lemondta a programjait, hogy veled maradjon, mert aggódott érted, és beszélni akart veled, mikor felébredsz. De muszáj volt visszarepülnie Japánba. Kért, hogy mondjam el, hogy fontos vagy neki.

Hongki szíve nagyot dobbant, ahogy meghallotta ezeket a szavakat.

Itt volt vele? És azt mondta, hogy fontos neki? Talán nem is bánta meg azt a dolgot? Vagy ezt csak barátságból tette? Meg kell tudnia!

Felkapta a fejét a párnáról, és megemelte a mellkasát, hogy felkeljen, ekkor azonban éles fájdalom hasított a fejébe. Jonghun gyorsan rátette a kezét a vállaira, és így szólt:

- Feküdj vissza, nem kelhetsz fel!

Hongki nagyon nem akart visszafeküdni, de a fájdalom visszakényszerítette fejét a párnára.

- De nekem látnom kell... mindenképpen. Látni akarom őt.

- Már egy órája elrepült. Maradj nyugton. Még most sem vagy hajlandó elmondani, mi ez az egész dolog veled? Tudom, hogy ő is érintett benne, mert miatta rohantál ki az útra. Ő sem mondott semmit nekem, csak veled akart beszélni.

- Sajnálom hyung, de ez nem olyan dolog... előbb vele kell beszélnem. Tőle függ minden, én már felkészültem. Később elmondom, megígérem.

Ezt hallva Jonghun fejében még zavarosabbá vált minden.

Mi függ Geunsuktól, amire fel kell készülni? Ennek egyre inkább semmi értelme.

- Szólok a többieknek, hogy felébredtél. Nagyon fognak örülni - mondta Jonghun, miközben elővette telefonját, és már hívta is Jaejint. Közben viszont már annyira idegesítette a két fiú titka, hogy nem bírt tovább a fenekén maradni.

Miután letette a telefont, Hongkinak azt mondta, hogy WC-re megy, de ahogy kilépett a folyosóra, az ott álló testőrökhöz fordult:

- Figyeljenek ide! Emlékeznek a múlt héten arra a napra, mikor Fukuokában koncerteztünk?

A testőrök bólintottak.

- Jól van. Este a koncert után vacsoráztunk, aztán pedig Hongki elment a barátjával találkozni. Önök közül volt valaki, aki vele ment?

Erre az egyik testőr a három közül lehajtotta a fejét.

- Rendben. Akkor elmondaná nekem, hogy mi történt velük azon az éjszakán?

 A testőr kínos arckifejezéssel forgatta a szemeit.

- Válaszoljon kérem, nagyon fontos! Hongki valami olyan miatt szenvedett balesetet, ami azon az éjszakán történt. Tudnom kell!

- Nem mondhatok semmit, sajnálom. Mindketten megkértek, hogy senkinek ne mondjak el semmit.

- De én vagyok a leader, jogom van tudni, hogy mi történik a csapattagokkal. Mondja el, kérem!

- Kifejezetten azt kérték, hogy a csapattagoknak se mondjak semmit. Nagyon sajnálom.

- De értse meg, hogy... - kezdte el a mondatot, mikor a csapat többi tagja mosollyal az arcán befordult a folyosó sarkán.

- De jó, akkor tényleg magához tért? - lépett oda boldogan Minhwan, és ekkor már a többiek is odagyűltek, másik három testőr társaságában.

- Igen, menjetek be hozzá - válaszolt Jonghun zavartan.

- Miért, te be sem akarsz már jönni? - kérdezte Seunghyun

- De... persze, menjünk - indult el csalódottan a leader a fiúkkal, mert nagyon zavarta, hogy nem tudott meg semmit.

A szobába belépve Seunghyun azonnal odaszaladt Hongkihoz, és vigyorogva átölelte őt. A többiek is követték.

- Hja, ne ilyen erősen, nem kapok levegőt! - szólalt meg mosolyogva Hongki.

- Mi is alig kaptunk levegőt, mikor a szemünk előtt ütött el az autó. Hogy lehettél ilyen hülye, há? - szólt hozzá Minhwan.

- Tényleg halálra rémítettél minket. Ezért büntetés jár - mondta Seunghyun, erre alányúlt a takarónak, és elkezdte csikizni Hongki oldalát. A többiek is azonnal csatlakoztak hozzá, így hárman egyszerre csikizték szegényt.

Hongki fetrengett, sikítozott, majd a fejét fogta, ami megfájdult a nevetéstől.

- Jajj neeee… hagyjátok abba! Ez nem ér, nem tudok elmenekülni! Jól van, feladom, ti nyerteteeek… Jajj, a fejem - mondta végül levegő után kapkodva. Ekkor hagyták abba a csikizést, de együtt nevettek tovább.

Jonghun ott állt a hátuk mögött, és még mindig Hongki és Keunsuk közös titkán rágódott. Ekkor jutott eszébe, hogy neki nem is szólt még, hogy Hongki felébredt. Elővette a telefonját és kilépett a folyosóra, hogy felhívja.

Ahogy Geunsuk meghallotta a jó hírt, nagyon örült, és nem győzött neki köszönetet mondani, amiért vigyázott rá és szólt. Jonghun visszament a szobába, és mosolyt pillantott meg mindenki arcán. Látva őket, ő is mosolyogni kezdett.

A fiúk még egy-két órát ott voltak, közben Jonghunnal mindent megbeszéltek a készülő klippel kapcsolatban. A leader további tippekkel és tennivalókkal látta el őket. Természetesen Hongki többször is közbeszólt, így Jonghun kezdett megnyugodni a felől, hogy barátja tényleg jól van. A fiúknak el kellett menniük, hogy mindent elintézzenek. Búcsúzóul mind megölelték az ágyban fekvő Hongkit, és elmentek, így ő ismét kettesben maradt a leaderével.

Körülbelül fél óra múlva egyszercsak megszólalt Hongki telefonja. Fájós kezével kapkodott az éjjeliszekrényen, mert a másikkal nem ért el odáig, de ezzel nem bírta felemelni a telefont. Jonghun odalépett, hogy a kezébe adja, és látta, hogy a kijelzőn Geunsuk neve szerepel. Ahogy Hongki meglátta ezt, gyorsan megszólalt:

- Kérlek, menj ki egy kicsit! Négyszemközt akarok beszélni vele.

Jonghunnak nagyon rosszul esett ez, de nem akart vitatkozni. Kilépett hát az ajtón, majd maga mögött becsukta azt. Így a másik végre fel tudta venni a telefont. Ez a beszélgetés zajlott le köztük:

- Igen, én vagyok.

- Szia! Hallottam, hogy magadhoz tértél. Jól vagy? - kérdezte aggódó hangon Geunsuk.

- Jól vagyok, csak fáj a fejem, és a csuklóm. Azt hallottam, hogy itt voltál mellettem, és emiatt még a menedzsereddel is összevesztél.

- Igen, mert... hogy mondjam... mindenképpen beszélni akartam veled. Amikor megláttalak a földön fekve, vérző fejjel, azt hittem, vége a világnak. Attól féltem, meghalsz, és sose látlak többet.

- Vége a világnak nélkülem? Miért? - kérdezte vigyorogva Hongki, és közben érezte, ahogy egyre gyorsabban ver a szíve.

- Mert akkor... sose tudtam volna már... beszélni veled - mondta Geunsuk, és itt elcsuklott a hangja.

- És... mit akartál annyira elmondani? - kérdezte Hongki, miközben remegett a keze az izgalomtól.

- Nos… figyelj, nem tudom, mit reagálsz erre, de ha kiröhögsz, akkor is el kell mondanom. Az az igazság, hogy... nem tudok nélküled élni. Én hülye, akkor jöttem rá, mikor azt hittem, örökre elveszítelek. Azóta a részeg éjszaka óta állandóan rád gondolok. Tiszta vicc: én el akartalak csábítani akkor, te pedig elvarázsoltál. Először szörnyen éreztem magam emiatt. El akartalak felejteni, de akárhogy igyekeztem, nem ment.

Ezeket hallva Hong Kival forogni kezdett a szoba, és a szíve majd kiesett a helyéről.

Nem álmodik? Ez tényleg a valóság?

Csak vigyorgott hangtalanul, és szája elé tette az ujjait:

- Figyelj, Geunsuk, csak azt akarom mondani... hogy... szeretlek!

Ahogy ezt kimondta, szétterjedt testében a forróság. Sokszor mondott már ilyet neki az évek alatt, de mindig barátságból vagy poénból. Most viszont úgy érezte, mintha pillangók repkednének a hasában. Letette a telefont, és csak vigyorgott tovább, mint egy óvodás a karácsonyfa alatt, majd nyomott egy puszit a kijelzőre.

Pár perc múlva belépett a szobába Jonghun, és ezzel a fülig érő vigyorral az arcán látta meg Hongkit, aki erre gyorsan a fejére húzta a takarót.

- Na, megbeszéltétek, amit annyira akartatok? Bár az arcodat látva ez nem kérdés.

- Igen - válaszolt Hongki a takaró alól.

- Nekem is elmondanád a jó hírt?

Hongki lehúzta a fejéről a takarót. Arcán még mindig fülig érő mosoly ült, és a szemeiből is ugyanez sugárzott.

- Ááá… nem tudom, hogy mondjam el neked... én nem vagyok olyan, de ő... - kezdte el, majd érezte, hogy égni kezd az arca, és visszahúzta a takarót a fejére. - Jajj, de idiótán hangzik kimondva, de... úgy tűnik, egymásba szerettünk.

Jonghun ledöbbent azon, amit hallott, nem akart hinni a fülének.

- Micsoda? Te és Geunsuk? De ő nem szereti a fiúkat, és úgy tudom, te sem.

- Így van. De valahogy Fukuokában… elvarázsoltuk egymást. Azon az éjszakán sokat ittunk, ő poénból el akart csábítani, de aztán valahogy az ágyban kötöttünk ki. Azóta nem tudtam kiverni a fejemből azt az éjszakát, pedig sok részletre nem emlékszem. Az érzésre viszont tisztán emlékszem, és azóta is érzem a szívemben. Azt hittem, ő nem akarna tőlem semmit, ezért szomorú voltam, de mindenképpen látni akartam. Ezért mikor megpillantottam őt a reptéren, csak rohantam felé anélkül, hogy körülnéztem volna.

Jonghun nyelt egyet, ahogy ezt meghallotta. Csak pörögtek a gondolatai.

Hogy lehetséges ez? Ő a kezdetektől érzéseket táplált iránta, miközben mellette élt, de meg kellett elégednie a barátságával. Éppen emiatt nagyon nehéz volt neki elnyomni az érzéseit, de nagy nehezen megtette. Az a tény segített neki ebben, hogy a fiú csak a lányokat szereti. Most meg ez? Nem lehet igaz!

Hongki közben folytatta. - Kérlek, a többieknek ne mondj még semmit, a menedzserünknek meg főleg ne. Még nem tudom, mi lesz velünk. Később mindenkinek elmondom.

- Rendben van. De addig legyetek észnél, mert egy botrány mindent tönkretehet.

- Persze, ezt mondanod sem kell!

Közben Japánban Geunsuk éppen a sminkes székben ült, mikor felhívta Hongkit. Persze addig mindenkit kiküldött az öltözőből. Miután a fiú azt mondta neki, hogy szereti, és letette a telefont, örömében sikított egyet, és megpördült a görgős székkel. Elszédült, de tovább vigyorgott, nem akarta elhinni, hogy ez tényleg vele történik, és tényleg ennyire boldoggá teszi ez az őrület. De már nem aggódott ezen. Kiáltott egy nagyot a kint állóknak, hogy bejöhetnek.

Arcára természetes hatású alapozót és púdert tett a kozmetikus, szemeit alul sötétszürke szemceruzával emelte ki. Haját pedig szabadon hagyta, és néhány nagyobb hullámot sütött bele. Sötétszürke pólót kapott fehér nadrággal és bézs zakóval. Indulhatott a TV showba, ahol a műsorvezető már várta.

Először jöttek a szokásos kérdések a terveiről, és arról, hogy mi történt vele mostanában. Mosolyogva válaszolt mindenre, megjelenésével és kedvességével a helyszínen és a képernyőn keresztül is elkápráztatta a nézőket. Azután jött a kérdés, amire nem számított:

- Van valaki most a mi hercegünk szívében? - kérdezte mosollyal a női műsorvezető, mire a stúdióban ülők is hallhatóan jelezték, mennyire kíváncsiak erre.

Geunsukot viszont nagyon váratlanul érte ez a kérdés, pedig szinte mindig kérdeznek tőle hasonlót. Elpirult, lehajtotta a fejét, és elmosolyodott. Nem szólalt meg. A stúdióban mindenki sikítani kezdett, mire megszólalt a műsorvezető:

- Azt hiszem, megkaptuk a választ. Megosztod velünk, ki az a szerencsés, aki elnyerte a szívedet?

Geunsuk ettől még inkább zavarba jött, pedig nagyon igyekezett magához térni. Kifújta a levegőt, felemelte a fejét, és komoly arcot próbált vágni:

- Igazából már régóta ismerem, de csak most kerültünk közel egymáshoz. Kérlek, ne kérdezzetek most többet róla, nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni őt.

- Rendben van. Akkor a hercegünk életében elkezdődött valami. Az angolnák egyik szeme sír, a másik pedig nevet. De az biztos, hogy minden angolna azt szeretné, hogy boldog legyél, igaz? - fordult a nő a közönség felé, akik hangosan sikítani kezdtek. - Sok sikert és sok boldogságot kívánunk! - fejezte be a mondandóját, a közönség pedig újra sikított.

Közben Kínában a három fiú visszament a kórházba. Hongki már felült az ágyban, de arcáról akkor sem lehetett letörölni a mosolyt, amikor beléptek hozzá. Ahogy Jaejin meglátta, rögtön meg is kérdezte:

- Hát te meg minek örülsz ennyire? Annak, hogy csak mi dolgozunk és futkosunk, te meg itt heverészel, há? - És ezt kimondva összeborzolta Hongki haját.

Ő viszont csak vigyorgott szótlanul, mire Seunghyun szólalt meg:

- Nem-nem, én tudom, mitől olyan boldog. Nem láttad azt a nővérkét? Gyönyörű szemei vannak és szép hosszú lábai. Én is vigyorognék, ha ő adná a kezembe a gyógyszert, és takargatna.

Erre mindenkiből kitört a nevetés. Minhwan unottan lóbálta a lábát az ágy szélén ülve, és ekkor jutott eszébe, hogy ott van egy TV velük szemben. Odanyúlt az éjjeliszekrényre a távirányítóért, és bekapcsolta. A hang le volt némítva, így a többiek nem foglalkoztak ezzel, nyugodtan beszélgettek tovább.

Minhwan elkezdett kapcsolgatni a csatornák között, végül egy rajzfilmet kezdett el nézni. Pár perc után viszont megunta, és tovább kapcsolt. Meglátta a japán TV showt, és a többiekhez fordult:

- Nézzétek! Geunsuk éppen itt szerepel!

Hongki kikapta a kezéből a távirányítót, és azonnal adott egy kis hangerőt. Erre már a többiek is odafigyeltek, és együtt nézték csendben a műsort. Hongkii szíve már a látványtól felgyorsult, a zavarba ejtő kérdésnél pedig úgy érezte, fülig vörösödik.

Geunsuk válasza után azonnal továbbkapcsolt, és odatette a távirányítót Minwan mellé, aki erre megszólalt:

- Hja, te nem vagy rá kíváncsi? Miért kapcsoltál el? Az egohercegünk szerelmes, hehe! Bár te biztos tudtál már róla – fordult szembe Hongkival. - Mi van az arcoddal? Az előbb még nem voltál ilyen piros. Belázasodtál? – kérdezte, és ijedten tette kezét a fiú homlokára, ahol az kilátszott a kötés alól. - Meleg vagy egy kicsit, szólok a nővérkének.

- Nem kell, nemrég kaptam már lázcsillapítót - szólalt meg Hongki, és fellélegzett, hogy nem bukott le.

- Ááá, ilyen lehetőséget kihagyni… Ha én feküdnék itt, minden pillanatot kihasználnék, hogy közel hajoljon hozzám! - szólalt meg Seunghyun.

Hongki elmosolyodott, de persze csak Geunsuk arckifejezése és mondatai jártak a fejében. Megint vigyorogni kezdett.

- Tudtam én, hogy tetszik neked, miért tagadod? Majd én összehozlak vele! - mondta Seunghyun.

- Ne! Nem, én tényleg nem szeretném...

- Ne tagadd, látszik rajtad, hogy elvarázsoltak. Majd mi elintézzük, ne aggódj.

Hongkinak nem tetszett, hogy ezt hiszik a társai, a lányt pedig főleg nem akarta belekeverni ebbe. Annak viszont örült, hogy emiatt nem bukott le.

Ekkor csilingelni kezdett a telefonja, sms-e jött. Az eddig szótlan Jonghun gyorsan odakapott az éjjeli szekrényre a telefonért, és Hongki kezébe nyomta. Az üzenet Geunsuktól érkezett, aki ezt írta neki:

Szia! Most lett vége a TV műsoromnak. Majd nézd meg az ismétlést, tetszeni fog. A következő fellépésem két nap múlva lesz. Mit szólnál hozzá, ha meglátogatnálak holnap? SZERETLEK!

Hongki szíve majd’ kiesett a helyéről ezt olvasva. Ahogy a végén felemelte a fejét, Seunghyun kikapta a kezéből a telefont, és olvasni kezdte, miközben Jaejin és Minhwan is odahajolt kíváncsian.

- Szeretlek... Ti még mindig nem szoktatok le erről? - kérdezte Jaejin.

- Adjátok neki vissza a telefont, meg amúgy is százszor megbeszéltük, hogy nem olvassátok el egymás SMS-eit - szólalt meg Jonghun, és kezét nyújtotta a telefonért.

- Igazad van – mondta szégyenkezve Seunghyun, majd Hong Kihoz fordult:

- Sajnálom, nem fordul elő többet - mondta, és az ágy másik oldalára tette a telefont, hogy a fiú könnyedén elérhesse.

- Ehh, te teljesen máshol jársz. Jól elszédített az a nővérke - szólt közbe Minhwan, mikor meglátta, hogy Hongki semmit nem reagál, csak mosolyog.

- Nem is igaz, ő nem érdekel – szólalt meg végre magához térve.

- Persze-persze - mondta Jaejin.

- Jól van, fiúk, akkor beszéljük meg a fontos dolgokat - szólt közbe Jonghun. - Az orvos szerint ha minden rendben megy, még egy-két napig tartják benn Hongkit. Tehát a jövő heti programjainkat egyelőre nem kell lemondanunk. Addig is, a holnapra tervezett interjún Jaejin és én fogunk megjelenni, és képviselni a csapatot. Rendben van ez így?

- Persze, hyung - válaszoltak egyszerre a fiúk.

- A videoklippel mi a helyzet? Elkészült?

- Igen, nagyon jó lett. Mindent beletettünk, amit kértél. - mondta Jaejin.

- Ennek örülök, köszönöm a munkátokat. Még ma este itt maradok Hongkival, aztán reggel megnézem a klipet.

- Én már jól vagyok, nem kell itt lenned egész éjjel ebben a kényelmetlen székben - mondta Hongki.

- Biztos vagy benne? Nem lesz semmi baj, ha egyedül fogsz itt feküdni?

- Megleszek, ne félj. Az is elég baj, hogy én nem tudok részt venni a munkában, neked ott kell lenned, te vagy a leader. Amúgy is jól vagyok, látod? - kérdezte, miközben fülig ért a vigyor az arcán. - Írnom kell a primadonnáknak, biztos nagyon aggódnak már értem. Utána meg majd játszok egy kicsit. Menj nyugodtan, biztos nagyon fáradt vagy.

- Jól van, de azonnal szólj, ha szükséged van valamire!

- De átlátszó vagy! Tudom én, hogy csak vele akarsz kettesben maradni. Menjünk fiúk, hagyjuk kibontakozni! - mondta mosolyogva Seunghyun.

- Neki mindegy, hogy hagyjuk-e, úgyis kibontakozik - szólalt meg Jaejin, és ezen mindenki jót nevetett.

- Jól van, akkor mi megyünk. Holnap lehet, hogy későn jövünk, a klippel kapcsolatban mindennek kész kell lennie.

- Persze, menjetek csak! – válaszolt Hongki.

Mindenki kiment az ajtón, és ő egyedül maradt a szobában. Hátradőlt, fejét az ágykeretre hajtotta, és vigyorogni kezdett, majd úgy nevetett, hogy alig bírta tenyerével eltompítani a hangot, és a feje is megfájdult. Ekkor jutott eszébe, hogy Geunsuknak nem is írt még vissza semmit. Megfogta a telefonját, és ezt írta:

Láttam a műsort. Csak nem rám gondoltál? Várom, hogy itt legyél. Nagyon szeretlek!

Mosollyal az arcán küldte el az üzenetet, majd szavához híven a twitterrel kezdett foglalkozni. Csinált magáról egy képet, ahol fájós kezével a fejére mutat, de közben fülig ér a szája. Feltöltötte a képet, és melléírta, hogy már jól van.

Alig, hogy ezt megtette, máris jött egy válasz: Geunsuk vigyorgó smileyt írt a képhez, ami nagyon tetszett Hongkinak. Még egy pár oldalon szintén a primadonnáknak írt üzeneteket, mikor a szokásos hang kíséretében felugrott a chat ablak. Heechul írt neki. Így beszélgettek:

- Szia! Hallottam, hogy elütött egy autó, jól vagy???

- Szia! De régen beszéltünk! Mostmár igen, pár nap múlva haza is engednek.

- Jól van, akkor megnyugodtam. Annyira aggódtam érted! Igaz, amit beszélnek, hogy te rohantál ki az autó elé, mert nem néztél körül? És azt is hallottam, hogy Geunsuk veled volt a kórházban.

- Igaz, de ez egy hosszú történet, pár nap múlva mindent elmondok.

- Arra gondolsz, hogy Japánban összemelegedtél vele?

Hongkiban meghűlt a vér, mikor ezt elolvasta. Megmozdulni is alig bírt:

- Te honnan tudod ezt? Más is tudja???

- Onew mondta el. Látta, ahogy reggel kisettenkedtél a szobájából. Keke, akkor tényleg igaz! Szép fogás! Csak azt nem értem, hogyhogy te? Téged sosem érdekeltek a fiúk.

- Mi??? Onew? Én nem láttam senkit, mikor kijöttem. Én megölöm! Hogy merte elmondani? Kinek mondta még el? Ha ez kiszivárog, mielőtt mi nyilatkoznánk róla, hatalmas botrány lesz belőle.

- Csak nyugi, fiúka! Lehet, hogy szeretünk pletyizni, de erre nagyon odafigyelünk, nem tudod? Nem ez az első ilyen eset, és az elején a mi menedzserünk is kiakadt, de aztán rájött, hogy a lányok így is imádnak minket, sőt... Nem lesz semmi baj, csak élvezd az életet! De mesélj már, hogy történt? Minden részletről tudni akarok!

- Először is, ne hívj így, nem vagyok a kurvád. Másodszor meg, azért mondjam el, hogy elpletykáld Leeteuknek meg Donghaenak? Ez nemcsak egy olyan kaland, mint a tieid. Én azt hiszem, beleszerettem. Nem akarom, hogy kitálald másnak azt, ami a szívemben van. Egyébként sem itt kéne ezt megbeszélni.

- Te beleszerettél?? Csak nem elcsábított a szexi tekintetével? Nagyon tud nézni! De most esik le, ő sem szereti a fiúkat, legalábbis eddig nem szerette, mert mindig lepattintott. Tudod, hogy a szívügyeket sosem adom tovább, csak a szaftos kalandokat. Jól van, holnap úgyis csak a lábamat lógatnám. Helyette meglátogatlak, rendben?

- Oké, várlak! Geunsuk is holnap fog jönni.

- Á, szinte hallom, milyen hangosan ver a szíved! Csak fogd vissza magad, vagy jól torlaszold el az ajtót, kekeke!

- Ne magadból indulj ki! Én jó kisfiú vagyok, csak nyugodtan fekszem a takaró alatt.

- Hmm, kinézem belőle, hogy odasétál hozzád, és rád ugrik, akkor pedig rögtön elszáll a nyugalom, keke!

- Ne emlegess ilyeneket, így is annyira hiányzik…

- Jajj, úgy látom, tényleg nagy a baj! Akkor jó éjt vele! Kekeke!

- Neked meg Leeteukkel! Keke!

Hongki vigyorogva lépett ki a programból, majd letette telefonját az ágyra, maga mellé. Megfogta a párnát és vízszintesbe helyezte, majd rátette a fejét, és szép szemeit becsukva aludni próbált.

Reggel arra ébredt, hogy a nap már besüt a szobába. Nemsokára bement hozzá az orvos és a nővérke. Az orvos megnézte a leleteit és megvizsgálta őt, majd megkérte a nővérkét, hogy vegye le a kötést a fejéről, hogy azt a sebet is megnézhesse.

A lány ekkor óvatosan letekerte a kötést, közben mosolyogva pillantgatott Hongki szemeibe. Neki is feltűnt ez, és zavarában azt sem tudta, hová nézzen.

Ez nem lehet igaz, ezek a hülyék biztos mondtak neki valamit. Most mi a fenét fogok csinálni? - gondolkodott magában.

Közben az orvos a sebet méregette, majd megszólalt:

- Ez is rendben, nagyon szépen gyógyul. Nővérke, tegyen rá egy tapaszt, már az is elég lesz. Holnap hazamehet - fejezte be mondandóját az orvos, és már ment is.

A nővérke kivett egy sebtapaszt a zsebéből. Leszedte az öntapadós részt, majd Hongki homlokára simította, és ezzel a mozdulattal végigsimította arcát, miközben a szemeibe nézett. Ezután mosolyogva megfordult, és elindult az ajtó felé. Hongki nagyon kínosan érezte magát ekkor, de mire meg tudott volna szólalni, a lány kiment az ajtón.

Ekkor megszólalt a telefonja. Geunsuk írt neki sms-t:

Szia! Most találták ki, hogy a filmhez új fodrászokra lesz szükség, mert a régiek nem elég jók. Velük kell találkoznom, és jópofiznom is kell nekik. Csak délután vagy este érek oda hozzád. Nagyon hiányzol!

Hongki szája lebiggyedt, ahogy elolvasta az sms-t, de aztán arra gondolt, hogy hamarabb eljön az este, ha lefoglalja magát. Meglátogatta a közösségi oldalakat, és ott írogatott a primadonnáknak. Utánanézett pár régi barátnak is, akikkel már sok ideje nem találkozott. Úgy lefoglalta magát, hogy csak arra eszmélt fel, hogy az ebédet hozzák neki.

Kimchit kapott szárított marhahússal. Jóízűen megebédelt, bár a kimchinek szinte semmi íze nem volt. Ezután újra elővette a telefonját és játszani kezdett. Lazán nyerte egyik csatát a másik után, így jól elütötte az időt.

Odakint már elkezdett sötétedni, mikor kinyílt az ajtó, és Geunsuk lépett be rajta. Azonnal találkozott a tekintetük, és nevetni kezdtek. A fiú odaszaladt az ágyhoz, és megfogta Hongki kezeit. Csak nézték egymást, és tudták, hogy mindketten ugyanarra gondolnak. Egyre közelebb hajoltak egymáshoz végül összeértek az ajkaik, és szenvedélyes csókba kezdtek.

Ekkor egyszercsak kinyílt az ajtó. Geunsuk akkorát ugrott, hogy alig tudta megtartani az egyensúlyát, Hongki pedig villámgyorsan hátradőlt a párnára. Persze már késő volt, meglátták őket.

- Ti teljesen megőrültetek? Mi lett volna, ha nem én jövök be? Hongki, már elfelejtetted, miről beszéltünk? - szólalt meg dühösen Jonghun.

- Sajnálom, nem fordul elő többet.

Jonghun éppen válaszolni akart, mikor megint kinyílt az ajtó, és Heechul lépett be rajta.

-  Sziasztok, srácok! - köszönt mosolyogva, miközben körbefuttatta szemeit a szobában. Először Jonghunt szúrta ki. Két másodperc alatt oda-vissza végigfuttatta tekintetét a fiún, majd odalépett hozzá, és kezet fogott vele, miközben egy fél pillanatra mélyen a szemébe nézett.

Ezután Geunsukhoz fordult, aki szintén a kezét nyújtotta, ő viszont ahogy megfogta azt, ezzel a mozdulattal magához húzta a fiút, és sunyi mosollyal az arcán átölelte. Geunsuk kicsit meglepődött, de tőle már megszokta az efféle húzásokat, így csak hagyta, hogy Heechul kiélje magát.

Végül Hongkihoz lépett, aki ekkor ült fel az ágyban. Őt is átölelte, és megveregette a hátát.

- Na, mi a helyzet? – nézett végig egyenként a fiúkon.

Senki nem szólalt meg ebben a pillanatban. Jonghun komoly arcot vágott, és közben mintha egy kis szomorúság ült volna szemeiben, a másik kettő pedig próbált megbánó arcot vágni, de közben lopva pillantgattak egymásra. - Ááá, tudom már, mi történt. Jonghun, nem tudnál egy kicsikét lazítani? Semmi baj nem lesz. Gyere, hagyjuk itt a madárkáinkat egy kicsit, és üljünk ki a folyosóra.

- De ez így nem... - kezdte el a mondatot Jonghun.

- Nyugi, ők is tudják - mondta neki Heechul, miközben odalépett hozzá, és átkarolta a vállát. - Gyere már! Vagy inkább nézni akarod őket?- kérdezte, közben pedig elkezdte a fiút az ajtó felé húzni.

- Jól van, de nehogy mégegyszer... Később visszajövök, mert beszédem van veled – szólt Jonghun még utoljára Hongkihoz.

- Rendben! - válaszolt a másik vigyorogva.

Ahogy Heechulék kiléptek az ajtón, Geunsuk és szerelme rögtön egymásra néztek, és nevetni kezdtek.

- Annyira hiányoztál, hogy alig tudtam aludni - szólalt meg Geunsuk először.

- Te is nekem - válaszolt Hongki, és lágy mosollyal az arcán nézett a másik fiú kezeire, és ujjaival simogatni kezdte annak kézfejét. Geunsuk is rápillantott szerelme kezeire, és észrevette a bal kezén levő kötést:

- Nagyon fáj? - kérdezte.

- Már jobb, de még nem tudom behajlítani.

Geunsuk egyik kezével lassan felemelte Hongki bekötött kezét, majd óvatosan a sajátjára fektette azt. Nagyon gyengéden kezdte simogatni, majd odahajolt, és apró csókokat nyomott rá, olyan lágyan, hogy éppen csak hozzáért az ajkaival.

- Ezt ne csináld, mert... - kezdte el szerelme a mondatot, mikor ő ellenállhatatlan tekintetével felnézett, egyenesen a szemeibe. - Jajj nekem...

- Látod, én mondtam, hogy nem lehet nekem ellenállni – mosolygott Geunsuk, de látva a reakciót a fiú arcán, ő is úgy érezte, hogy mindjárt kiesik a szíve a helyéről. – Mondtam már, hogy a te gyönyörű szemeidnek sem lehet ellenállni? Csak rájuk pillant az ember, és rögtön szívrohamot kap.

- Szívrohamot? – nevetett Hongki. - Hmmm... találó hasonlat. Elvarázsoltál, te szívrohamkeltő egoherceg!

Geunsukból erre kitört a röhögés:

- Sokféleképpen vallottak már nekem szerelmet, de ilyet még senki nem mondott. Te is elvarázsoltál, szép szemű fiú!

- Emlékszel? Azon az estén is így neveztél.

- Igen, erre kezdettől emlékszem. Csak az esett ki, hogy hogy jutottunk el az ágyig, de egy pár részlet eszembe jutott. Te mindenre emlékszel?

- Sajnos nem mindenre - hajtotta le a fejét Hongki. - De majd segítünk egymásnak visszaemlékezni - nézett fel sunyi mosollyal szerelme szemeibe.

- Holnap beszélni akarok a menedzseremmel, mindent elmondok neki. Ha nem tetszik neki, akkor mehet máshoz, értem kapkodnak elegen, mert én vagyok a legszebb férfi!

Hongki úgy röhögött, majd kipukkadt, majd a megfájduló fejéhez kapva szólalt meg:

- Igen, az vagy... Én is ezt tervezem holnap, de egy kicsit félek, hogy bajt fog okozni a csapatnak. Heechul tegnap azt mondta, hogy nem lesz baj, mert náluk sem szerepelt a korábbi tervek között az ilyesmi, mégis megoldódott minden. Remélem, igaza van, mert nem akarom még jobban megnehezíteni Jonghun életét.

- Heechulnak van ebben tapasztalata bőven. Ha ő mondja, biztos hihetsz neki.

- Nem is tudom, az ő helyzete akkor is más. De így is-úgy is el kell mondanunk az igazat. Most jut eszembe, láttad, hogy Heechul hogy nézett Jonghunra? Vajon mit csinálhatnak most? Még mindig a folyosón ülnek?

- Biztos megtetszettek egymásnak, és most elmélyültén beszélgetnek, így észre sem veszik az idő múlását.

- Nem hiszem. Nem láttam, hogy ő valaha is úgy nézett volna Heechulra.

- Mi sem néztünk korábban úgy egymásra, most mégis itt vagyunk. De nem bánom, mert nagyon jó veled - mondta Geunsuk mosolyogva, miközben fejét odahajtotta az ágy szélére, és becsukta a szemeit. Még mindig ugyanúgy a tenyerében tartotta szerelme bekötött kezét.

- Ez igaz - mosolyodott el Hongki is. - Én sem bánom, hogy elvarázsoltuk egymást - mondta, majd ő is becsukta a szemeit. Így aludtak el csendben.

...Ézemi...