Amikor az angyalok elvarázsolják egymást (JGS & Hongki) 2. Ez nem lehet igaz...vagy mégis?

Figyelmeztetés: 12+ és yaoi

Geunsuk megállt az ajtó előtt egy pillanatra, és gondolkodni kezdett. Eszébe jutott, hogy Hongki az este azt mondta, az első reggeli géppel Indonéziába utaznak. Azt viszont nyilván lekésték miatta, így csak a következővel mehetnek. Az órájára pillantva rájött, hogy ha siet, talán még beszélhet vele a reptéren.

Futva indult az autójához, meg sem várta a kint álló testőröket, azonnal gázt adott, és elhajtott. Ahogy végighaladt az utakon, csak az zakatolt a fejében, mit is mondjon. Ő, aki minden helyzetben megállta a helyét, ebben a pillanatban tanácstalan volt. Csak egyet tudott: látni akarja Hongkit.

Az autópályához érve viszont hosszú, tömött kocsisor fogadta. Mérgében öklével a kormányra csapott, és idegesen húzta végig ujját az ajkain és a fogain. Vagy negyed órát töltött itt, csigatempóban haladva. Legszívesebben kihajolt volna az ablakon, és mindenkit elküldött volna a fenébe.

Ahogy végre szabad útszakaszhoz ért, tövig nyomta a gázpedált. Viszont már túl késő volt, mert mire a reptérre ért, Hongkiék gépe az orra előtt szállt fel. Geunsuk kiszállt az autóból, és csak nézte, ahogy a repülő egyre magasabbra emelkedik. Közben csalódást és dühöt érzett, de hiába gondolkodott ennek a pontos okán, nem tudta megfogalmazni. Visszament hát a hotelbe, mivel az este várt még rá egy interjú, mielőtt Kínába kellett volna indulnia.

Közben Hongki a repülőn helyet foglalva valami hasonló csalódást érzett. A reptéren titokban végig a bejáratok felé pillantgatott, hátha meglátja Geunsukot, de ő nem jött el.
Egyértelmű. Vagy nem emlékszik semmire, vagy ha mégis, úgy akar tenni, mintha semmi sem történt volna. Egyébként is, mit szólnának a menedzsereik, ha ez kiderülne? Az ő imázsukba nem fér bele az ilyesmi. - Így gondolkodott magában, majd lassan megszokta ezt a fájdalmat, ami a szívére ült, és fejét hátrahajtva az ülésben, aludni próbált.

A többiek számára szokás szerint vidáman telt az utazás. Jonghun gyakorolni próbált a gitárján, de Jaejin éles hangon nyávogni kezdett a dallamra, így mindnyájan nevetésben törtek ki. Seunghyun a szájában levő vizet is kiköpte, úgy röhögött. Minhwan csirkecombot kezdett majszolni, de fintorgott közben, mert nem nagyon ízlett neki. Megszólalni viszont nem mert, nehogy Jonghun leteremtse.

Ahogy lassan próbálta letuszkolni a falatokat a torkán, feltűnt neki, hogy Hongki nem is ül ott közöttük, hanem körülbelül két méterrel arrébb ül a székben, hátrahajtott fejjel, mint aki alszik. Abbahagyta a rágást egy pillanatra, és úgy bámulta a fiút.

Ez a srác sosem volt ilyen csendes egy koncert előtt. Mindenkit túlharsog, viccelődik, csipkelődik, de hogy nem alszik, az biztos. Mi lehet vele? Ennyire fáj neki az a múltkori szakítás? – Ezek jártak Minhwan fejében. Úgy döntött, odamegy csapattársához, de Jonghun intett neki a szemével, hogy maradjon a helyén, így visszaereszkedett a székre.

Geunsuk ekkor még Japánban volt. Nagyszerűen festett az interjún, szokás szerint mindenkit elvarázsolt mosolyával, és egész lényével. Az új sorozatának forgatásáról kérdezték, ő pedig már most úgy viselkedett, mint az általa megformált Dokgo Mate. Ehhez nagyon értett. Feltette a pókerarcát, és bárkivé át tudott változni. Viszont közben a szívével nagyon nem volt rendben valami.

Este ő is repülőre szállt, és útközben azon járt az esze, vajon Hongki mit gondolhat erről az egészről. Nagyon jó emberismerő volt, és ők ketten már évek óta barátok voltak, de ekkor sehogy sem tudta beleképzelni magát a fiú helyébe.

Kínába érve persze, rajongók ezrei fogadták a reptéren, ahol beszállt egy autóba, ami elvitte a hotelig. A pókerarca tökéletesen működött: csak mosolygott, integetett, és mindenki olvadt.

Másnap egy hatalmas csarnokban adott másfél órás koncertet. Megint átalakult a szabad és laza indián fiúvá, és így bűvölte el az angolnákat legújabb dalaival. Ezután leült a színpad közepére, és azokról az érzésekről beszélt, amelyeket a dalok éneklésekor érez. Elmondta, hogy mennyi erőt adnak neki az angolnák, és hogy mennyire várja már a Beautiful Man forgatását.

Átöltözött, és egy kicsit a haját is átalakította, így változott át a szép férfivá, aki rabul ejti a nők szívét. Ízelítőül két dalt énekelt a sorozatból, majd egy korábbi albumáról, mert ezek a zenék illettek az új karakteréhez.

Ezután megint ruhát váltott, és lassú számai éneklésével érzelmesre vette a figurát. Közben ismét az érzéseiről beszélt. Mosolyogva osztotta meg minden pillanatnyi gondolatát az őt csodáló tömeggel, egy dolgot kivéve. Az a dolog viszont befészkelte magát a szívébe, és ha egy pillanatra kiesett a szerepéből, azonnal fájdalmat okozott, majd olyan gyengeséget, hogy Geunsuk egy pár másodpercig levegőt is alig kapott.

Persze, a színpadon ez nem történhetett meg, mert most is nagyszerűen játszotta a szerepét. A koncert végére megint nagyon közel érezte magát az angolnákhoz, ezért megengedte, hogy mindenki megölelje őt, aki csak szeretné.

Ahogy befejeződött a koncert és az ölelések estéje, szórakozott mosollyal az arcán támolygott az öltözőjébe. Úgy érezte magát, mint aki részeg, pedig egy kortyot sem ivott. Hátradőlt a székben, és körbe-körbe nézelődött az öltözőben, mintha most látna ilyesféle szobát először. Így ült vagy negyed órát csendben, mint aki nem is tud magáról, át sem öltözött.

Ekkor ismét belehasított a fájdalom a szívébe, ezután hirtelen égni kezdett az arca, miközben minden porcikája elgyengült. Először nem tudta hova tenni ezt az érzést. Ehhez csak az volt hasonló, amit az első barátnője iránt érzett. De az az érzés nem volt ennyire erős.

És mégis ki iránt érezné?

Ekkor egy másodpercre megjelent előtte az a pillanat, amikor Hongkival csókolóztak. A fájdalom ekkor felerősödött a testében, és a szíve nagyon gyorsan kezdett verni.

Ez nem lehet igaz! Miatta érzem ezt? De hát ő a barátom, és egy fiú - gondolkodott magában, miközben ismét végigfutott testén az érzés. - Ez őrület. Nem baj, most van egy kis időm, és kiheverem. Pont én ne lennék erre képes? - folytatta a gondolatmenetet.

Végre felállt a székből, arcáról eltávolította a sminket, majd felvette a hosszú nyitott pulcsit, amiben érkezett, és elindult kifelé. Persze kint már türelmetlenül várták a testőrei az autó mellett. Mikor megpillantották, kicsit furán néztek rá, de Geunsuk nem foglalkozott ezzel, csak aludni akart végre. Úgy érezte, akkor minden csak egy álommá változna, amiből reggel felébred.

A hotelba érve azonnal a szobája felé indult. Kinyitotta az ajtót, ledobta a táskáját a hatalmas bőr fotelbe, majd odament a tükör elé. Ismét megállapította, hogy mennyire szép arca van. Haja igazgatása után megfogta a pulcsit, hogy levegye magáról, de megállt rajta a keze. Észrevette ugyanis, hogy a fellépő ruha van rajta, nem öltözött át.

Döbbenten nézte magán a ruhákat.

Hogy történhetett ez meg? Nem öltözött át? Akkor a pólója az öltözőben maradt? Semmi gond, az alvás mindent megold – cikáztak agyában a gondolatok. Gyorsan ledobált minden ruhát az alsó kivételével, és bevágta magát az ágyba.

Indonéziába érkezve az FT Islandos fiúkat is hatalmas sikító tömeg fogadta. A hotelükbe érve Jonghun szobájában gyűltek össze, hogy együtt töltsék az estét, és megbeszéljék a másnapiakat.

Minhwan egyből bevágta magát a fotelbe, így a többiek csak az ágy szélére tudtak ülni. Seunghyun meg is szólalt:

- Hja, csak így elfoglalod azt a helyet? Én akartam odaülni.

- Hadd üljek itt, ma is én takarítottam helyetted - kérlelte mosolyogva Minhwan.

- Én meg helyetted mosogattam - vágott közbe Jaejin, miközben oldalba bökte a fiút.

- Én pedig fél órát kerestem a telefonomat reggel, és nem szóltál, hogy nálad van – szólalt meg Jonghun is.

- Jól van, mostmár elég lesz. Rendben, Minarie, akkor maradj ott, de cserébe hívd fel a recepciót, és kérj nekünk ásványvizet. De sokat!

- Máris! - válaszolt Minhwan, és a telefonhoz lépett, ami a falra volt szerelve. Viszont ahogy a kagyló felé nyúlt, gyorsan el is húzta a kezét, és sikítva szaladt vissza a fotelba. - Bogár! Ott van valami bogár, csináljatok vele valamit! – húzta magát össze a fotelban rémült arccal.

Jonghun odalépett, hogy megnézze, és egy kis bogár valóban ott mászott a telefon mellett, a falon.

- Majd én elintézem, és a rendelést is. Aztán pedig megbeszéljük a holnapiakat. – mondta. Megfogta egy zsebkendővel a bogarat, és kidobta az ablakon. Ezután felhívta a szobaszervízt, majd visszaült az ágyra. - Akkor ugye reggel egy húsz perces interjúnk lesz – folytatta. - Főleg a turnéról fognak minket kérdezni, és persze a mini albumunkról. Hongki, vállalod, hogy bemutatod pár szóban az dalainkat, és a történetüket? – kérdezte a mellette ülő Hongkira nézve, aki viszont csak bámult a semmibe, és nem szólt semmit. – Hja, mi van, elaludtál?

Hongki most eszmélt fel, és gyorsan válaszolt:

-  Igen, persze.

- Mi van veled? A repülőn is végig szótlan voltál, pedig máskor le sem lehet lőni. Még mindig az a lány? Ha akarod, másra osztom az interjú ezen részét.

- Nekem mi bajon lenne? Mindenkit leveszek majd a lábáról! – próbálta a szokásos mosolyra húzni a száját Hongki, de az ajka mosolygása mellett szép szemeiben megmaradt a szomorúság.

-  Komolyan? Szedd össze magad a csapatért, érted?

- Persze, hyung, én majd szövegelek, ne aggódj! – válaszolt a fiú egy kicsit őszintébb mosollyal.

Mióta a csapat összeállt, megtanulta, hogy az ő közös munkájuk és a rajongók szeretete a legfontosabb dolog a világon. Akármilyen fájdalom gyötörte is a szívét, a kamerák előtt sosem mutatta ezt meg, és egy pillanatig sem hagyta, hogy ez rányomja a bélyegét a csapat munkájára vagy teljesítményére. Először mindig nagyon nehéz volt mosolyogva kiállnia a kamerák elé, de amikor a primadonnák visszamosolyogtak rá, az mindig gyógyír volt a fájdalmára, miközben örült, hogy mosolyt csalhat rajongóik arcára. Elhatározta, hogy ez alkalommal sem lesz másképp.

Még beszélgettek egy kicsit az interjúról, és a koncertről, miközben meghozták az ásványvizet, majd nem sokkal később a vacsorát is nekik. Jó hangulatban telt ez az este, és a vacsora közben Hongki is igyekezett szokás szerint feldobni a hangulatot: Játszott az étellel, grimaszokat vágott, és közben mindenki mondandójába beleszólt. Néha kicsit idegesítőnek is hatott a viselkedése, de a többiek ezt már megszokták, és jót nevettek rajta, mint mindig. Jonghun szívébe nyugalom költözött, látva, hogy Hongki kezdi összeszedni magát.

A vacsora után mindenki a saját szobájába vonult, megfürödtek, majd korán le is feküdtek aludni, mert nem nézhettek ki fáradtnak a másnap délelőtti interjún, egy koncerthez pedig mindig sok energia kell.

Másnap délelőtt már ott vigyorogtak a kamerák előtt az interjún. Hongki állta a szavát, hozta a szokásos formáját, miközben mindannyiuk kedvessége, tehetsége, és egész lénye elbűvölte a riporternőt. Ennek végeztével Jonghun megdicsérte mindenki munkáját, majd a fiúk visszamentek a hotelbe, és a koncertig hátralevő időben szorgalmasan gyakoroltak, csak az ebéd idejére tartottak szünetet.

Eljött a koncert ideje, és a csapat szokás szerint egy tömött csarnok színpadára érkezett, amelynek előterében is hatalmas embertömeg bámulta sikítozva a kivetítőt, amikor meglátták kedvenceiket.

A fiúk egyesével vonultak be, és a hangszereiket is ebben a sorrendben szólaltatták meg, legvégül érkezett a színpadra Hongki, amikor már a zene minden eleme jelen volt. Beszaladt, és azonnal a primadonnákat lelkesítette egy kiáltással. Lendülettel kezdték a koncertet, ő pedig ugyanezzel a lendülettel mozgott a színpadon, mint mindig. Mosolygott, nevetett, lénye betöltött mindent, és a primadonnák szeretete az ő lelkét is betöltötte, ami most is rengeteget segített neki a gondolatai elterelésében.

Néhány pörgős szám után az új mini albumuk dalait adták elő. Hongki akkor sem vonult el a sarokba, amikor másé volt a főszerep. Jaejin, majd a többiek éneklése közben is körbeugrálta az egész színpadot, miközben őt és a közönséget is tovább lelkesítette.

Ezután a fiúk átöltöztek, és érzelmes dalok következtek. Hongki szokás szerint beleadta a lelkét is az éneklésbe, amit a primadonnák most is kitörő lelkesedéssel fogadtak. Ekkor már csak az a színpad létezett az elméjében, és azok az érzelmek, amelyekről a dalok szólnak.

A Severelyt énekelve azonban egy pillanatra belehasított a szívébe a tegnap esti érzés, amitől megbicsaklott a hangja, ő pedig a földre térdelt, lehajtotta a fejét, és így énekelt tovább. A rajongók persze sikítottak, hiszen a dal ilyen átélése nagyon tetszett nekik. Jonghun viszont nagyon aggódott, hogy mi fog történni a koncert további részében. Szerencsére a dal végén Hong Ki felemelte a fejét, lassan felállt, ezután pedig ismét ugrálva járta be a színpadot.

A fiúk ismét átöltöztek, kigyúltak a disco fények, és ők party hangulatot teremtettek az egész csarnokban. Végül a csapat még előadott egy pár régi kedvencet, amit együtt énekeltek a primadonnákkal. Majd a szokásos meghajlással és sikolyok kíséretében levonultak.

Ahogy elhagyták a színpadot, szokás szerint örültek egymásnak és a sikereiknek, de Hongki ekkor más máshol járt. Csak nézett maga elé szótlanul, és úgy ment be lassan az öltözőbe. Ez alkalommal a csapat közös öltözőt kapott, így nem tudott hová elvonulni. Így miközben a többiek egymást szórakoztatták, ő csak vette le a ruháit egymás után, közben pedig így vitatkozott fejben önmagával:

Lehetséges ez? Beleszerettem egy részeg éjszakán? Látni akarom. Persze, és akkor még a barátságát is elvesztem. Na, most bajban vagyok. De én nem szeretem a fiúkat. Látni akarom. A legszebb férfi sosem kezdene egy másik férfival kapcsolatot. Látni akarom. Olyan régóta ismerem, de sose jutott eszembe ilyen őrültség. Látni akarom.

Mikor már mind átöltöztek, csak a holmijukat pakolták, Jonghun hangja zökkentette ki őt a belső vívódásból:

- Te is nagyon jó voltál, Hongki, kivéve azt a kis félrecsúszást.

- Azt sajnálom - válaszolt gondolkodás nélkül.

Jonghun a vállára tette a kezét, majd odasúgta neki:

- Menjünk ki egy percre.

Hongki rezzenéstelen arccal felnézett a szemeibe, majd mindketten elindultak a folyosóra. Elsőként Jonghun szólalt meg. - Figyelj, tudod, hogy rám mindenben számíthatsz. Elmondanád, mi történt veled, ami miatt ennyire szomorú lettél, és máshol jársz? Nagyon szeretnék segíteni.

Hong Ki szomorú szemekkel nézett rá:

- Ebben te nem tudsz segíteni. Őrült vagyok. Eddig is az voltam, de most teljesen őrült vagyok – mondta ki, és mire a végére ért, már vigyorgott. 

- Akkor nem amiatt a lány miatt van?

Hong Ki erre nevetni kezdett, majd úgy röhögött, hogy nem bírt egyenesen állni. Végül megszólalt:

- Nagyon köszönök mindent, amit az évek alatt értem tettél, de most csak én tudok segíteni magamon. Ne félj, a csapatunk továbbra is a legfontosabb dolog az életemben.

Ezt hallva Jonghun elszomorodott, de megértően bólintott. Visszamentek hát az öltözőbe, és összeszedték a táskáikat az induláshoz.

A fiúk annyira fáradtak voltak, hogy nem volt kedvük beülni valahová enni. Útközben csak megálltak egy gyorsétteremnél, beküldtek három testőrt, majd azok kihozták nekik az ételt, és hajtottak is tovább a hotel felé.

Odaérve, a folyosón elbúcsúztak egymásról, és mind elindultak a szobájukba. Jonghun sajnálattal nézte, ahogy Hongki bemegy a szobájába, és lassan becsukja maga után az ajtót.  

...Ézemi...